Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben bizonyos magyar nyelvű képzésekért - derül ki a Felvin (www.felvi.hu) elérhető felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból.
Mérsékelte idei aranyár-előrejelzését a Credit Suisse - írja a Platts árupiaci hírportál.
Az aranyár a héten nem tudta áttörni az unciánkénti 1700 dolláros árat, ez kételyeket ébresztett az emelkedő ártrend ütemének fenntarthatóságával szemben, így a Credit Suisse elemzői is előrejelzésükben 100 dollárral 1740 dollárra csökkentették a 2013-ra jelzett unciánkénti átlagárat.
- A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére csütörtökön.
A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47 361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
Az idén elkezdődik a 4-es főút Hajdúszoboszlót elkerülő részétől a debreceni M35-ös autópálya-csomópontig tartó szakaszának felújítása - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtökön.
A mintegy hét kilométeres, 2-szer 1 sávos szakaszon elvégzik a burkolaterősítést, így az 11,5 tonnás teherbírású lesz.
Tavaly újabb csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság Németországban, a 82 milliós országban nagyjából minden második ember dolgozott 2012-ben. A német statisztikai hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma tavaly éves átlagban 41,5 millió volt, ami 416 ezres, 1 százalékos növekedés 2011-hez képest. A foglalkoztatottság így sorban a hatodik évben döntött rekordot. 2005 óta összesen 2,66 millióval, 6,8 százalékkal nőtt a munkaviszonyban állók száma.
- "Orbán Viktor fölösleges diákjai" címmel ír "levelet Közép-Európából" Joelle Stolz a Le Monde című francia liberális lapban. A szövegben azt emeli ki, hogy "a magyar kormány korlátozni akarja a bejutást olyan fölöslegesnek ítélt szakokra, mint a gazdaság, a jog és a társadalomtudományok".
A meghirdetett összeg másfélszeresét értékesítette hozamcsökkenés mellett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az idei első 12 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) aukción.Az 50 milliárd forint összegben meghirdetett D140108 jelű, 2014. január 8-án lejáró 12 hónapos diszkont kincstárjegyre 189,881 milliárd forint ajánlatot tettek az elsődleges forgalmazók.
Megosztja a lakosságot és a szociológusokat az a nemrég elfogadott és júliusban életbe lépő törvény, amely kötelezővé tenné az időskorú szülők rendszeres látogatását gyermekeik számára Kínában. A jogszabály nem részletezi, pontosan milyen időközönként kell a gyermekeknek időskorú szüleiket felkeresniük, mint ahogyan azt sem tudni, milyen büntetésre számíthatnak, amennyiben ezt nem teszik meg.
Kihirdették a Wolf-díj 2013-as díjazottjainak névsorát, amelyben idén amerikai, német és osztrák tudósok, valamint egy portugál építész szerepel - jelentette be szerda este Tel Avivban a Wolf Alapítvány. A fizikai elismerésben Juan Ignacio Cirac Németországból és Peter Zoller Ausztriából részesült, az amerikai George D. Mostow és Michael Artin a matematikai, Robert Langer pedig a kémiai díjat kapta.
A Magyar Nemzeti Bank 2013-ban két arany, öt ezüst és egy színesfém emlékérmét ad ki, és folytatódik több tematikus sorozat, illetve három nemzetközi gyűjtőprogramhoz is kapcsolódik egy-egy tétel. Az MNB csütörtökön a grafikai tervekkel és technikai paraméterekkel együtt hozta nyilvánosságra a jövő évi emlékérme-kibocsátási tervét.
- Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba.
Sárközi Alexandra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője közleménye szerint a két bűnszervezetre ugyanazon a napon csaptak le a NAV munkatársai Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon, 25 helyszínen.
Két részletesen kidolgozott alkotmánytervezettel és egy, a jogállam megerősítését célzó gyakorlatias szemléletű koncepciópapírral járulunk hozzá a tárgyalások sikeréhez.
Az Együtt 2014 részt vesz a demokratikus ellenzéki pártok mai egyeztetésén, amelynek célja a jogállam helyreállításához és a politikai élet elvi-erkölcsi megújításához szükséges lépésekről folytatott véleménycsere.
A 2011-es 30 ezres utaslétszámot jelentősen meghaladva, tavaly csaknem 50 ezren utaztak a Debrecen Repülőtérről. A forgalomnövekedéshez jelentősen hozzájárultak a Wizz Air légitársaság menetrendszerinti járatai, amelyeket összesen 28 ezren vettek igénybe fél év alatt.
A repülőtér 2012-es charterforgalmát a Germania légitársaság Berlin és Debrecen között közlekedő gépe nyitotta, az utolsó járattal pedig a Wizz Air szállította Milánóba a Debrecenből indulókat.
Az elmúlt két évben 370 ezren kérték a magyar állampolgárságot, az elutasítások száma kevesebb mint 1,5 százalék - nyilatkozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek. Semjén Zsolt elmondta azt is, idén hangsúlyozottan fordulnak majd a nyugati magyarság felé.
A kormányfő helyettese közölte, hogy az elmúlt két év 370 ezer állampolgárság-kérelmének részletes statisztikai adatairól csütörtökön közleményben számolnak be.
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) tiltakozik a Kormány "1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozata a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről" jogszabályban foglaltak ellen, mert az ellehetetlenítheti a közszféra munkahelyeit, közöttük a magyar tudományos kutatóintézeteket is, súlyosan veszélyezteti a magyar tudomány jelenét és jövőjét; az ellen, hogy a jogszabályi kényszerrel nyugállományba küldött kutatók, közalkalmazottak helyét megszüntessék.
A kormány hét rendeletbe foglalta a január elsején hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási szabályait, a szintén az év első napjától hatályos rendeletek a tavalyi utolsó Magyar Közlönyben jelentek meg.A hulladékgazdálkodási közszolgáltató - az a cég, amely a lakosságtól elszállítja a szemetet - két különböző nagyságú kukát köteles felajánlani az ingatlan tulajdonosoknak. A kuka csak addig tartható közterületen, amíg ürítésre vár.
Ellenzéki szervezetek szerint új alkotmányra van szükség, mert a jelenlegi alaptörvénynek se társadalmi, se tartalmi legitimációja nincs - jelentette be első egyeztetésük után szerdán a szocialista Bárándy Gergely. A politikus sikeresnek ítélte az első, a közjogi kérdésekről zajló egyeztetést, amelyen a Magyar Szocialista Párt kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői vettek részt.
Az MCF Roma Összefogás Párt meghiúsította ellenőrzésének lefolytatását, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ügyészségi jelzéssel élt - közölte az ÁSZ a weboldalán szerdán.Az MCF Roma Összefogás Párt a törvényben előírt "közreműködési kötelezettségének nem tett eleget, meghiúsítva az ellenőrzés lefolytatását. A hiányos adatszolgáltatás, illetve a közreműködői kötelezettség nem megfelelő teljesítése miatt az ÁSZ ügyészségi jelzéssel élt" - áll az aszhirportal.hu oldalon közzétett dokumentumban.
Megszűntek a fővárosban a detoxikálók, az alkoholmérgezéses betegeket ez évtől a sürgősségi osztályokon látják el - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szerdán.A közlemény szerint ezen betegek "biztonságos, a korszerű egészségügyi ellátás szempontjait gondosan figyelembe vevő ellátása" a sürgőségi osztályokon biztosítható, ahol az egyéb betegségek gyorsan, hatékonyan kizárhatóak, illetve szükség szerint elláthatóak.
Növekedési rekordot döntött tavaly a külföldi tőke beáramlása Sanghajba - jelentette be a városi kereskedelmi bizottság.
A kelet-kínai metropoliszban 15,2 milliárd dollár értékű működő tőkét fektettek be, 20,5 százalékkal többet, mint 2011-ben. Ez jelentős mértékben meghaladja az országos átlagot, amely a nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi év első tizenegy hónapjában 3,6 százalékos visszaesést mutatott 2011 hasonló időszakához képest.