Francois Hollande nyerte meg a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulóját. A francia televíziók által közzétett első becslések szerint a szocialista jelöltet a szavazatok 51,9-53,3 százalékával választották elnökké a franciák. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 46,7-48,1 százalékot ért el.
Nagy lépést tett a bajnoki cím felé a Debrecen, amely a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában Győrben nyert vasárnap.
A veretlen debreceniek így már a következő fordulóban megszerezhetik az aranyérmet.
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 1-2 (1-1)
Nem engedik Moszkvába az ellenzéki tüntetőket szállító autóbuszokat - adta hírül az Eho Moszkvi rádió vasárnap.A héten Asztrahánból, Ufából, Rosztovból, Tverből, Szamarából is érkeztek hírek ellenzékiek feltartóztatásáról. Ufában a pályaudvart is kiürítették az ellenzéki aktivisták vonatának indulása előtt, majd ismeretlenek verekedést provokáltak. A rendőrség az ellenzékieket fogta le, és szabálysértési eljárást indított ellenük.
Egy nemzetközi felmérés eredményei szerint a magyar felnőttek 85 százalékát érinti a krónikus vénás betegség, amely már nemzetközi szinten is az egyik leggyakoribb népbetegségnek számít - mondta Imrek Kornélia, a Servier Hungária Kft. vénás megbetegedések szakértője vasárnap az MTI-nek.
Minden jel szerint bérleti jogot kap Izlandon az a kínai milliárdos, akinek területvásárlási szándékát tavaly novemberben Reykjavik elutasította - jelentette a kínai televízió és a China Daily című napilap vasárnapi online kiadása.A kínai üzletember a lapnak azt nyilatkozta, hogy izlandi magas rangú kormánytisztviselők egy bizottsági ülésen jóváhagyták, hogy a szigetország északkeleti részén 300 négyzetkilométeres földterületet bérelhessen.
Az életkor előrehaladtával jelentős különbségek figyelhetőek meg a férfiak és nők közeli kapcsolatainak alakulásában. Egy nemzetközi kutatócsoport hét hónap alatt közel kétmilliárd hívást és félmilliárd SMS-üzenetet párokba rendezve és elemezve állapította meg a vizsgált kapcsolatok érzelmi hőfokát. A Scientific Reportban most megjelent tanulmány szerzői között találjuk Kertész János és Barabási Albert-László akadémikusokat.
"Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a genfi székhelyű CERN együttműködésével Budapesten megvalósuló, mintegy 40 milliárd forint értékű eszköztelepítés jól példázza, hogy miként lehet a felfedező kutatásoktól eljutni egy gazdaságosan üzemeltethető, az ország számára hasznot jelentő beruházásig" – mondta Pálinkás József akadémiai elnök az informatikai beruházást bemutató sajtótájékoztatón.
Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval – fogalmazott Orbán Viktor Kazahsztánban.
"A magyar emberek idejekorán megértették azt, amit az EU vezetői nehezen és kelletlenül akarnak elfogadni: többé nem élhetünk úgy, mint addig" - jelentette ki a magyar miniszterelnök Asztanában, a pénteki kazah-magyar üzleti fórumon.
A mai nap Zánka történetében egy új fejezet megnyitásának napja. Legfőbb ideje, hogy a táborkomplexum elfoglalja méltó helyét a magyar közéletben - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, a Zánka újratöltve! elnevezésű szakmai egyeztető tanács fővédnöke a tanács alakuló ülésén.
Telepy előszeretettel folytatta a várrészletek, romok, hegyvidéki tájak megörökítését.Tájképein pontosan visszaadja a látottakat, de ezek mégsem aprólékos ábrázolások. A vakító napfényt éppúgy kerüli, mint a komor, holdfényes tájakat. Képei szelíd, barátságos környezetként mutatják be a tájat. Telepy akadémizálóan romantikus tájképeit részben
külföldi útélményei, részben a hazai táj szépségei ihlették.
A magyar népesség jelentős hányada úgy érzi, rosszul él. A szegénység mérésével foglalkozó európai statisztikák alapján úgy tűnik, nem is nagyon téved ebben: az Eurostat idén februárban közzétett adatai szerint Magyarországon 2010-ben a lakosság 22 százaléka súlyos anyagi nélkülözést élt meg. Ezzel a 4. helyen álltunk az Európai Unió országainak anyagi szegénység szerinti rangsorában, előttünk csak Lettország, Románia és az EU legszegényebb államának számító Bulgária foglalt helyet.
A francia Total olajtársaság előrejelzése szerint a világ energiaszükséglete várhatóan 25 százalékkal nő 2030-ig, főleg a feltörekvő országok bővülő kereslete miatt.
"Ketyegő bomba" az európai roma integráció megoldatlansága, amely mind a romák, mind a nem romák oldaláról robbanással fenyeget - hangzott el a washingtoni George Washington Egyetem csütörtökön megtartott panelbeszélgetésén.
Összesen mintegy 265 millió forintot fizet az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) 2013. október végéig az UD Zrt.-nek a múlt heti egyezségi megállapodás értelmében - közölte a Belügyminisztérium. A tárca a közleményében Vadai Ágnes (DK) sajtótájékoztatójára reagált.
Európának meg kell tanulnia kezelni a sokféleséget, ellenkező esetben jelentős gazdasági lehetőségeket szalaszt el - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága (ECRI), csütörtökön közzétett éves jelentésében.
- "Nagyon valószínűtlen" az euróövezet "teljes" felbomlása, tekintettel arra, hogy egy ilyen fejleménynek milyen hatalmas pénzügyi és politikai ára lenne, "alternatív forgatókönyvek" azonban elképzelhetők Görögország távozásától egészen odáig, hogy Németország és több más eurótagállam hagyja ott a jelenlegi valutauniót, új közös valutát teremtve kisebb létszámmal - áll a Fitch Ratings által összeállított, csütörtökön Londonban ismertetett átfogó elemzésben.