Elnök úr!
Tisztelettel vettük pártja meghívóját a jogállam újjáépítését célzó ellenzéki egyeztetésre.
Az egyeztetésen részt kívánunk venni, hiszen a jogállam újjáépítésére vonatkozó, minél szélesebb körű megállapodás nemcsak önmagában fontos cél, de egyszersmind előfeltétel is. Előfeltétele annak, hogy az Orbán-rezsim leváltását követő kormányzásban érdekelt és arra alkalmas erők – egy későbbi koalíciókötés reményében – programegyeztetési tárgyalásokat kezdhessenek majd egymással.
Az alapvető jogok országgyűlési biztosa szerint nem érvényesülnek az uzsora-bűncselekmény elleni fellépés állami szabályai, ezért Szabó Máté összehangolt kormányzati intézkedéseket javasolt.
A közös villamosenergia-beszerzéssel éves szinten összesen 158 millió forintot takarít meg jövőre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és 62 állami vállalat. A vagyonkezelő közölte: a takarékos gazdálkodás, illetve az ésszerűsítés jegyében megvizsgálta saját és a közvetlen vagyonkezelésében lévő társaságok költséggazdálkodását, és a kedvezőbb feltételek elérése érdekében közös beszerzéseket indított.
Az Orbán-kormányt kihívó Együtt 2014 ellenzéki koalíciónak a jelenlegi magyar belpolitikában játszott szerepével, egy esetleges jövőbeni ellenzéki pártszövetség választási esélyeivel foglalkozik legfrissebb számában a Die Zeit.
- Újabb államtitkári kinevezést kapott a román oktatási minisztériumban Király András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa, aki eddig is a kisebbségi nyelveken szervezett közoktatásért felelt a tárcánál - közölte pénteken az MTI-vel az RMDSZ tisztségviselője.
115 évvel és 253 nappal a japán Dzsiroemon Kimura az ismerten és bizonyítottan a leghosszabb életkort megért férfi a földkerekségen. A kiotói prefektúrában, Kiotango városban élő férfi pénteken lett világrekorder, miután már egy nappal hosszabb ideje él, mint a korábbi rekorder, a dániai származású amerikai Christian Mortensen, aki 1998-ban halt meg 115 éves és 252 napos korban.
Január elsejétől teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve (Mt.). Az Mt.-ről szóló törvényt - amely 1992-es elődjét váltja fel - még 2011 decemberében fogadta el a parlament, s a legtöbb rendelkezése már 2012. júliusával hatályba lépett. Ugyanakkor csak 2013. január elsejétől hatályosak a többi között a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra, a szabadságra, illetve annak kiadására, valamint a távolléti díj számítására vonatkozó rendelkezések.
- Míg a tavalyi év az akadémiai kutatóhálózat megújításának éve volt, az idei a fejlesztéseké, amit a Magyar Tudományos Akadémia 2011-hez képest 7,7 milliárd forintos (20 százalékos) többlettámogatása tett lehetővé - hangsúlyozta az MTI-nek Pálinkás József a 2012-es eredményeket elemezve.
- Kilenc európai hírügynökség archívumából összesen egymillió, részint eddig publikálatlan történelmi fotó vált elérhetővé az Európai Unió kulturális portálján, az Europeana honlapon. A gyűjteményt, amelynek digitalizálásához az Európai Unió is hozzájárult, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó- és fotóarchívumának több mint 117 ezer fotója is gazdagítja.
A január 1-jén életbe lépő jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság.
A helyi, városi bíróságok ezentúl járásbíróságok lesznek, a fővárosi kerületi bíróságok megőrzik eddigi elnevezésüket.
- Évente három-hatezer szív- és érrendszeri halálozást lehetne elkerülni Magyarországon, ha korlátoznák az élelmiszereknek az érelmeszesedést okozó, az érfalon könnyebben lerakódó transzzsírsavtartalmát - mondta Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
A GDP arányos magyar államadósság szintje csak lassan fog csökkeni, a mérséklődés feltétele az államadósság szabály betartása, az hogy az éves államháztartási hiány hosszabb távon 3 százaléknál alacsonyabb, 2,8 százalék legyen a bruttó hazai termékhez képest - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.
A duplájára szeretné növelni az amerikai kis- és középvállalkozások (kkv-k) exportját az Egyesült Államok kormánya 2014-ig, a kiviteli tervekben kiemelt célpontként szerepelnek az európai uniós országok, köztük Magyarország is a Coface nemzetközi hitelbiztosító friss elemzése szerint.
- A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke nem látja annak veszélyét, hogy a szervezet elveszítené önálló arculatát, noha minden összefogás egyfajta arculatgyengüléssel jár. Kónya Péter az MTI-nek adott interjúban azt mondta, az Együtt 2014 választói mozgalom megalakulása nem azt jelenti, hogy a szervezet önállóan nem jelenik meg, hiszen a mozgalom három alapítója közül a Szolidaritásnak van szervezeti tömegbázisa, aktivistáik az utcára kitelepülve gyűjtik a támogató aláírásokat.
1. Tűzijáték terméket kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon!
2. Úgy tárolja azokat, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!
3. Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban foglaltakat!
A modern politika két alapelve a laza népszuverenitás és a kormány szabadkeze. A választások előtt a pártok szebbnél szebb jelszavakkal versengenek, a hatalom megragadása után viszont, mint szemfényvesztő a cilinderből, így varázsolják elő kisebb-nagyobb meglepetéseiket. Ez jogszerű, de nem becsületes kormányzás.
A kockázati árazások még mindig a piaci szereplők derűlátását tükrözik azzal kapcsolatban, hogy sikerül megállapodásra jutni a "költségvetési szakadék" (fiscal cliff), vagyis a drámai mértékű - egyes elemzői előrejelzések szerint recesszióval fenyegető - amerikai államháztartási megszorítások elkerüléséről.
- Debrecen belvárosának funkcióbővítő rehabilitációjára nyert több mint 2,2 milliárd forint uniós támogatást a megyeszékhely önkormányzata, így összesen 2,5 milliárdot költhet a fejlesztésre - jelentette be Pajna Zoltán alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, a megyeszékhelyen.
- Az év végére újabb válsághelyzet alakult ki Olaszországban a háztartási hulladék miatt. Szemétben áll a déli Foggia városa, de a háztartási hulladék elszállítása gondot okoz Rómában is - jelentette a csütörtöki sajtó.
Két méter magas szeméthegyek torlaszolják el a Puglia tartománybeli Foggia utcáit. Az újságok az apokalipszishez hasonlították a 150 ezer lakosú városban kialakult helyzetet.
A honvédség oszt egészséges ivóvizet január 1-jétől az arzénnal szennyezett vízű településeken, a katonák százhuszonhárom település mintegy 340 ezer lakosát látják el - közölte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka csütörtökön, Csongrádon tartott sajtótájékoztatóján.