Az ombudsman szerint a fogdai körülmények, valamint az előállítás megkezdése és a kihallgatás közti aránytalanul hosszú idő miatt sérültek egy előállított alapvető jogai, és az eljárás alá vont emberek joggal várhatják el a rendőrségtől, hogy segítséget kapjanak a gépjárművük biztonságba helyezéséhez.
Szolgálatban elkövetett kötelességszegés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség budapesti regionális osztálya a West Balkán-ügyben.
Számos kozmetikai termékben, fogkrémben, szappanban megtalálható a fertőtlenítő hatású triklozán adalék, amely amerikai kutatók most közzétett eredményei szerint jelentősen rontotta az izomfunkciókat állatkísérletekben.Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányban egereken és halakon tesztelték a baktérium- és gombaölő tulajdonságú szintetikus vegyületet.
Magyarországon nincs jogszabályban elfogadott közlekedéspolitikai koncepció és stratégia, amely rögzítené az állami feladatokat, a szükséges forrásokat - hangsúlyozta Makkai Mária, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője kedden az állami közutak javításáról, állapotáról, illetve a vasúti közlekedés állami támogatási rendszerének ellenőrzéséről készített jelentéseket ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Jobbikhoz közeledik a magyar kormány azzal, hogy a mitológa segítségével keres magának szövetségeseket Ázsiában - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatának vezetője az "Orbán a mítoszok és a szélsőségek veszélyes keverékével játszik" című jegyzetében azt írja, hogy turánizmus a magyar fasiszták fő ideológiája volt, s a mai politikai pártok közül eddig csak a Jobbik vállalta fel.
A jelenlegi 30 helyett a jövőben legalább 50 százalékos eredményt kellene elérniük a diákoknak az emelt szintű érettségi vizsgán ahhoz, hogy többletpontot kapjanak - derül ki egy kormányrendelet tervezetéből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett közzé a kormányzati honlapon.
Kabalaállatává választotta a Nagyerdőben is honos mókust a Debreceni Egyetem (DE), amely kedden ebből az alkalomból örökbe fogadta a városi állatkert öt mókusfajának mind a tizenkét példányát.
A becslésekhez képest mintegy 50 százalékkal nagyobb az északi-sarkvidéki nyári tengeri jégolvadás mértéke, és az előzetes mérések alapján a jégrengetegnek nem csupán a kiterjedése, de a vastagsága is jelentősen csökken.
Kannabisz adására jelentősen javult az izommerevséggel járó, súlyos ideggyógyászati betegségben, a szklerózis multiplexben szenvedők állapota. Angol kutatók a Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry szakfolyóiratban tették közzé tanulmányuk eredményét.
Az LMP szerint a bizonytalanság és a jogos aggodalom jegyében kezdődhet szeptemberben az új oktatási tanév.Erről Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: bár az új közoktatási törvény szeptember 1-jén lép hatályba, rendelkezései többségét csak késleltetve vezetik be, ami komoly bizonytalanságot okoz az iskoláknak.
Nehéz kamatdöntési dilemma elé került a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután a keddi előzetes GDP-becslés megerősítette, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, ugyanakkor az infláció továbbra is magasabb a vártnál - vélekedtek a második negyedévi előzetes GDP-adatok és a júliusi infláció keddi ismertetése után londoni felzárkózó piaci elemzők.
A fogyasztói árak júliusban 5,8 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.Egy hónap alatt emelkedett a 0,5 százalékkal dohányáruk és 0,8 százalékkal a szolgáltatások ára, az üzemanyagoké 2,5, az élelmiszerek ára pedig 0,2 százalékkal csökkent.
A román bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző háromhavi teljesítményhez képest, két negyedévi csökkenés után – közölte a román országos statisztikai intézet kedden. Éves viszonylatban a második negyedévi GDP - bruttó értékben kifejezve - 1,2 százalékkal volt nagyobb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a szezonális hatásoktól megtisztított érték esetében pedig 1,7 százalékos éves növekedést regisztráltak.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához képest 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1 százalékkal csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt gyorsbecslése alapján.
A lába közé, a szoknyája alá rejtve lopott ki egy nagyképernyős tévét egy nő Norvégiában egy áruházból.A készülék képátlója 42 hüvelyk - 107 centi -, ebből is következőn a nő nem feszes miniszoknyában volt, hanem bokáéig érő bőben. A nő egy férfival csente el a tévét, és sikerült is az áruházból kijutniuk, ám egy szemtanú észrevette mit művelnek, és értesítette a rendőrséget.
Szingapúri anyagkutatók új módszerükkel éles, teljes színspektrumú képet hoztak létre, amelynek felbontása minden eddiginél nagyobb, 100 ezer dpi.
A Nature Nanotechnology című szakfolyóiratban ismertetett eljárásban tinta és festék nélkül dolgoztak, nanométeres szerkezetekre vittek fel fémrétegeket, így alakult ki a kép.
- Rosszak a kilátások a feldolgozóiparban, a belföldi rendelésállomány történelmi mélyponton zárta a második negyedévet, és a cégek jelenlegi helyzete is válságra utal - derül ki a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. negyedéves konjunktúratesztjéből.
- Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök a policity.hu oldalon hétfőn megjelent interjúban "terel és valótlanságot állít" az ügynökkérdésben, a Fidesz pedig "sunnyog és folyik a szőnyeg alá söprés".
Összesen 2270 küldötte lesz a Kínai Kommunista Párt (KKP) 18. kongresszusának, és összetételük tükrözi a központi bizottság által megszabott arányokat - derült ki a párt hétfői, Pekingben nyilvánosságra hozott közleményéből.
A fajtársaikat megmentő patkányokról és hangyákról szóló tanulmányok nem bizonyítják, hogy az emberen kívül más faj is rendelkezne az empátia képességével - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói a brit tudományos akadémia folyóiratában közzétett tanulmányukban.