Archívum

Eredmények megjelenítése 48241-től 48260-ig 68177 találatból.

Gyilkosság Kulcson – Az elfogott férfi nem tanúsított ellenállást

Kékhírek - 2012-04-06

A négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi nem tanúsított ellenállást, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogta a tetthelyhez közel egy bozótban; nem életveszélyes, de komoly sérülései vannak – közölte Hajdu János, a szervezet főigazgatója pénteken a Fejér megyei községben újságírókkal.

A verespataki aranybánya-beruházás engedélyezési folyamatának leállítását kérik román civil szervezetek

A verespataki aranybánya-beruházás engedélyezési folyamatának leállítását kérik a román kormánytól a beruházást ellenző civil szervezetek arra a bírósági határozatra hivatkozva, amely szerintük érvényteleníti a beruházó területrendezési terveit - közölte Eugen David, az Alburnus Maior Egyesület elnöke pénteken.

A börtön kapujában fogtak el egy betörőt a rendőrök

Jogtudor - 2012-04-06

A baracskai börtön kapujában vettek őrizetbe a rendőrök csütörtökön egy éppen akkor szabaduló 28 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban betört a komáromi Duna Áruházba - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Sanghajban nyílik az első kínai-amerikai egyetem

Befektetés - 2012-04-06

A Sanghaji New York Egyetem (NYU Shanghai) jövőre kezdi meg a hallgatók rekrutálását, az oktatói kar nemzetközileg elismert tanárokból áll majd össze.

 Az első 300 hallgató 2013 őszén kezdheti meg tanulmányait a NYU Shanghai valamelyik karán, amelyet vezető egyetemmé kívánnak fejleszteni az alapítók.

Kézilabda olimpiai selejtező – Macedónveréssel nagy lépés London felé

Sport - 2012-04-06

– Az olimpiai indulási jog megszerzése szempontjából döntő jelentőségű mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott 28-26-ra legyőzte a macedón csapatot a göteborgi selejtezőtorna nyitómérkőzésén, pénteken.

 

    Az agresszív védekezés jellemezte összecsapáson az első hét perc a magyaroké, a következő tíz a macedónoké volt.

Eredeti tervek szerint épült újjá a volt debreceni tüdőgondozó épülete

Ajánljuk - 2012-04-06

Magántőkéből épült újjá az a 20. század elején épült nagyerdei villa Debrecenben, amelyben az 1960-as évek után évtizedekig a városi Tüdőgondozó Intézet működött.

 

    A Simonyi úton álló impozáns épület első szintje 1902-ben készült el, az építkezést 1911-ben fejezték be. A villa Szilágyi János tervei szerint épült Fráter Imre debreceni kórházi igazgató főorvos részére - idézte fel Kósa Lajos polgármester pénteken, az épület sajtóbejárásán.

Balla Irma-gyilkosság - Helyszíni szemlével folytatódott a tárgyalássorozat

Helyi - 2012-04-06

- Öt évvel a Balla Irma-gyilkosság után pénteken a Debreceni Törvényszéken folyó megismételt elsőfokú eljárásban helyszíni szemle keretében igyekeztek rekonstruálni a vádlott Schönstein Sándor akkori mozgását, a vasútállomásra érkezésétől az otthonukban történtekig.

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep

Olvastuk - 2012-04-06

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep, az év egyetlen böjti napja, amelynek végén a legtöbb református és evangélikus gyülekezetben úrvacsorát osztanak a lelkészek - mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének nyugalmazott főmunkatársa pénteken az MTI-nek.

Szeméthegyek borítják a szicíliai Palermo utcáit

Külföld - 2012-04-06

A húsvéti ünnepekre sem sikerült megtisztítani a szicíliai Palermo városát a három hete el nem szállított szeméttől, mely környezeti katasztrófahelyzetet teremtett. "Úgy érezzük magunkat, mintha Nápolyban lennénk" - nyilatkozták Palermo lakosai a sajtónak. Mint elmondták, azt remélték, hogy a városi önkormányzat legalább húsvétra el tudja takarítani a járdákat és az úttestet is már másfél méter magasan beborító szeméthegyeket.  

L)ex-Schmitt

Pro... - 2012-04-06

Az MSZP felszólítja Schmitt Pált, hogy ne csak az államfői tisztségéről mondjon le, hanem arról az évi legalább 25 millió forintról is, amely egy jól irányzott aláírásnak hála, január óta  megilleti !

 Schmitt Pál plágiumbotránya már eddig is túl sokba került az országnak. A lopott disszertációja miatt végül távozni kényszerült álamfő  kötelessége azonban nem csak a legfőbb közjogi tisztség feddhetetlenségének tiszteletben tartására, hanem az azzal járó anyagi kiváltságokra is kiterjed. 

A tudományos címek és fokozatok védelmében

A magyar tudományos élet szereplőit, a kutatóintézetekben ésfelsőoktatási intézményekben dolgozó kutatók tevékenységét a hazai és anemzetközi tudományos közélet a megjelentetett publikációk alapjánfolyamatosan minősíti.

Az LMP szolidaritást vállal a bérükért demonstrálókkal

Vélemény - 2012-04-06

A Lehet Más a Politika szolidaritását fejezi ki több hazai áruházlánc dolgozójával, akik a tavalyhoz képest jelentősen csökkenő bérek miatt ma és holnap demonstrációt tartanak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szervezésében.

  A demonstrációkra azért kerül sor, mert idáig a kereskedelmi dolgozóknak nem sikerült megegyeznie az érintett vállalatokkal az elvárt béremelés végrehajtásáról, így a nettó bérek és a béren kívüli juttatások értéke csökkent.

Jogvédő szervezetek: kiszámíthatatlanná tenné a közadatok megismerésének jogát a kormány

Belföld - 2012-04-06

  A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a K-Monitor Iroda  közleményben az előterjesztés visszavonását kéri. Indoklásuk szerint a Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte törvényjavaslat egy kilenc évvel ezelőtti, módosításra váró európai uniós irányelvet ültetné át a magyar jogba, korlátozva az állam átláthatóságát.

Az utasokért háborúzik a kolozsvári és marosvásárhelyi repülőtér

Kiéleződött a konkurenciaharc az egymástól 108 kilométerre fekvő marosvásárhelyi és kolozsvári repülőtér, illetve az ezeket működtető Maros és Kolozs megyei önkormányzat között.

 

    Az egymástól 108 kilométerre fekvő két repülőtér versenye Románia 2007-es EU-csatlakozása után éleződött ki. A verseny tétje az volt, hogy melyik légi kikötőből indítsa járatait Wizz Air fapados légitársaság.

Nem várnak tovább a belső választások megszervezésével a MOGYE magyar oktatói

Külföld - 2012-04-06

Április 11-én tartja meg belső választásait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata.

 Szabó Béla professzor, az egyetem magyar oktatóit képviselő tárgyaló delegáció tagja az MTI-nek elmondta, az elmúlt napokban az a nézet alakult ki a MOGYE magyar oktatóinak a körében, hogy az egyetem román vezetői az időhúzásra játszanak.

Olaszország - Umberto Bossi lemondott

Külföld - 2012-04-06

- A személyét és családját ért illegális pártfinanszírozás vádjait követően csütörtökön lemondott Umberto Bossi, az egykori kormánypárt, a jelenleg az ellenzékhez tartozó jobboldali Északi Liga vezetője.

 

    "Az Északi Liga érdekében távozom" - ezekkel a szavakkal mondott le tisztségéről Umberto Bossi a párt vezetőségének milánói székházában tartott délutáni ülésén.

MÚOSZ: az M1 Schmitt-interjúja sérti az újságírói etika szabályait

A MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint Obersovszky Péter a Schmitt Pállal március 30-án készített és aznap este az M1-en felvételről sugárzott interjújában megsértette az újságírói etika szabályait.

Dr. Horváth János közleménye Baráth Zsolt jobbikos képviselő kedd este elhangzott parlamenti beszédével kapcsolatban

Belföld - 2012-04-06

Fájó seb és megalázó szégyen lenne, ha Baráth Zsolt országgyűlési képviselő a magyar nemzet képviseletében szólt volna 2012. április 3-án, amikor ostobaságot és gonoszságot összekapcsolva antiszemita gyűlöletkeltést művelt.

 Ezt a hangot és mentalitást elutasítom, és jól tudom, hogy a magyar nép itthon e hazában és szerte a világban szintén megveti.

Debrecenben érhet véget a Siófok jó sorozata

Ajánljuk - 2012-04-05

Az egyedüli veretlenként listavezető Debrecen a legutóbbi három mérkőzését megnyerő, ezzel a kiesés ellen folytatott küzdelemben nagyot előre lépő Siófokot látja vendégül a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában.

 

    Kondás Elemér alakulata a Pápa elleni, hazai 2-2-es döntetlent követően vasárnap rendkívül meggyőző játékkal győzött Újpesten, így a Balaton-partiak jó formájuk ellenére sem nagyon bízhatnak a pontszerzésben.

A debreceni Déri Múzeum állandó kiállítást nyitott az Agrártudományi Centrum főépületében

Fontos - 2012-04-05

A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma és a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága (Déri Múzeum) együttműködési szerződésének keretében valósul meg a kiállítás. A két intézmény együttműködése elsődlegesen azt célozza, hogy a múzeumban felhalmozott tudás (tárgyi és archív anyag, tapasztalat) közvetlenül kapcsolódjon be a felsőoktatásba és a hallgatókhoz közelebb hozza a múzeumot mint tudástárat és mint művelődési intézményt.