Mobiltelefonált és internetezett munka közben a két magyar fiatal halálát okozó tolóhajó kormányosa, a mozgásképtelenné vált turistahajó fedélzeti matróza pedig SMS-ezett a philadelphiai balesetet megelőző percekben - derült ki a szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) kedden, Washingtonban közzétett, végleges jelentéséből.
Az interneten változatlanul hirdetik magukat olyan cégek, akik illegális tevékenységet folytatnak és valójában nem rendelkeznek hivatalos belépőkkel a 2012-évi londoni olimpiára.
A náluk vásárlók előbb vagy utóbb szembesülnek a nagy veszteséggel. Jelentős pénzkiadás után és a minden eddiginél szigorúbb jövő nyári beléptetési rendszer miatt nem tudnak majd ott lenni a lelátókon.
A Fidesz felháborodással fogadta a romániai magyarokat ért újabb támadás hírét. Mint ismeretes, részeg román fiatalok szombat este baseballütővel verték meg Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és kollégáját, miközben magyarságuk miatt szidalmazták őket. Tették ezt azért, mert a rektor le akarta fényképezni a katolikus intézményeket megrongáló román huligánokat.
A kormány bejelentése szerint 1345 milliárd forinttal csökkent Magyarország államadóssága. Az sajnos már csak az apróbetűs részben szerepel, hogy ez nem a takarékos költségvetési politika, hanem a magánnyugdíjpénztárak államosításának javára írandó.
A miniszterelnök és a címben jelzett fogalom nem igazán passzolt eddig sem, de a Kossuth Rádióban tett nyilatkozatában és mai sajtótájékoztatóján ismét példáját adta annak, hogy gondjai vannak a pontossággal. A számokkal sem bánnak jól Orbán Viktorék, azonban sajnos ennek a levét - az utóbbi egy év orbáni kormányzást követően - a nemzet issza meg.
A Magyar Bírói Egyesület – szakmai egyeztetés hiányában - a sajtóból szerzett tudomást az Egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló T/3522. számú törvényjavaslatról.
Ellentétes Magyarország áprilisban kihirdetett új alkotmányával az ombudsmanról szóló törvényjavaslat - hívja fel a figyelmet Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az országgyűlési képviselőknek június 21-én küldött levelében.
Fülöp Sándor azt követően fejtette ki álláspontját, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter június 17-én benyújtotta az Országgyűlésnek az alapvető jogok biztosáról szóló törvényjavaslatot.
Hoffmann Rózsa részéről logikus lépés volt, hogy felajánlotta lemondását. Amit tett, azzal ártott. Amit elmulasztott, azzal is. Mégis jól jellemzi az új pártállamot, hogy lépésének oka nem az általa fémjelzett oktatáspolitika kudarca, hanem a Fidesz etikai bizottságának döntése. Az LMP szerint Orbán Viktornak sürgősen el kellene fogadnia az oktatási államtitkár lemondását. Milyen legyen Hoffmann Rózsa utódja?
Az Alliance Francaise Debreceni Kulturális Egyesület, a MODEM és a Debreceni Művelődési Központ június 21-én (kedden) 16 órától rendezi meg a Zene ünnepét a Baltazár Dezső téren. A Zene ünnepe Franciaországban hagyományosan a nyár első napjára esik.
Várhatóan ma dönt a kormány az egészségre ártalmas, túlzottan sós és cukrozott élelmiszerek és italok népegészségügyi termékdíjának kivetéséről, amelyet önálló képviselői indítványként terjeszt a parlament elé – tudta meg a Világgazdaság. Ha a honatyák is rábólintanak, szeptembertől bevezetik, s már az idén ötmilliárd forint juthat a népegészségügyi programokra. A gyártók és kereskedők ellenzik a tervet.
Erőteljesen esett világszerte az atomenergia támogatottsága, az ellenzők 26 százalékának döntését a fukushimai erőmű katasztrófája indokolja. A közelmúltban történt japán atomkatasztrófa kapcsán - 24 ország részvételével – készült kutatás szerint az atomenergia jelenleg kevésbé támogatott energiaforrás, mint a szén.
Az euróövezeti tagállamok (Eurogroup) egyelőre elhalasztották a végső döntést a Görögországnak nyújtandó 12 milliárd eurós újabb hitelrészlet folyósításáról.
Az indoklás szerint a súlyos adósságproblémával küzdő Görögországnak előbb szigorú takarékossági intézkedéseket kell bevezetnie és a görög parlamentnek döntenie kell a pénzügyi reformról szóló törvényekről - szól az erről hétfőn hajnalban Luxembourgban meghozott határozat.
A Kormány elkészítette és az Országgyűlés elé terjesztette az alapvető jogok biztosáról szóló törvényjavaslatot. Alulírott civil szervezetek értetlenségünket és tiltakozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a törvényjavaslat fel kívánja számolni az Alaptörvényben még önálló felelősséggel és legitimációval felruházott jövő nemzedékek helyettes biztosa eljárási lehetőségeit, ezáltal veszélyezteti a lakosság egészségét, természeti és épített környezetünk épségét és a jövő nemzedékek érdekeit.
Hogy miért éppen egy magánpénzből működő galéria szervezi az állami reprezentációt Kínában, nem tudható, de az biztos, a kínaiak most megtudják: a magyarok rettentő vallásosak, jórészt Erdélyben laknak, és szeretik a színes képeket, amin saját maguk láthatók szalonnázás közben a Vereckei hágón. Vagy legalábbis ezt a képet szeretné sugallni a magyarokról a kulturális kormányzat a Pekingben rendezett megakiállításon.
Nagyszabású, reprezentatív kiállításon mutatkozik be a magyar kortárs képzőművészet Pekingben. A 33 alkotó 303 művét felvonultató tárlatot Szőcs Géza nyitotta meg hétfőn a kínai fővárosban.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkára precedens nélkülinek nevezte azt a bemutatkozási lehetőséget, amelyet Kína biztosított a kortárs magyar művészek számára Pekingben.
Bizonyos szektorok munkáltatói munkakörök összevonásával, tehát pozíciók, munkahelyek megszüntetésével tudják majd teljesíteni a kormány által a jövőben rendeletben előírt béremelést a munkaügyi és pénzügyi tanácsadással is foglalkozó BDO Magyarország Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. szerint.
Év eleje óta összesen tizenegy tonna speciális, saválló lemezt lopott el egy négytagú banda egy téglási telepről, a tolvajok ötmillió forintos kárt okoztak; az elkövetőket elfogták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A nagy értékű lopás, amellyel a sértett - a telephely tulajdonosa - sem volt tisztában, egy másik betörés miatt végzett adatgyűjtés során vált ismertté a nyomozók előtt - tájékoztatott Vezendi Jánosné.
Válási szándéka miatt került akarata ellenére a pszichiátriára egy debreceni férfi, aki hét napot volt kénytelen ott eltölteni. Az ügyben történt jogtalanságok miatt mostanáig két hivatalos elmarasztaló határozat született.
- Összesen 735 millió euró értékben négy új hitelt nyújt uniós alapokból támogatható kiemelt magyarországi térségfejlesztési beruházások finanszírozására az Európai Beruházási Bank (EIB).