Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint délután és éjszaka többnyire erősen felhős lesz az ég, csak átmenetileg szakadozik fel a felhőzet. Eleinte szórványosan, majd késő délutántól dél felől ismét egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként jégeső is kialakulhat.
Egyetértés volt az egészségügyi szakmai szervezetek és az MSZP között az egészségügy átalakítását érintő legfontosabb kérdésekben, így a biztosítókkal kapcsolatosan is azon a szombati budapesti megbeszélésen, amelyet a szocialista párt kezdeményezett.
Palesztin területről indított hat rakéta csapódott be szombat reggel a dél-izraeli Szderót településen, egy épületet találat ért, de személyi sérülés nem történt - jelentették helyi rendőrségi források és rádióállomások. Szderót, amely a Gázai övezet határán fekszik, korábban gyakori célpontként szolgált az onnan indított rakétatámadásoknak.
Szombaton kora reggelre helyreállították Kádár János síremlékét - tájékoztatta Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója az MTI-t. Elmondta: mivel a rendőrség nem tartott igényt tovább az általuk kihantolt csontokra, azokat visszahelyezhették a sírba. Kádár János maradványait egy új fémkoporsóban helyezték el a sírban.
A BKV Zrt. számára 2 milliárd forint hosszú lejáratú hitelkeretet biztosít a KDB Bank Magyarország Zrt. - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. A nyertes pénzintézet által biztosított hitelkeret a közlekedési társaság által a múlt évben általános vállalatfinanszírozásra felvett hosszú lejáratú hitelét refinanszírozza.
Csaknem 41.200-zal volt több április végén a regisztrált álláskeresők száma, mint egy évvel korábban, 20.800-zal csökkent viszont a létszám a március végi adatokkal összehasonlítva - közli az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapja. A nyilvántartásban április végén 433.098 álláskereső szerepelt.
A világ legkorszerűbb technológiájú PET/CT berendezését adták át pénteken a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DEOEC). 1994-ben Közép-Európában elsőként Debrecenben helyeztek üzembe PET (Pozitronemissziós tomográf) kamerát a helyi atommagkutató intézet ciklotronjára építve.
Megfellebbezi a hajdúhadházi szegregáció perben számára elmarasztaló első fokú ítéletet a település önkormányzata - közölte az MTI-vel pénteken, egy nappal az ítélet kihirdetését követően Béres László, Hajdúhadház polgármestere.
Rendben lezajlott a 2007-es érettségi vizsgák első napja; pénteken rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóreferense az MTI-t.
. A BRFK VIII. kerületi rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen rongálás miatt indított eljárást, ezt péntektől a BRFK központi, erre a célra felállított nyomozócsoportja folytatja.
Kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Kádár János és felesége sírját meggyalázók ügyében - közölte a rendőrség .
Szükségállapotot hirdetett ki pénteken az olasz kormány az ország északi és középső régióira. Alfonso Pecoraro Scanio környezetvédelmi miniszter a kabinet ülése után jelentette be az átmeneti jellegű intézkedést.
Megnyílt a Volkswagen konszern kelet-európai beszerzési központja Budapesten - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Martin Winterkornnal, a Volkswagen konszern igazgatótanácsának elnökével folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón pénteken. A miniszterelnök elmondta: jelenleg 50-60 beszállítója van a konszernnek Magyarországon 200 milliárd forintos beszállítói értékkel.
Az új többség létrejötte új pártstruktúrát és más politikai erőviszonyrendszert hozhat létre Magyarországon - hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken, a Szentkirályi utcai Szövetségesek Háza megnyitóján.