Archívum

Eredmények megjelenítése 47861-től 47880-ig 68177 találatból.

Téveszmékre alapozott oktatási politika

Oktatás - 2012-05-17

A Széll Kálmán Terv 2.0 felsőoktatást érintő tervezett intézkedéseit és azok hatását elemzi legújab írásában Polónyi István. A szerző a konkrét szöveg elemzésével mutat rá arra, hogy legyen szó közoktatásról, szakképzésről vagy felsőoktatásról, a kormányzati intézkedések mögül hiányoznak az azokat megalapozó elemzések, a kormány felsőoktatással kapcsolatos politikája így vélelmekre és előítéletekre építkezik.

Ez betehet a forintnak - Félreérti az IMF-et a kormány?

Olvastuk - 2012-05-16

Piaci információk szerint az IMF legnagyobb problémája a magyar jegybanktörvénnyel nem a hivatalosan is ismert aggályokban keresendő, hanem egészen máshol. A gond azzal lehet, hogy a devizatartalékról a Monetáris Tanács döntene, nem pedig az MNB elnöke. Ez az új módosítás után is így maradhat, ezért kitarthat a forint sérülékenysége.

A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke

Befektetés - 2012-05-16

A jelenlegi ötéves terv időszaka alatt évente átlagosan 17 százalékkal nőhet a határokon kívülre irányuló kínai beruházások értéke - véli a kereskedelmi minisztérium.

 

    Így az évtized közepére akár a 150 milliárd dollárt is elérheti  külföldi kínai beruházások értéke - becsli a kínai kereskedelmi minisztérium. Ez az érték tavaly év végén 128 milliárd dollárt tett ki. A hatóság a jelenlegi öt éves terv időszakában (2011-2015) a határokon túli beruházások értékének évente mintegy 17 százalékos átlagos növekedéssel számol, szemben az előző ötéves terv (2006-2010) éves 30 százalékos átlagos bővülésével.

Campus Fesztivál - Fellép a N.O.H.A. és a Real McKenzies is

Kultúra - 2012-05-16

A folkzenét elektronikus tánczenével elegyítő brazil-amerikai-cseh csapat, a N.O.H.A., valamint a kanadai kelta punk formáció, a Real McKenzies is fellép június végén a debreceni Campus Fesztiválon, amelyen a hazai könnyűzene élvonala is koncertet ad.

 

    Június 25. és 29. között a pop és a rock mellett a világzene, a dzsessz és az elektronikus műfajok képviselői egyaránt fellépnek a debreceni Nagyerdőn a Campus Fesztiválon.

Civilek tiltakoznak a Politikatörténeti Intézet "ellehetetlenítése" miatt

Belföld - 2012-05-16

Nyilatkozatban tiltakoznak civilek "a kormánytöbbség jogállamiságot sértő újabb lépése", a Budapesten működő Politikatörténeti Intézet "ellehetetlenítése" miatt.

 Az MTI-hez szerdán eljuttatott dokumentum szerint "a támadás ezúttal a Politikatörténeti Intézet, illetve az annak kereteiben működő Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár ellen indult, az ott őrzött iratok jelentős részének rekvirálására irányul".

A bevándorlók segíthetnek fenntartani a magyar gazdaságot

Gazdaság - 2012-05-16

Az Európai Unió lakosságának mintegy 6,5%-a külföldi származású, többségük az

EU-n kívülről érkezett. A migráció egyike az uniós polgárokat legjobban foglalkoztató kérdéseknek, a lakosság 20%-át aggasztja a bevándorlás. Az EU-ban már formálódik a közös bevándorláspolitika, a magyar kormánynak viszont nincs migrációs stratégiája, pedig a társadalom elöregedéséből fakadó gazdasági problémákat az aktív munkaerő beáramlása ellensúlyozhatná

Szavanként egyeztetett a jegybanktörvényről a Fidesz

EU - 2012-05-16

Újabb javaslatot nyújtott be a jegybanktörvényhez Rogán Antal, amely már az ECB alapokmányát emeli be a törvénybe. A módosításra kifejezetten a Európai Központi Bank kérésére kerül sor és a javaslatot soronként egyeztette le a Fidesz a két testülettel. Elkészült a jegybanktörvény legújabb módosításának a módosítása, amit Rogán Antal nyújtott be kedden a parlamentnek.

Csökkent az üzemanyagok ára

Gazdaság - 2012-05-16

Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.A változással a benzin átlagára literenként 426 forintra csökkent, a gázolajé pedig 427 forint lett.

    A múlt héten a Mol 10 forinttal csökkentette a benzin és 6 forinttal a gázolaj árát.

Merkel: Görögország euróövezetben való maradását szeretné Berlin és Párizs is

Külföld - 2012-05-16

Németország és Franciaország egyaránt azt szeretné, ha Görögország az euróövezet tagja maradna, ennek érdekében akár gazdaságélénkítő intézkedéseket is meg lehet fontolni - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben Francois Hollande francia elnökkel folytatott megbeszélése után.

Leszakadóban

Gazdaság - 2012-05-16
A magyar gazdaság 2012. I. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,5%-kal eset vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Ez az adat Görögország és Portugália után a legrosszabb az EU-ban, s messze elmarad az EU átlagosan 0,1%-os növekedésétől, s az euróövezet stagnálásától.

Új tömbbel bővül a szegedi egyetem klinikai központja

Egészségügy - 2012-05-16

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter helyezte el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új klinikai tömbjének alapkövét.Az Új Széchenyi Terv keretében két projekt is megvalósul a Szegedi Egyetem Klinikai Központjában.

Érettségi - Magyartanárok Egyesülete: több ponton komoly problémák a javítási útmutatónál

Oktatás - 2012-05-15

A Magyartanárok Egyesülete a szervezethez érkezett bejelentések alapján szükségesnek tartja a magyar írásbeli érettségi javítási-értékelési útmutató kiegészítését.

  Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint az elmúlt héten számos, és a korábbi évekhez képest több észrevételt kapott a középszintű érettségi dolgozatokat javítóktól, elsősorban a szövegértési feladatsor javítási-értékelési útmutatójával kapcsolatban.

- Német üzleti lap a távközlési adóról és fogadtatásáról

Fontos - 2012-05-15

A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap a távközlési adóról és a tranzakciós illetékről, valamint az elképzelések fogadtatásáról írt keddi számában.

 A Felháborodnak a magyar vállalkozások című beszámoló szerzője ismertette a három távközlési szolgáltató közös levelét, amelyben az új teher ellen tiltakoztak, és megjegyezte: a "nemzetközileg vitatott" kormány a kezdeményezéssel "azt kockáztatja, hogy ismét elromlik az üzleti hangulat".

Több ezer önkéntes a református szeretetszolgálat Szeretethíd-programjain

Olvastuk - 2012-05-15

Eddig több mint háromezer önkéntes jelentkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) május 18-19-i Szeretethíd nevű akciójára. Az első nap Budapesten, míg másnap Debrecenben osztanak szét süteményeket a rászorulók közt és rendeznek különféle programokat.

MSZP: a Klubrádió ellehetetlenítését célozza egy fideszes javaslat

Belföld - 2012-05-15

Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.

Mol: 73,7 milliárd forint nettó eredmény az első negyedévben

...kontra - 2012-05-15

A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A porfolio.hu által megkérdezett elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak. A kedden közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a Mol bevétele 1.348,3 milliárd forint volt, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody′s

Pénzügyek - 2012-05-15

Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody′s Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva. A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítője a hétfői európai és amerikai tőzsdezárások után Londonban bejelentette, hogy a leminősített pénzintézetek hosszú távú adós- és betétkockázati besorolásai egy és négy fokozat közötti mértékben romlanak.

Az OTP 12,8 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben

Pro... - 2012-05-15

Az OTP bankcsoport az idén az első negyedévben 12,8 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az előző negyedév 25,8 milliárd forintos veszteségével; az idei első negyedévi adózott profit az egy évvel korábbitól 66 százalékkal marad el - tette közzé a bank a kedden publikált időközi vezetőségi beszámolójában.

Obama nem megy el az APEC-csúcsra, amelynek Putyin lesz a házigazdája

- Barack Obama amerikai elnök nem megy el az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC)  tagállamainak szeptember elején, Vlagyivosztokban megrendezendő csúcstalálkozójára, amelynek házigazdája Vlagyimir Putyin orosz államfő lesz - közölte hétfőn a Fehér Ház.A bejelentéssel Washington hivatalossá tette, amit eddig csak sejteni lehetett, hogy Obama nem utazik el az APEC-csúcsra azon a héten, amikor az amerikai Demokrata Párt az észak-karolinai országos konvencióján hivatalosan is jóváhagyja az ő jelöltségét az újraválasztásra.

KSH: 0,7 százalékkal csökkent a GDP 2012. első negyedévében

Gazdaság - 2012-05-15

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a gyorsbecslést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal esett vissza a GDP. A negyedéves GDP a múlt év első negyedéve óta nem mutatott növekedést a tavalyi második és negyedik negyedévben stagnált, a harmadikban 0,1 százalékkal csökkent.