Archívum

Eredmények megjelenítése 36341-től 36360-ig 67955 találatból.

Korfura és Krétára is indulnak repülőjáratok nyáron Debrecenből

Helyi - 2015-02-04

- Két görög szigetre, Korfura és Krétára is indítanak charterjáratokat nyáron a debreceni repülőtérről - jelentette be a légikikötő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

  Sápi Tamás tájékoztatása szerint egyre többen utaznak repülővel nyaralni a térségből: 2013-ban 13 800-an, tavaly pedig 20 000-en indultak charterjárattal Debrecenből, az idén 25 000 utasra számítanak.

Hatályba lépett a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvény

Belföld - 2015-02-04

Február elsejétől hatályos a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvény, az érintetteknek június 30-ig kell elkészíteniük a bevallást, majd további 30 napon belül megfizetni az egyszeri hozzájárulást.

Ciprasz: nem szétzúzni akarjuk az Európa Unió kereteit

EU - 2015-02-04

Görögország nem szétzúzni, hanem helyrehozni szeretné az Európai Unió kereteit, mert úgy véli, azokon belül meg lehet találni a válaszokat a nyitott kérdésekre - jelentette ki szerdán Brüsszelben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.

 A baloldali radikális Sziriza vezetője külön-külön tárgyalt Jean-Claude Junckerrel, Donald Tuskkal és Martin Schulz-cal, az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével.

Megújítja tarifacsomagjait a Telenor

Gazdaság - 2015-02-04

Megújítja tarifacsomagjait a Telenor, az új rendszerben az előfizetők saját maguk állíthatják össze a csomagba foglalt beszélgetési időt, az SMS- és az adatmennyiséget - jelentette be a távközlési társaság szerdán Törökbálinton.

A MyTariff elnevezésű tarifa-koncepciót elsőként a magyarországi leányvállalatnál vezeti be a Telenor.

Külföldi sajtó Magyarországról - orosz, francia, osztrák, svájci, lengyel lapok

Olvastuk - 2015-02-04

- Oroszország éket vert Németország és Magyarország közé - ezzel a címmel számolt be a Kommerszant című orosz napilap szerdán a német kancellár budapesti látogatásáról. A kommentár alcíme szerint Merkel nem jutott dűlőre Orbánnal.

Növelte árbevételét tavaly a Master Good Cégcsoport

Gazdaság - 2015-02-04

Mintegy húsz százalékkal, csaknem 43 milliárd forintra növelte nettó árbevételét tavaly a kisvárdai székhelyű Master Good - közölte a baromfitenyésztéssel, vágással és feldolgozással foglalkozó cégcsoport tulajdonosa szerdán.

 Bárány László elmondta, a családi tulajdonban lévő cégcsoport eddigi legsikeresebb éve volt a tavalyi, a konszolidált árbevétel 53 százalékát az export adta. A mérleg szerinti eredmény 2014-ben 2,2 milliárd forint, míg 2013-ban 1 milliárd forint volt.

Befektetési vállalkozásokat vizsgált az MNB

Pénzügyek - 2015-02-04

Online kereskedési platformon szolgáltatást nyújtó befektetési vállalkozásokat vizsgált a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely több céggel szemben intézkedett szerdai határozataiban, rendkívüli adatszolgáltatást rendelt el 22 befektetési vállalkozásnál, négynél pedig helyszíni vizsgálatot is végzett - közölte az MNB.

    A  jegybank az elmúlt hónapokban témaelemzést és témavizsgálatot végzett a befektetési vállalkozások körében az online kereskedési platformokról, azok magas kockázata miatt.

A zsidók babiloni fogságát dokumentáló, 2500 éves táblákat állítottak ki

Kultúra - 2015-02-04

A zsidók babiloni fogságát dokumentáló, 2500 éves akkád ékírásos agyagtáblák első kiállítása nyílt meg a héten Jeruzsálemben, a Biblia Földjei Múzeumában - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.

 A babiloni folyóknál címmel nyitotta meg kapuit a zsidók Bibliában megírt babiloni fogságának legkorábbi tárgyi emlékeit bemutató kiállítás.

Tőzsdére megy Londonban a Wizz Air

Befektetés - 2015-02-04

A Wizz Air légitársaság keddi közleményében bejelentette, hogy kezdeti nyilvános kibocsátásra (IPO) készül Londonban. A Wizz Air nagyjából 150 millió euró bevételre számít a részvénykibocsátásból.

  A közlemény nem tartalmazott részleteket, hogy pontosan milyen áron és milyen számban kezdik árulni a Wizz Air részvényeit, de a tőzsdei bevezetés várhatóan 2015 első negyedévében történik majd.

Húszmilliárddal megemelték Szabolcs megye fejlesztési keretét

Ajánljuk - 2015-02-04

Húszmilliárd forinttal megemelte a kormány Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlesztési keretét - közölte a megyei önkormányzati közgyűlés elnöke. Seszták Oszkár  elmondta, hogy a korábban meghatározott 70 milliárd forint forrásösszeggel szemben így az új, 2014-2020. közötti európai uniós pénzügyi ciklusban 90 milliárd forint áll rendelkezésre a halmozottan hátrányos helyzetű megye fejlesztéséhez.

    Hozzátette: a kormány növelte a külön beruházási kerettel rendelkező Nyíregyháza megyei jogú város forrását is, 23 milliárd forintról 24 milliárdra.

DasWeltauto: főleg magasabb kategóriájú, öreg kocsik érkeznek importból

Gazdaság - 2015-02-04

A használt személyautók importja tavaly 36,8 százalékkal bővült az előző évhez képest, azonban ez továbbra sem javítja a magyarországi járművek átlagéletkorát, mivel a beáramló kocsik 58 százaléka tíz évnél idősebb, és mindössze 20 százalékuk legfeljebb öt éves.

2014-ben cégek és magánszemélyek 96 747 használt személyautót hoztak be külföldről

Amerikai drón csapást mért az al-Shabaab külföldi akcióinak parancsnokára

Külföld - 2015-02-04

- Amerikai drón támadást intézett az al-Shabaab szomáliai szélsőséges szervezet külföldi műveleteinek parancsnoka, Juszuf Dhík ellen - közölte kedden John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője,aki szerint Dhík halálhíre még megerősítésre vár. más amerikai tisztviselők azt állították, hogy a Szomálián kívüli támadások tervezéséért és végrehajtásáért felelős al-Shabaab vezetőt megölték a pilóta nélküli repülőgépről szombaton kilőtt rakéták, az ország délkeleti részén található Dinszúr közelében.

Az amerikai képviselőház ismét megszavazta Obama egészségügyi reformjának visszavonását

Fontos - 2015-02-04

Az amerikai képviselőház kedden - a kilátásba helyezett elnöki vétó ellenére - 239-186 arányban ismét megszavazta a Barack Obama kormányzásának legnagyobb vívmányaként számon tartott egészségügyi reform visszavonását. Az egészségügyi biztosításról, szövetségi támogatásról és adózásról is rendelkező, első részleteiben 2010-ben hatályba lépett törvénycsomagnak köszönhetően több millió amerikai lépett be az amerikai egészségbiztosítási rendszerbe.

A rektorok elkötelezettek az orvosképzés minőségének további javítása mellett

Oktatás - 2015-02-03

– A pécsi, a debreceni, a szegedi és a budapesti Semmelweis Egyetem rektora elkötelezett minden olyan megoldás mellett, amellyel az orvosképzés a jelenleginél is jobb szintet érhet el, stratégiai terveiktől azonban jelentősen eltér az orvosképző karok „kimetszésének” gondolata, illetve egy „összeerőszakolt intézményi konstrukció” létrehozása.

Az antibiotikum-rezisztencia jelenti az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot Európában

Egészségügy - 2015-02-03

Az indokolatlan, helytelen és túlzott antibiotikum-használat miatt megjelenő baktériumok jelentik az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázatot a világon és azon belül Európában is - derült ki három európai egészségügyi szervezet közös tanulmányából.

Jogerősen tényleges életfogytiglan négy ember megöléséért

Jogtudor - 2015-02-03

Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett döntésével azt a férfit, aki 2008 és 2010 között négy embert ölt meg, társaival pedig ékszerboltokat rabolt ki, több tízmilliós zsákmányra téve ezzel szert.

ENSZ-bíróság: sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást

Olvastuk - 2015-02-03

Sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást a délszláv háborúk során a múlt század kilencvenes éveinek első felében - állapította meg kedden kihirdetett ítéletében az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) Hágában.

Külföldi sajtó Magyarországról - Cseh, szlovák, francia lapok

...kontra - 2015-02-03

Angela Merkel és Orbán Viktor hétfőn hivatalosan az Európai Unióról tárgyaltak. Nem hivatalosan azonban a német kancellár "azért érkezett (Budapestre), hogy figyelmeztesse Orbán Viktort arra, nehogy a politikai túlkapásaiban - itthon és külföldön - túl messzire menjen" - írja kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

Varga Mihály: minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat Magyarországon

Befektetés - 2015-02-03

Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat Magyarországon az új uniós költségvetési ciklus forrásai révén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. kibővített orosházi üzemcsarnokának átadásán kedden.

Külföldi sajtó Magyarországról - német lapok

Pro... - 2015-02-03

Németországban Angela Merkel kancellár budapesti látogatásával kapcsolatban közölt értékelést a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a liberális Süddeutsche Zeitung, a Handelsblatt című üzleti lap és a Spiegel Online hírportál.

A FAZ Magyarország elsodródik Európától címmel közölte Reinhard Veser kommentárját, amely szerint Orbán Viktor az 56-os "népfelkelés" politikai hagyományának követőjeként tekint magára, mégis "úgy tűnik, hogy Putyin nem demokratikus modelljéhez közeledik".