Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forint bírságot szabott ki a CBA Kereskedelmi Kft.-re (CBA Kft.). A GVH pénteki közleményéből kiderül: azért indítottak vizsgálatot a vállalkozással szemben, mert a 2010. május 20. és 29. között érvényes, a CBA üzlethálózat egészét érintő reklámújságját úgy jelentette meg, hogy az abban feltüntetett egyes termékek ára nem volt azonos az ország dunántúli régiójában található CBA üzletekben érvényes árakkal.
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán. Rogán Antal azt mondta, a regisztráció esetleges alkotmányba foglalása a zűrzavar érzését kelthetné a szavazók körében.
- Vékás Lajos akadémikus szerint az új polgári törvénykönyv (Ptk.) törvényjavaslatát módosító indítványok alkotmányossági aggályokat vetnek fel; a polgári jogi kodifikációs főbizottság vezetője erről a Magyar Jog című folyóirat legfrissebb számában megjelent cikkében írt, amelyet az Új PTK elnevezésű honlapon tettek közzé.
Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság (Ab), amely pénteken határozott a köztársasági elnök kezdeményezéséről - tájékoztatta a testület közleményben az MTI-t.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lap az Alkotmánybíróságnak (Ab) az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseire vonatkozó december végi döntéséről számolt be, a Spiegel Online pedig a Kossuth rádió Esterházy Péter magyar íróval készített műsora körül kialakult ügyről közölt beszámolót.
"Az új típusú pénztárgépek bevezetésének ütemezése a realitáshoz igazodva, a műszaki, technikai feltételeknek teljes mértékben megfelelve kerül megállapításra. Nem zárható ki, hogy – részben a beérkezett észrevételekben megfogalmazott érvek figyelembevétele alapján – a 2013. április 1-jei céldátum módosításra kerül a jogszabály véglegesítése során" - közölte egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva a nemzetgazdasági miniszter.
Nagy számban telelnek a csonttollúak (Bombycilla garrulus) Észak-Magyarországon: ezek a madarak az úgynevezett inváziós fajok közé tartoznak, azaz előfordulhat, hogy évekig nem figyelhetők meg nagyobb számban a Kárpát-medencében, utána viszont akár több százas csapatok is felbukkannak a számukra alkalmas élőhelyeken.
- Henri Matisse-, Oskar Kokoschka- és Max Ernst-kiállítással várják a múzeumlátogatókat idén Bécsben.
Mintegy tíz éven át tartó felújítás után márciusban újra megnyílik a Művészettörténeti Múzeum (KHM) kincsestára, a Kunstkammer. Ismét látható lesz a Kunstkammer egyik legértékesebb darabja is: a Saliera néven ismert, 16. századi díszes arany sótartó, Benvenuto Cellini ötvösmester munkája.
A munkanélküliségi ráta növekedését várja a következő hónapokban a Takarékbank és az ING elemzője, akik szerint ugyanakkor év végére a tavalyi szint közelébe csökkenhet a ráta stagnáló foglalkoztatás mellett. Az NGM kiemeli: a kormányváltás óta eltelt időszakban a foglalkoztatottak száma csaknem 160 ezer fős bővülést mutat.
Kénytelen lesz beszüntetni működését a legrégibb svájci bank, miután bűnösnek vallotta magát egy New York-i bíróság előtt az amerikai polgároknak adóelkerülésben nyújtott támogatás miatt ellene indított vádban - számolt be a brit BBC hírszolgálat.
A teljesítményromlás lassulására utaló módon javult decemberben az euróövezeti összetett és szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex (BMI) a novemberihez képest - közölte pénteken a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
Tavaly szeptember-novemberben - hasonlóan 2011 őszéhez - 10,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon a 15-74 éves korosztályban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A gazdaság fokozatos talpra állása és a piaci reformok feltételezett bevezetése miatt a tavalyinál jobb évet várnak 2013-ban a kínai tőzsdéken kereskedő befektetők.
Az egyik legolvasottabb hírportál, a sina.com internetes közvélemény-kutatásán résztvevő befektetők többsége optimizmusának adott hangot az idei tőzsdei kilátásokkal kapcsolatban.
A Nyelvtudásért Egyesület szerint a nemzeti idegennyelv-oktatás fejlesztésének stratégiája a jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy megoldja a hazai nyelvoktatással kapcsolatos problémákat, vagy, hogy előremutató gondolatokat közöljön a nyelvtanulás-nyelvtanítás terén. A december 20-án közzétett "Fehér könyvet" az egyesület szakemberei a január 3-i határidőig véleményezték - olvasható a szervezet közleményében.
Kijevben az éttermek és bárok tulajdonosai megtalálják a módját annak, hogyan kerüljék meg a dohányzási tilalomról december közepén életbe léptetett jogszabályt - írta a Szevodnya című ukrán lap.December 16. óta Ukrajnában is tilos a dohányzás a nyilvános helyeken. Ugyanakkor az éttermek és egyéb szórakozóhelyek tulajdonosai számtalan módszert eszeltek ki, hogy a dohányzási tilalom miatt ne veszítsenek vendégeket.
Emelte bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 414-415 forintra nőtt, a gázolajé 420-421 forintra drágult.A múlt héten a Mol bruttó 3-3 forinttal emelte a benzin és a gázolaj árát.
Az egyszerűsített honosítás 2011. január 2-án indult el, az elmúlt két évben 363 795 kérelem érkezett be Budapestre, és további néhány ezer még úton van, így 370 ezer kérelmezővel számolhatunk.
Folyamatosan nagy az érdeklődés, amely látszik az előzetes időpontfoglalásokon is. A jelenlegi tendenciák mellett ez év végére a félmilliomodik honfitársunk is be fogja nyújtani kérelmét, és ebben a parlamenti ciklusban leteszi a magyar állampolgári esküt.
A Kormány rendeletet fogadott el a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozók 2013. évi kompenzációjának részletszabályairól.
A rendelet biztosítja a nettó, kézhez kapott rendszeres kereset szinten tartását azoknál a foglalkoztatottaknál, akiket a 2011. és a 2012. évi adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenének.- Brit napilapokban elhelyezett, fizetett hirdetések formájában követelte csütörtökön a brit kormánytól a Falkland-szigetek feletti fennhatóság átadását az argentin elnök.Cristina Fernández de Kirchner - aki a felhívásban végig az Argentínában használatos Malvinas néven említi a szigetcsoportot - a XIX. századi gyarmatosítás "durva megnyilvánulásának" minősítette, hogy 180 évvel ezelőtt ezen a napon Argentínát "erővel megfosztották a Malvinas-szigetektől, amelyek 14 ezer kilométerre vannak Londontól".
Éles hangú nyilatkozatban utasította vissza csütörtökön a brit miniszterelnöki hivatal a Falkland-szigetekkel kapcsolatban megfogalmazott legújabb argentin területi követeléseket.