A Demokratikus Koalíció (DK) nem ért egyet a kormány azon törekvésével, hogy közmunkával növeljék a foglalkoztatottak számát. Az ellenzéki párt szerint a "mesterséges" munkahelyteremtés helyett a beruhásokat kellene élénkíteni, így "valódi", piaci alapú állások jöhetnének létre.
A DVSC-TEVA kikapott 2-0-ra a BATE Boriszovtól a BL-selejtező 3. körében, így az El-ben folytatja.
Három meghatározó játékos, a sérült Nenad Novakovics, a három sárga lap után eltiltott Varga József, illetve Selim Bouadla nélkül lépett pályára a DVSC együttese a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.2012. július hónapjában az államháztartás központi alrendszerének többlete 80,2 milliárd forintban alakult. Ezen belül a központi költségvetés 49,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 22,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig közel 8,2 milliárd forintos szufficittel zártak. 2011. július hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 459,9 milliárd forint volt.
A hagyományokat követő, de számos új elemet is tartalmazó kétnapos programmal készülnek a szervezők a közelgő nemzeti ünnepre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat - válaszolta a tárca az MTI kérdésére kedden.
Tízezernél több látogatót várnak a hajdúböszörményi Hajdúsági Nyár 2012 programsorozatra, amelynek kiemelkedő eseménye a csütörtökön kezdődő ipari és mezőgazdasági gépkiállítás és termékbemutató - mondta Kiss Attila, a város fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón, a helyszínen.
Az LMP szerint egyre világosabban látszik, hogy a Fidesz kormányzásával csak Orbán Viktor barátai, kollégiumi társai, munkatársai és üzletfelei járnak jól, míg a társadalom többségének az egyre romló életszínvonallal kell szembesülnie.
Színpompás, bogyókkal táplálkozó új madárfajt fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport Peruban, a trópusi hegyi esőerdőkben.
A felfedezésről az Amerikai Ornitológiai Szövetség hivatalos lapjában, az AUK-ban jelent meg tanulmány.
Amerikai és perui ornitológusok az Andok keleti lejtőin, a Cerros del Sira hegycsúcson végeztek kutatásokat.- A kóros gyűjtögetők, akik nem képesek megválni semmitől, sajnálják eldobni a másnak teljesen haszontalan dolgokat is, sokszor nem látják be, hogy problémájuk van. Amerikai kutatók agyi szkenneléssel most megmutatták, hogy ezeknek az embereknek valóban eltér az agyműködésük a szokásostól.
A gyülekezési és a tulajdonosi jog is sérült a Lehet Más a Politikának (LMP) a Közgép Zrt. budapesti központjában tartott júliusi demonstrációján - állapította meg az alapvető jogok biztosa, az erről szóló közleményt a biztos hivatala kedden jutatta el az MTI-hez.
A növekedési hormont felszabadító hormonnal (GHRH) való kezelés javítja a memóriát és a koncentrálást egészséges felnőtteknél és azoknál is, akiknél már jelentkeztek a szellemi hanyatlás első jelei - közölték amerikai kutatók az Archives of Neurology című szakfolyóiratban.
Válságban van a magyar sertéstenyésztés: a magas takarmányárak mellett a felvásárlási árak olyan alacsonyak, hogy esetenként az önköltséget sem fedezik - állapították meg a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Sertéstenyésztők Országos választmányának tagjai keddi ülésükön.
Az idei kukoricatermés majdnem 40 százaléka megsemmisült a nagy meleg, különösen az utóbbi hét rendkívül száraz időjárása miatt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) becslései szerint, a veszteség nemzetgazdasági szinten meghaladhatja a 200 milliárd forintot. Az aszály a drága takarmány miatt az állattenyésztőknek is kárt okoz, ezért a Magosz átfogó kormányzati intézkedéseket sürget.
A hazai tejágazat helyzetének javítására eredetvédelmet kér az Európai Uniótól a Tej Terméktanács a magyar rögös túróra, az erre vonatkozó igényt a szaktárcával történt egyeztetést követően várhatóan szeptemberben vagy októberben nyújtják be - hangsúlyozta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Tej Terméktanács ügyvezetője kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
A tankönyvek többsége már úton van az iskolákba a szeptemberi tanévkezdésre, idén közel négymillió tankönyvet szállít ki a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) az intézményekbe - közölte Kiss János Tamás, a kiadó vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón.
Júliusban 324 millió euróval 35,899 milliárd euróra emelkedtek a jegybank devizatartalékai - ezt mutatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent legfrissebb adatok.
A tartalékok április óta növekszenek, miután az első negyedévben 3,078 milliárd euróval apadtak.
Az idén júniusban 0,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - közölte előzetes adatok alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az első fél évben az ipari kibocsátás volumene 0,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától.
Nem haladta meg a megengedett határértéket a Sziget fesztivál zajszintje hétfőn a főváros három kerületében nem sokkal éjfél előtt elvégzett mérések eredménye szerint.Gerendai Károly főszervező az MTI-nek azt mondta, az idei fesztiválon problémát okozhatott volna, hogy sok színpad helye megváltozott, illetve hogy a hőségben másképpen terjed a hang, de végül rendben volt a zaj szintje.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint az idei év egészében az I. negyedévihez hasonló, 1,5% körüli visszaesés várható. A II. félévben az autóipari beruházások hatására a kivitel emelkedni fog, a belső keresletben azonban nem várható javulás. Az éves szinten 1,5% körüli cserearány-romlás is szűkíti a belföldön elosztható jövedelmet.
Magyarország megújítása újabb mérföldkőhöz ért: míg a szegényebb szülőknek manapság megoldhatatlan gondot jelent a kisgyermekük nappali felügyeletének megfizetése, a kiemelt fizetésben részesülő kormánytisztviselők immár negyedáron járathatják csemetéiket luxusbölcsibe, luxusoviba. Csak remélni lehet, hogy nem a hátrányos helyzetű gyerekek keretéből.