Nem változott jelentősen tavaly május óta a parlamenti frakcióvezetők, illetve pártelnökök többségének vagyoni helyzete, nagyobb jövedelemkülönbségről számolt be ugyanakkor Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, akinek cégéből származó eseti jellegű osztaléka 100 millió forinttal, 169 millió forintra emelkedett.
A kormány több tagjának is nőttek a megtakarításai legutóbbi vagyonnyilatkozatuk óta, kivétel ez alól a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, nekik kevesebb a félretett pénzük. Előbbi több új mezőgazdasági területen szerzett haszonélvezeti jogot, ugyanakkor tartozásai is nőttek.
Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország - a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt. A politikus úgy fogalmazott, 2014 tavasza reményt hozott mindazoknak, akik a jelenlegi "rezsimben" az ország felemelkedésének és megerősödésének zálogát látták.
A Magyarországon tevékenykedő német cégek helyzetéről közölt írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásával kapcsolatban.
Az LMP szerint a kormány rosszul hasznosítja a vidékfejlesztési forrásokat, ezt jól szimbolizálja, hogy a tanyaprogram forrásaiból a Budapest V. kerületében lévő Hold utcai piacot támogatta.
A törvénymódosítás részletesen szabályozza a nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezésének, menetének és lehetséges következményeinek körét.
A jövőben az Országgyűlés külügyi bizottsága tagjainak is át kell esniük nemzetbiztonsági ellenőrzésen, melyet jelen helyzetben február 28-ig kell kezdeményezni.
A jegybanknak a dezinflációs nyomás miatt fontolóra kellene vennie az óvatos monetáris lazítást - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon tárgyaló delegációja.A küldöttség Budapesten - az IMF Alapokmányának IV. cikkelye alapján - rendes éves felülvizsgálatot végzett.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap és az amerikai Time magazin az ukrán válsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken. Az osztrák Kurier a külföldi kereskedőket sújtó intézkedésekről írt, a Neue Zürcher Zeitung című svájci liberális-konzervatív napilap pedig a frankhitelekkel kapcsolatban közölt cikket.
A szavazáson a 125 érvényes szavazatból 70-et kapott Németh Szilárd és 55-öt az eddigi elnök, Hegedűs Csaba, aki 1992-tól irányította az MBSZ-t.
A fideszes országgyűlési képviselő beszédében megköszönte a bizalmat, s hangsúlyozta, hogy szoros volt a verseny, ami azt jelenti, hogy rengeteg támogatója van az eddigi vezetésnek, éppen ezért szeretné megtartani az eddigi értékeket a jövőben.
Az Európai Unió (EU) elkötelezett a fejlődő országokban tapasztalható szegénység felszámolásában, és ezért szorosabb és hatékonyabb együttműködést szeretne kialakítani a civil szervezetekkel - mondta Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének kommunikációs vezetője pénteken Budapesten.
Tavaly a negyedik negyedévben 375,2 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, 28,2 százalékkal többet a 2013 negyedik negyedévi 292,7 milliónál.
2014-ben összesen 1,301 milliárd okostelefon kelt el, 27,6 százalékkal több, mint az előző évben. 2013-ban 1,019 milliárd fogyott, és az értékesítések először lépték át az évi egymilliárdot.
Az LMP szerint kormányzati segítséggel herdálja el az ország az uniós forrásokat. A párt antikorrupciós szakszóvivője pénteki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az Országos Roma Önkormányzat szerinte "a semmire" költött el 300 millió forintot a romák munkavállalását segítő forrásból.
Csehországban mintegy 612 milliárd korona (1 korona 11,5 forint) volt tavaly a feketegazdaság forgalma, tízmilliárddal több, mint 2013-ban - derül ki a Visa pénzügyi csoport tanulmányából, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Prágában.
A Visa tanulmánya szerint a feketegazdaság forgalma a cseh bruttó hazai termék 15,4 százalékát teszi ki, ami alacsonyabb a 18,5 százalékos európai átlagnál.
Hajdú-Bihar megye önkormányzati közgyűlése 321 millió 558 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel pénteken elfogadta 2015. évi költségvetését.
Pajna Zoltán, a testület elnöke kiemelte: a központi költségvetés az idén 4 milliárd 891,3 millió forintot ad a megyei önkormányzatok feladatainak ellátására, amelyből a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat támogatása 283 millió forint.
Az M1 megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát, ezért a médiatanács figyelmeztetésben részesítette a csatorna médiaszolgáltatóját - áll az NMHH) pénteki közleményében. Az M1 Híradó tavaly november 8-i adásában a híradó műsorvezetője utalást tett egyes online hírportálokra, amelyek szerinte szándékosan elhallgatták az országról szóló pozitív híreket - írják.
Kiterjedt nyomozás után 18 tagú, étolajjal üzletelő bűnszervezetet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyomozás eddigi adatai szerint a szervezet tagjai 4 milliárd forintnyi általános forgalmi adót csaltak el. Az egyik őrizetbe vett gyanúsított családjának osztrák bankszámláját és magyar vagyonát 4,6 milliárd forint értékben zárolták.
Viharos szél, havazás, hófúvás és a sok eső miatt is több megyére adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére a viharos szél miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy és Vas megyére a havazás miatt, Veszprém megyére a havazás és a hófúvás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Dacolva a kilátásba helyezett elnöki vétóval, csütörtökön az amerikai szenátus is megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának megépítését.A republikánus többségű szövetségi felsőház 62-36 arányban, kilenc centrista demokrata szenátor átszavazásával támogatta a projektet, amelyet a képviselőház már január 9-én megszavazott.
Stratégiai megfontolásokból az olasz törvényhozók többsége üres szavazólapot dobott az urnába az új köztársasági elnökről csütörtökön kezdődött szavazás első fordulóján, amely eredménytelen lett. Az államfő megválasztásához szükséges kétharmadot egyetlen jelölt sem szerezte meg.