Soha ennyi állástalan nem jutott munkához a kelet-magyarországi erdőkben, mint ebben az évben. Április közepén ért véget az első alkalommal meghirdetett téli erdőművelési közmunkaprogram, amelyben a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. 444 embert foglalkoztatott három hónapon keresztül. A héten pedig megkezdődött a már hagyományosnak mondható héthónapos programunk, amelynek során november végéig 560 munkanélküli dolgozik az állami erdőkben – mondta Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) határozatában felszólította K&H Bank Zrt-t az ügyféltájékoztatásra vonatkozó jogszabályok betartására, s 10 millió forint bírságot rótt ki a hitelintézetre. A tőkepiaci törvény alapján kiszabható maximális bírság indoka, többek között, hogy a felügyeleti vizsgálat a banknál több olyan, összefüggő hiányosságot tárt fel, amelyek nagyszámú befektető részére téves következtetések levonására adhattak lehetőséget a szerződéskötéskor, illetve a futamidő alatt.
A Magyar Húsiparosok Szövetsége, a Vágóállat- és Hús Terméktanács és a Húscéh az alábbi levelet juttatta el Bajnai Gordon Miniszterelnök úr, Gráf József és Dr. Oszkó Péter miniszter urak, Navracsics Tibor, Kóka János, Mesterházy Attila és Dr. Semjén Zsolt frakcióvezető urak és Herényi Károly képviselő úr részére:
Medgyessy Ferenc „Anya gyermekével” c. szobrát a Cívis Ház ZRt. felajánlotta Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának közterületi elhelyezésre. A magyar képzőművészetben rendkívüli értéket képviselő szobor régóta vár elhelyezésre, amely most magánszemélyek adakozásából lehetővé vált.
Művészi élményt nyújtanak, szórakoztatják a közönséget és bemutatják erősségeiket a hátrányos helyzetű fiatalok – a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos intézményeinek lakói – az ötödik Esély esten, amely május 5-én 17 órakor kezdődik a debreceni Aranybika Szálló Bartók Termében.
Kiemelt szerepet kap a következő évtized európai oktatáspolitikájában a foglalkoztatottság kérdése - határoztak az uniós tagországok felsőoktatásért felelős miniszterei április 29-én, a bolognai folyamat miniszteri konferenciáján, melyet a belgiumi Leuvenben és Louvain-la-Neuve-ben rendeztek meg. Az egyúttal a mobilitást és az élethosszig tartó tanulást középpontba helyező nyilatkozatot összesen 46, a bolognai folyamathoz csatlakozott ország fogadta el.
Az előzetesen tervezettnél jóval nagyobb mennyiségben fogyott a tüzelő az elmúlt hónapokban a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. által kezdeményezett szociális tűzifaprogramban. Nem kevesebb, mint 52 Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei település (13 város és 39 község) élt az erdőgazdaság által felkínált lehetőséggel, és a rászorulók a piaci ár feléért jutottak tűzifához – mondta Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója.
Riasztó hírek jönnek mindenhonnan, egyre több helyen üti fel fejét a szörnyű kór. Bennünket, magyarokat persze nem elsősorban a maszkos mexikóiak érdekelnek -megnézzük persze őket a tévében, és szívesen borzongunk, de a messzi távoli tájak történései csak kis mértékben töltenek el bennünket aggodalommal.
„A csomópont körforgalmúvá történő átépítésére – mint balesetveszélyes csomópont átépítésének társfinanszírozására – 2008. márciusában adott be pályázatot Debrecen önkormányzata. Ennek sikerességéről 2008. május 30-i keltezéssel 2008. június 9-én érkezett visszaigazolás. A kiírás szerint az építtető NIF Zrt. bonyolította az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére vonatkozó közbeszerzést.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-re, mint beruházóra vonatkozó feladatok a projekt tekintetében a jogerős építési engedély megszerzése, majd a kiviteli tervek elkészítése.
A tervezőt nyílt közbeszerzési eljárás keretében választottuk ki. A Via Comp Kft.-vel kötött tervezési szerződésben foglaltak szerint a tervező az engedélyezési terveket elkészítette, és a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz 2009. március 10-én engedélyezés céljából benyújtotta.
Bajnai Gordon miniszterelnök ma délelőtt a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Viktor Juscsenko ukrán elnököt. A találkozón a magyar kormányfő és az ukrán elnök véleményt cserélt a nemzetközi gazdasági válság hatásairól és áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
Sikerült elfogni azt a férfit, akit már 3 éve, de kiemelten 2009. februárja óta kerestek a rendőrök. A gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekményekre szakosodott nyomozók április 28-án az éjszakai órákban figyelőszolgálatot láttak el a Nagyerdő területén, amikor azt észlelték, hogy az általuk keresett férfi, kerékpárjával hirtelen a gépkocsi mellett terem, s elkezdi karcolni a motorháztetőt.
Mintegy 137.469-en 494.773 érettségi vizsgát tesznek le a hétfőtől kezdődő időszakban, melyből 24.997 vizsgát emelt szinten teljesítenek a jelentkezők. "Különös figyelmet fordítunk arra, hogy emelt szinten a szóbeli vizsgázóval szemben a vizsgáztatók között se az iskolájából, se rokoni köréből ne üljön kijelölt személy" - mondta el Bakonyi László, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke április 29-én.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet önkormányzati alapítású intézmények és debreceni székhelyű civil szervezetek, egyházak számára hátrányos helyzetű és/vagy tehetséges gyermekek nyári üdültetésének támogatására 2009. június 22. – 2009. augusztus 20. közötti időszakban.
A támogatás keretösszege: 8.890.000 Ft
A debreceni képviselőtestület április 30.i ülésén tárgyalja többek között : „A MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Társaság 2008. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának jóváhagyása és közhasznúsági jelentésének elfogadása valamint az alapító okirat módosítása” című előterjesztés.
Az alábbiakban ezt közöljük.
1. Bertók Lajos emléknap
11.00 Emlékfutás – Gyülekező: 10.45-kor a Napsugár Óvodánál (Debreceni út 85.)
11.30 Vendégek fogadása, a színész emlékházának megtekintése (Gulyás Pál u. 19.)
12.00 Emlékműsor
Helyszín: Bocskaikert
Gaskó úr, minden vasutasok legfőbb védelmezője munkabeszüntetést hirdetett április 30-ra. A reggelente négyszintes, ételliftes házikóból munkába induló sztrájkos úr nem akar rosszat munkaadójának, a vasútnak, az országnak pedig, ha lehet, még ennél is jobbat akar. Azt akarja, amit mindnyájan, akik itt élünk. Hogy nagy, és erős ország legyünk, elégedett és boldog néppel. Hogy mindenkinek legyen munkája, és mindenki legyen rendesen megfizetve.