Nyolc bírót és három főtanácsnokot neveztek ki szerdán a delegáló EU-tagállambeli kormányképviselők a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság tagjává, ez év október 7-i hatállyal. A hat évvel meghosszabbított mandátumú bírák közt van a magyar bíró, Juhász Endre is.
A Nagy-Britanniában működő legnagyobb hazai és nemzetközi vállalatok első számú vezetői nyílt levélben álltak ki szerdán a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció gazdaságpolitikája mellett.A levélben megfogalmazott véleményük szerint ha a május 7-ei parlamenti választásokon "irányváltás" történne, az munkahelyeket sodorna veszélybe, elriasztaná a beruházókat, és így a gazdasági kilábalást is kockára tenné.
A március elején indult húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzések során 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök, a tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenőrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Hungária Értékpapír Zrt.-nél folyó nyomozás keretében alapos vagyonkutatás végzésére adott utasítást a március 24-én alakult, három ügyészből álló munkacsoport, egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatásban, illetve lakhelyelhagyási tilalom alatt álló négy embert érintő kényszerintézkedés meghosszabbítását.
Holtan találták J. Paul Getty, a Getty olajtársaság néhai alapítójának unokáját a Hollywood Hills-i otthonában - közölte kedden a Los Angeles Times. A 48 éves Andrew Getty, a Getty-vagyon örököse halálának okát nem közölték. A hírességek ügyében jól tájékozott TMZ pletykaportál szerint a férfira "gyanús körülmények" között kedd koradélután leltek rá a fürdőszobájában. Volt barátnőjét potenciális tanúként vagy gyanúsítottként előállították. Az ügyben Los Angeles-i rendőrség gyilkossági osztálya nyomoz.
A miniszterelnökség kedden a kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozta Tarsoly Csaba miniszterelnökhöz címzett levelének elektronikus másolatát, amelyben a cégvezető állami segítséget kért a Quaestor-csoport pénzügyi problémájának megoldásához az ügyfelek védelme érdekében.
A csaknem 12 Celsius-fokos éves középhőmérséklettel a tavalyi volt a legmelegebb év Magyarországon 1901 óta - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kedden közzétett elemezésében. A 2014 éghajlatáról és szélsőséges időjárási eseményeiről készített beszámolójából kiderül az is, hogy tavaly felhőszakadás és heves zivatar veszélye miatt adtak ki a legtöbbször első-, illetve másodfokú riasztásokat.
- Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a vagyonzárolási törvény egy hatalmas blöff, ami nem rendezi a felelősségi kérdéseket és nem mondja meg, hogy a kormány hogyan kárpótolja a pénzüket elveszítő embereket. Erről Szelényi Zsuzsanna elnökségi tag beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
- A hangyák akár az űrben, a földi gravitáció nélkül is képesek rá, hogy csapatmunkával fedezzenek fel új területeket - állapították meg a kutatók, akik a rovarok együttműködési módszereit tanulmányozva akarnak keresési algoritmusokat kifejleszteni csapatban mozgó robotok számára.
A vizsgált hangyákat 2014 januárjában küldték fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és a velük folytatott kísérletek eredményeit a FrontiersinEcology and Evolution című folyóiratban közölték.
- Az eddig becsültnél gyorsabb, kilenc éve nem mért ütemben nőtt tavaly a brit gazdaság a kedden ismertetett, felülvizsgált adatok szerint.
A brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) 2014 negyedik negyedévében 0,6 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz mérve az eddigi becslésben szereplő 0,5 százalék helyett.
- Az MSZP úgy értékeli, a Fidesz által kezdeményezet törvény nem oldja meg a Quaestor károsultjainak helyzetét, ezért a szocialisták is benyújtottak egyet az Országgyűlésnek, amely szerintük biztosítja, hogy minden károsult azonnal a pénzéhez juthasson.
Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a fideszes javaslat csak a zár alá vehető vagyon körének kiterjesztéséről szól, nem oldja meg rendkívüli és azonnali kártalanítást.
- A Debreceni Költészeti Fesztiválnak 13. éve ugyanaz a célja: közelebb vinni a verset az emberekhez - mondta Debrecen kulturális alpolgármestere az április 8. és 13. között tartandó rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón kedden a cívisvárosban.
Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), a Versben utazunk elnevezésű villamosjáraton tartott tájékoztatón kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig mindenki átérezze: érdemes verseket olvasni, kedves költőinket felidézni.
- A brókerbotrányok miatt megingott az általános pénzügyi bizalom mind a brókercégek, mind a bankok iránt, és felértékelődött a külföldi tulajdonú bankok és a közvetlen külföldi pénzelhelyezés jelentősége a lakosság szemében - derül ki a Bankmonitor.hu kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.
A Greenpeace március elején, közjegyző jelenlétében hét áruházlánc boltjaiban 12 féle paprikát vett, a független laboratórium nyolcban húszféle vegyszermaradványt talált - mondta a szervezet magyarországi agrárkampányának felelőse egy keddi budapesti demonstráción.
A Greenpeace egész évben vizsgálni fogja a zöldségek és gyümölcsök vegyszermaradvány-tartalmát - tette hozzá Tömöri Balázs.
A globális pénzügyi válság óta nem látott csúcsra emelkedett a vállalati egyesülési és felvásárlási (M&A) tranzakciók világgazdasági szintű értéke az idei első negyedévben a Financial Times keddi összesítése szerint.
A londoni gazdasági napilap kimutatta, hogy az év eleje óta 811 milliárd dollárnyi értékben jelentettek be ilyen ügyleteket világszerte. Ez 21 százalékos emelkedés a tavalyi azonos időszakban mért M&A-aktivitáshoz képest, és a leglendületesebb évkezdet 2007 óta
- A német Lufthansa csoportnak biztosítási szolgáltatásokat nyújtó cégek konzorciuma 300 millió dollárt különített el a csoporthoz tartozó Germanwings légitársaság franciaországi katasztrófájának költségeire, az összeg nagysága arra utal, hogy a biztosítók kártérítési eljárásokra számítanak - írta a Handelsblatt kedden.
- Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
Visszatért a tél Csehországba: a cseh-német határvidéken sűrűn havazik és a helyenként óránkénti több mint 100 kilométeres szél fákat, villanyoszlopokat csavart ki, komoly fennakadásokat okozva a közúti és a vasúti forgalmat.
A Prágát Drezdával összekötő csehországi autópályát (D8) ÚstínadLabem és a cseh-német határ között a sűrű havazás, a jeges helyek és a kisebb-nagyobb balesetek nagy száma miatt kora délelőtt lezárták.
- Az Együtt közérdekű adatigénylést nyújt be, és kéri a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a "Varga-jelentést", amelynek alapján a miniszterelnök döntött az állami pénzek brókercégekből való kimenekítéséről február 25-én - közölte az ellenzéki párt kedden.