- Harminc évig nem lenne megismerhető közérdekű adatként a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy része egy módosítás értelmében, amelyet éles vita után, pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége az atomerőmű-beruházással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.
- A magyarországi bankok 2014-ben összesen 446,5 milliárd forint adózott veszteséget szenvedtek el, szemben a 2013-as, 31 milliárd forintot meghaladó nyereséggel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken közzétett előzetes adatokból.
A hitelintézetek adófizetési kötelezettsége tavaly 77,5 milliárd forintot tett ki, több mint 10 milliárd forinttal kevesebbet a 2013-asnál
- Befejeződött a Norvég Civil Támogatási Alap (NTCA) harmadik, és egyben utolsó felhívására érkezett pályázatok értékelése, ennek eredményeként újabb 146 civil projekt részesül támogatásban több mint 3,36 millió euró értékben - jelentette be Kelemen-Varga Roland programvezető pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete, az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete, valamint az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés közleményében azt írta: a kormány rendre jogsértő módon, a törvény által kötelezően előírt egyeztetés nélkül készíti el a parlament elé benyújtott törvényjavaslatokat.
A Buda-Cash-ügy teljes körű felülvizsgálatára hozta létre a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a közös munkabizottságot, amelynek három belügyminisztériumi és három nemzetgazdasági minisztériumi tagja van - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában.
A Debreceni Egyetem (DE) veszi át a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartói jogait az év közepétől, ezzel megkezdődik a két intézmény másfél évig tartó teljes integrációjának folyamata - jelentette be a DE rektora csütörtökön sajtótájékoztatón.
Először sikerült méréssel igazolnia egy amerikai kutatócsapatnak az üvegházhatás tényét - írja a Live Science internetes portál.
Egy újonnan közzétett kutatás eredményei megerősítették a laboratóriumi kísérletekkel és modellekkel már bizonyított feltevést: a légkörbe kerülő szén-dioxid melegíti a Föld felszínét.
A tél végére a magyarok 95 százalékának nem megfelelő a D-vitamin szintje, mégis csupán 15 százalékuk szed valamilyen D-vitamint pótló készítményt - derül ki egy friss orvosi felmérésből.
A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) reprezentatív felmérése szerint a magyarok 95 százalékának D-vitamin szintje - kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül - elmarad a kívánatostól a tél végére.
Továbbra is nyitott a Munkácsy-trilógia harmadik darabja, a Golgota című festmény eladására Pákh Imre, a kép tulajdonosa, aki erről csütörtökön beszélt az MTI-nek azután, hogy bejelentették: a magyar állam megvásárolta a Krisztus Pilátus előtt című alkotást egy kanadai galériától.
Megkapta a Debreceni Nemzetközi Repülőtér trimodális (légi, közúti, vasúti) központját fejlesztő, a Xanga csoporthoz tartozó Saigo Logistic Kft. a konténer terminál üzemeltetéséhez szükséges hatósági engedélyeket, így márciustól elindulhatnak a menetrend szerint közlekedő konténervonat-szerelvények Európa nagy tengeri kikötőibe - jelezte a Xanga vezérigazgatója.
Tőzsdére vonul Kínában a Postai Megtakarítások Bankja (Postal Savings Bank of China, PSBC), a kibocsátás értéke a szintén kínai rekorder Alibaba tavalyi nyilvános értékesítésénél is nagyobb lehet - írta a China Daily napilap.A kelet-ázsiai ország pénzügyminisztériuma a kulisszák mögött már zöld jelzést adott a tőzsdére igyekvő pénzintézetnek, amely eszközértékét tekintve Kína hatodik legnagyobb bankja - számol be az újság névtelen, a tárcához közel álló forrásokat idézve.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. 1997. április 14-től a Befektető-védelmi Alap (Beva) tagja, a vele szerződött befektetők értékpapírszámláján nyilvántartott értékpapírok, illetve az ügyfélszámlán nyilvántartott pénz a Beva biztosítása alá tartozik - közölte a Beva a honlapján.
A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben.
Az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár mind az öt portfóliója az inflációt jelentősen meghaladó, 6,85 és 18,51 százalék közötti hozamot ért el 2014-ben - közölte a pénztár csütörtökön.A pénztár vagyona 2014 végén 136,4 milliárd forint volt, egy év alatt 15,4 milliárd forinttal nőtt. A taglétszám ez idő alatt 5300-zal csökkent, az év végi záró állomány 180 807 volt.
- Számos, elsősorban a technológiai ipari nemzetközi márka került le a kínai kormány közbeszerzési listájáról az elmúlt években, miközben a szinte kizárólag kínai cég került fel újként arra - írták csütörtöki kínai lapok.