Archívum

Eredmények megjelenítése 45061-től 45080-ig 68117 találatból.

Londoni elemzők: maradtak a hosszú távú gondok

Gazdaság - 2013-01-02

Nem oldotta meg az Egyesült Államok hosszú távú államháztartási problémáit a "költségvetési szakadék" elkerüléséről szerdára virradóra létrejött kongresszusi megállapodás, és kétséges, hogy az amerikai politika jelenlegi állapotában egyáltalán képes-e fenntartható pályára állítani a közfinanszírozási rendszert - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

Megkezdte működését a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

Helyi - 2013-01-02

Kilenc bíróval, a korábbi munkaügyi bíróság kibővített és felújított épületében kezdte meg működését szerdán a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Figula Ildikó, a bíróság elnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón bejelentette: a jogutódlást követően 862 folyamatban lévő ügyet utaltak át hozzájuk.Mint mondta, a korábbi Debreceni Munkaügyi Bíróság négy bírája mellé öt közigazgatási ügyekkel foglalkozó bíró kerül át a Debreceni Törvényszékről az új bíróságra.

MNB: a GDP 78,6 százalékán állt az államadósság 2012. szeptember végén

Gazdaság - 2013-01-02

Az államháztartás maastrichti adóssága a GDP 78,6 százalékán állt és 22 204 milliárd forintot tett ki a múlt év harmadik negyedévének végén - ez derül ki a nemzeti számlák tavaly harmadik negyedévi adataiból, amelyet szerdán tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Csehország - Több mint hétezer elítélt szabadul az államfő közkegyelme következtében

Külföld - 2013-01-02

Több mint hétezer elítélt, a csehországi bebörtönzöttek majdnem egyharmada kerül szabadlábra Václav Klaus cseh államfő közkegyelme révén - jelentette be szerdán a cseh igazságügyi minisztérium.Klaus az önálló Csehország megalakulásának 20. évfordulója alkalmából újévkor hirdetett részleges közkegyelmet, amely szerdán lépett életbe. Az amnesztiarendeletet a hatályos szabályok szerint Petr Necas miniszterelnök is aláírta.

Emelkedett a munkanélküliség Ausztriában

Külföld - 2013-01-02

Tovább emelkedett a munkanélküliség Ausztriában decemberben a szociális minisztérium szerdán közzétett adatai szerint.Az előző év azonos hónapjához képest decemberben 6,9 százalékkal, 385.438 főre nőtt az állástalanok száma, míg a novemberi adat 6,7 százalékos növekedést mutatott.  Az osztrák számítási módszer szerinti munkanélküliség 8,6 százalékot tett ki a tavalyi év utolsó hónapjában. Ez 0,4 százalékponttal haladta meg a 2011-es adatot.

Az E-Star vesztesége 1,8 milliárd forint november végéig

Gazdaság - 2013-01-02

Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 1,78 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget halmozott fel november végéig - derül ki a csődeljáráshoz készített közbenső mérlegből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt a társaság.

Az interneten már elérhető az új felsőoktatási felvételi tájékoztató

Oktatás - 2013-01-01

A Felvin (www.felvi.hu) már elérhetők a felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatók.

 A Felvi honlapjának közlése szerint a tájékoztató kiadványok - amelyek mellékelve egy jelentkezési lapot is tartalmaznak - könyv formában januárban kerülnek a boltok polcaira.

Megkezdik működésüket a közigazgatási és munkaügyi bíróságok

Belföld - 2013-01-01

Január 1-jétől jönnek létre az új közigazgatási és munkaügyi különbíróságok, a szervezeti átalakítás nem csupán névtáblacsere: célja a szakbíróságok létrehozatalával az eljárások gyorsítása és az ítélkezés színvonalának javítása - mondta Németh Zoltán, az Országos Bírósági Hivatal elnöki kabinetének vezetője az MTI-nek.

VOSZ: konkrét intézkedések kellenek a lánctartozások felszámolásához

Gazdaság - 2013-01-01

A kormány lánctartozások felszámolását célul kitűző határozatának nagy része a szakma javaslatait tartalmazza, de hiányoznak belőle a konkrétumok - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek adott interjúban.

Tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára

Gazdaság - 2013-01-01

Tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára január 1-jétől a kormány döntése értelmében.

    A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át.

Új rendszerben működik a fogyatékos emberek foglalkoztatása

Belföld - 2013-01-01

Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik január 1-jétől a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása.

 Az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma, így már több mint 30 ezren dolgozhatnak az akkreditációs tanúsítványt már megszerzett 326 vállalkozásnál.

2013 - Százezrek búcsúztatták Nagy-Britanniában a gyémántjubileumi és olimpiai óévet

Külföld - 2013-01-01

Százezrek búcsúztatták Londonban és más brit nagyvárosokban - az időeltolódás miatt a kontinenstől egy órával lemaradva - az óévet, amelynek két legnagyobb eseményéről, a szinte példátlan hazai sikerrel zárult nyári londoni olimpiai játékokról és II. Erzsébet királynő gyémántjubileumáról, vagyis trónra lépésének 60. évfordulójáról is megemlékezett az ünneplő tömeg.

Világgazdaság 2013 - Londoni elemzők: továbbra is kérdéses az euró fenntarthatósága

EU - 2013-01-01

Az euróövezeti válság továbbra sem megoldott és 2013 beköszöntével is változatlanul számos kérdés maradt nyitva a valutaunió puszta fenntarthatóságával kapcsolatban - vélekedtek keddi évindító helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Felsőoktatás: újabb irányváltás – vagy tévelygés?

Oktatás - 2013-01-01

A kormány az év végi hajrában időt kerített, hogy eldöntse a 2013-ban a felsőoktatásban felvehető államilag finanszírozott (a kormányzati újbeszéd szerint állami ösztöndíjas és részösztöndíjas) hallgatólétszámot, s annak képzési és szakszerkezetét. A rendelet több meglepetést és megütközést keltő döntéssel szolgál. Polónyi István hatáselemzése.

Nyelvstratégia: általános iskolában első nyelvként az angol, a német vagy a francia javasolt

Oktatás - 2012-12-31

Általános iskolában az angol, a német vagy a francia nyelv tanítását ajánlja első idegen nyelvként az erről szóló, 2012-2018-ra vonatkozó kormányzati stratégia, amely ugyanakkor kitér arra: nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a diákok először a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzanak először.

A szakszervezetek elégedetlenek az új Munka törvénykönyvével

Belföld - 2012-12-31

A szakszervezeti szövetségek elégedetlenek a július elsejével életbe lépett új Munka törvénykönyvével, és annak korrekcióját várják jövőre, az év végi minimálbér-megállapodást azonban jó eredménynek tartja a Liga és a Munkástanácsok is, miközben az Autonómok és a SZEF szerint romlani fog a munkavállalók helyzete 2013-ban.

Emelkednek a postai szolgáltatások árai januártól

Gazdaság - 2012-12-31

A Magyar Posta Zrt. a lakosság által leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások körében átlagosan az inflációnál kisebb mértékben emeli árait 2013. január elsejétől.A közönséges levél ára 105 forintról 110 forintra, az ajánlott különszolgáltatásé 240 forintról 250 forintra, az elsőbbségi levélé pedig 130 forintról 140 forintra emelkedik.

Puerto Rico: lehetséges, hogy az amerikai kongresszus nem hagyja jóvá a csatlakozást

Külföld - 2012-12-31

Bár Puerto Rico novemberben úgy döntött, az Egyesült Államok tagállamává szeretne válni, a jelenlegi amerikai gazdasági mutatók és az eladósodottság miatt lehetséges, hogy az amerikai kongresszus "nem fogadja tárt karokkal", inkább a jelenlegi helyzetet tartaná fenn - vélekedett Szabó Éva Eszter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa.

Januártól legalább 75 500 forint lesz a közfoglalkoztatottak havi bére

Gazdaság - 2012-12-31

Januártól a közfoglalkoztatásért járó havi bér, a teljes munkaidő esetén 75 500 forint és 96 800 forint között alakul - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.

A közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló kormányrendelet módosítása szerint a szakképesítést és középfokú iskolai végzettséget nem igénylő munkakör betöltése és teljes munkaidő teljesítése esetén a havibér január 1-jétől 75 500 forint, a hetibér 17 385 forint míg a napibér 3475 forint lesz.

Brit városi vezetők: a társadalmi rend felbomlásához vezethetnek a megszorítások

Külföld - 2012-12-31

    Liverpool, Newcastle és Sheffield városi tanácsának vezetője - mindhárman az ellenzéki Munkáspárt tagjai - a The Observer című vezető vasárnapi baloldali brit lapban megjelent felhívásban annak a véleményének adott hangot, hogy a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció már "túl messzire ment" az önkormányzati szolgáltatásokat is érintő takarékossági lépésekkel, és "családok milliói" szenvednek a megszorító program "komor gazdasági következményeitől".