Archívum

Eredmények megjelenítése 36101-től 36120-ig 67955 találatból.

Buda-Cash - Varga Mihály: a munkabizottság teljes körűen felülvizsgálja az ügyet

Gazdaság - 2015-02-27

A Buda-Cash-ügy teljes körű felülvizsgálatára hozta létre a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a közös munkabizottságot, amelynek három belügyminisztériumi és három nemzetgazdasági minisztériumi tagja van - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában.

Az EBESZ-misszió megerősítette a fegyverek visszavonását

Külföld - 2015-02-27
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai megfigyelő missziója megerősítette, hogy Kelet-Ukrajnában mind az ukrán hadsereg, mind a Moszkva-barát szakadárok elszállítják nehézfegyvereiket a frontvonaltól, amit a minszki tűzszüneti egyezmény ír elő számukra.

A Debreceni Egyetembe integrálódik a helyi Kenézy kórház

Ajánljuk - 2015-02-26

A Debreceni Egyetem (DE) veszi át a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartói jogait az év közepétől, ezzel megkezdődik a két intézmény másfél évig tartó teljes integrációjának folyamata - jelentette be a DE rektora csütörtökön sajtótájékoztatón.

Először sikerült méréssel igazolni az üvegházhatás tényét

Olvastuk - 2015-02-26

Először sikerült méréssel igazolnia egy amerikai kutatócsapatnak az üvegházhatás tényét - írja a Live Science internetes portál.

 Egy újonnan közzétett kutatás eredményei megerősítették a laboratóriumi kísérletekkel és modellekkel már bizonyított feltevést: a légkörbe kerülő szén-dioxid melegíti a Föld felszínét.

A magyarok 95 százaléka D-vitamin hiányos a tél végére

Fontos - 2015-02-26

A tél végére a magyarok 95 százalékának nem megfelelő a D-vitamin szintje, mégis csupán 15 százalékuk szed valamilyen D-vitamint pótló készítményt - derül ki egy friss orvosi felmérésből.

 A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) reprezentatív felmérése szerint a magyarok 95 százalékának D-vitamin szintje - kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül - elmarad a kívánatostól a tél végére.

Munkácsy-trilógia - Pákh Imre továbbra is nyitott a Golgota eladására

Oktatás - 2015-02-26

Továbbra is nyitott a Munkácsy-trilógia harmadik darabja, a Golgota című festmény eladására Pákh Imre, a kép tulajdonosa, aki erről csütörtökön beszélt az MTI-nek azután, hogy bejelentették: a magyar állam megvásárolta a Krisztus Pilátus előtt című alkotást egy kanadai galériától.

Indulhatnak Debrecenből a tengeri konténerek

Gazdaság - 2015-02-26

Megkapta a Debreceni Nemzetközi Repülőtér trimodális (légi, közúti, vasúti) központját fejlesztő, a Xanga csoporthoz tartozó Saigo Logistic Kft. a konténer terminál üzemeltetéséhez szükséges hatósági engedélyeket, így márciustól elindulhatnak a menetrend szerint közlekedő konténervonat-szerelvények Európa nagy tengeri kikötőibe - jelezte a Xanga vezérigazgatója.

Külföldi sajtó Magyarországról - Die Presse

Külföld - 2015-02-26
- Magyarország nehéz ország, mindent megtesz azért, hogy akadályozza a külföldi befektetőket vagy kárt okozzon nekik - vélekedett Erik Steger, a Wolf Theiss Gazdasági Társaság menedzser partnere a Die Presse című osztrák konzervatív napilap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Konténerterminál márciustól

Helyi - 2015-02-26
Egy munkagép konténert emel a Debreceni Nemzetközi Repülőtér trimodális központjában 2015. február 26-án. A Saigo Logistic Kft. megkapta a konténerterminál üzemeltetéséhez szükséges hatósági engedélyeket, így márciustól elindulhatnak a menetrend szerint közlekedő konténervonat-szerelvények.

A világ legnagyobb nyilvános kibocsátására készülnek Kínában

Gazdaság - 2015-02-26

Tőzsdére vonul Kínában a Postai Megtakarítások Bankja (Postal Savings Bank of China, PSBC), a kibocsátás értéke a szintén kínai rekorder Alibaba tavalyi nyilvános értékesítésénél is nagyobb lehet - írta a China Daily napilap.A kelet-ázsiai ország pénzügyminisztériuma a kulisszák mögött már zöld jelzést adott a tőzsdére igyekvő pénzintézetnek, amely eszközértékét tekintve Kína hatodik legnagyobb bankja - számol be az újság névtelen, a tárcához közel álló forrásokat idézve.

Buda-Cash - Varga Mihály: több mint 80 önkormányzat vezette az érintett bankoknál számláját

Fontos - 2015-02-26
Mivel több mint 80 önkormányzat vezette számláját a Buda-Cash csoporthoz tartozó pénzintézeteknél, ezért a kormány lehetővé tette, hogy azokban az esetekben, amelyekben a helyhatóság egyetlen számláját zárolták, a további kincstári utalásokat már ne a Buda-Cash és csoportjának pénzintézeteihez utalja az Államkincstár, hanem az önkormányzat által választott más számlára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.

Buda-Cash - Beva: a brókerház ügyfeleinek értékpapírjai és pénze a Beva által biztosított

Pénzügyek - 2015-02-26

A Buda-Cash Brókerház Zrt. 1997. április 14-től a Befektető-védelmi Alap (Beva) tagja, a vele szerződött befektetők értékpapírszámláján nyilvántartott értékpapírok, illetve az ügyfélszámlán nyilvántartott pénz a Beva biztosítása alá tartozik - közölte a Beva a honlapján.

Megvette az állam Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képét

Kultúra - 2015-02-26

A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben.

Jelentős reálhozamok voltak az Aegon önkéntes pénztárnál 2014-ben

Befektetés - 2015-02-26

Az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár mind az öt portfóliója az inflációt jelentősen meghaladó, 6,85 és 18,51 százalék közötti hozamot ért el 2014-ben - közölte a pénztár csütörtökön.A pénztár vagyona 2014 végén 136,4 milliárd forint volt, egy év alatt 15,4 milliárd forinttal nőtt. A taglétszám ez idő alatt 5300-zal csökkent, az év végi záró állomány 180 807 volt.

Számos nagy nemzetközi márkát vettek le a kormány közbeszerzési listájáról Kínában

- Számos, elsősorban a technológiai ipari nemzetközi márka került le a kínai kormány közbeszerzési listájáról az elmúlt években, miközben a szinte kizárólag kínai cég került fel újként arra - írták csütörtöki kínai lapok.

MSZP: a kormány hagyjon fel a személyre szabott jogalkotással!

Vélemény - 2015-02-26

Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy hagyjon fel a személyre szabott jogalkotással és a társadalom valódi problémáival foglalkozzon.

Bárándy Gergely, a törvényalkotási bizottság szocialista alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását bírálta. A szabályozás a képmáshoz és a hangfelvételhez fűződő jog megsértésének eljárására vonatkozik.

Buda-Cash - Az MNB 60 ezer forintra csökkentette a DRB Bankcsoportnál a kifizetési határt

...kontra - 2015-02-26

A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét csütörtöktől - közölte a jegybank.

 A BRB Buda Regionális Bankot, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bankot, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Bankot és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bankot érintő intézkedésre a közlemény szerint azért volt szükség, mert a bankok azonnali fizetőképessége a vártnál lényegesen rosszabbnak bizonyult.

Megkezdődött a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyének bírósági tárgyalása

Belföld - 2015-02-26

A vádirat ismertetésével megkezdődött csütörtök délelőtt a 2013-ban halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyének tárgyalása a Székesfehérvári Törvényszéken.Az ügyész vádiratában a szülők és a nagyszülők, valamint az ötödrendű vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének minősítette, míg a hatodrendű vádlott esetében foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésnek.

Buda-Cash - Sorban állnak pénzükért Miskolcon

Pro... - 2015-02-26
Tanácstalan emberek álltak sorba csütörtök kora reggeltől a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak, a pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik

Görögország ismét elfogadta a hitelezők ellenőrzését

Gazdaság - 2015-02-26

Görögországgal kötött hitelmegállapodás négy hónapos meghosszabbítása fejében Athén valójában elfogadta, hogy a hitelnyújtók - ténylegesen a trojkát alkotó intézmények - folyamatosan ellenőrizhetik a görög költségvetés alakulását - jelentette ki Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa.