Archívum

Eredmények megjelenítése 61401-től 61420-ig 69991 találatból.

„Kutatással az erdőért” – erdészeti vándorgyűlés Debrecenben

Helyi - 2008-07-14

Az erdészeti kutatás támogatásáért Vadas Jenő emlékéremmel ismerték el Kaknics Lajos, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatójának munkáját. A kitüntetést az Országos Erdészeti Egyesület szombati, debreceni ünnepi ülésén, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, dr. Führer Ernő adta át a szakembernek.

Rövid időn belül elfogták a rablókat Berettyóújfaluban

Kékhírek - 2008-07-14

2008. július 12-én, szombat hajnalban arra riadt álmából egy 81 éves asszony Szentpéterszegen, hogy három ismeretlen személy tartózkodik a lakásban. A bejárati ajtó üvegét törték be az ismeretlen férfiak, majd belülről kinyitották az ajtót. Az idős asszony száját és szemét is befogta egyik támadója, amikor számon kérte, hogy mit keresnek lakásában. Ezt követően megütötték, majd füléből arany fülbevalóját kivették.

Szolgálunk és lapítunk?

Jegyzet - 2008-07-09

Az apró sikereket is óriásivá fújó rendőrségi propaganda azonnal elhallgat, ha csak árnyék is vetül a mundér rosszul értelmezett „ becsületére”. Most éppen a debreceni belvárosban történt 8 napon túl gyógyuló testi sértéssel egybekötött rablás ügyében lett csendes a rendőrkapitányság. Mintha minden rendben lenne…

Van-e közbiztonság Debrecen belvárosában?

Kékhírek - 2008-07-09

Kiraboltak és nagyon megvertek egy 24 éves, debreceni férfit vasárnap hajnali fél öt és öt között. S. Ferenc egy Bajcsy-Zsilinszky utcai, felkapott szórakozóhelyről tartott hazafelé, amikor a diszkótól körülbelül 50 méterre egy ötfős társaság – előzetes szóváltás nélkül – elvette tőle telefonját és pénztárcáját. A fiú megpróbálta visszaszerezni értékeit, mire a banda tagjai ütlegelni és rugdosni kezdték. A bántalmazás során eszméletét vesztette.

200 Ft-ért bántalmazta az idős férfit…!

Kékhírek - 2008-07-09

2008. május 19-én 16.15-16.30 óra közötti időben, Debrecenben a Honvéd utcán lévő régi csarnok bejárata közelében lévő kapualjba ismeretlen személy berángatott egy 70 éves férfit, ahol előzetes szóváltás nélkül bántalmazta. Az idős férfitől elvették az autóstáskáját, amelyben iratai mellett mindösszesen 200 Ft-ot talált az elkövető. Az idős úr a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Rablás az Ibolya utcán

Kékhírek - 2008-07-09

2008. május 09-én éjjel 23.45 körüli időben, Debrecenben az Ibolya utca - Egyetem sugárút kereszteződésben három ismeretlen személy „körbevett” egy 28 éves férfit, akit előzetes szóváltás nélkül tettleg bántalmaztak, majd értékeit eltulajdonították. A támadók mobiltelefonnal, MP3 lejátszóval, valamint készpénzzel „gazdagodtak”, összesen 70.000 Ft-tal károsítva ezáltal a sértettet.

„Mesélő kezek” – dramatikus játszóház

Ajánljuk - 2008-07-07

Mese, bábkészítés, játék: mind a gyermek nyelvén beszél, fejleszt, felold, tanít. Ráadásul izgalmas és szórakoztató. A dramatikus játszóház eszközeit alkalmazza a „Mesélő kezek” című játszóház, amely július 10-én 13 órakor kezdődik a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth utca 1.). A programra – amely ingyenes – 7-10 éves korú gyermekeket várnak.

Csürhe-e vagy?

Belföld - 2008-07-07

Nem szeretem a melegeket. Nincs velük semmi bajom, de attól, hogy valaki meleg, még nem lesz automatikusan a barátom. Nem szoktam felállva tapsolni, ha meglátok egy meleget. De, ha már itt tartunk, be kell, hogy valljam: a bicikliseket sem kedvelem. (Meg azokat sem, akik a világért fel nem ülnének egy bringára). Illetve vannak biciklisek, akikkel jóban vagyok, másokat meg ki nem állhatok. És így vagyok a hentesekkel, a sakkozókkal és a sárkányrepülőkkel is.

Pozitív a megye külkereskedelmi mérlege 2007-ben

Gazdaság - 2008-07-07

A Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai elkészítették a megye 2007 évi külkereskedelmi mérlegét a KSH hajdú-bihari székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján. A mérleg egyenlege +307,1 millió euró.

A májusban tett nyelvvizsgával is van esély többletpontra

Oktatás - 2008-07-07

A májusban letett nyelvvizsgák is beszámíthatók az idei jelentkezési időszakban. Ha a jelentkező nem tudja, az Educatio Kht. lekérdezheti az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási és Akkreditációs Központjától az eredményt, amennyiben a jelentkező ehhez hozzájárul. Nem csak a bizonyítvány birtokában lehet tehát beszámíttatni a nyelvvizsgáért járó plusz pontokat.

A királynő nagydíja a Zeneakadémia doktoranduszának

Vámosi-Nagy Zsuzsa, a Zeneakadémia doktori iskolájának hallgatója a királynő nagydíját vehette át június 27-én Londonban, a Royal Academy of Music posztgraduális képzésén elért kimagasló eredményeiért. A Queens Commendation for Excellence elismerést Birgitte, Gloucester hercegnője adta át.

Vigyázat, csalók?

Helyi - 2008-07-07

A debreceni Martinovics, Simonyi, Mikszáth és Komlóssy utcákról – elsősorban idős, beteg emberek köréből – olyan jelzések érkeztek, hogy a Lisznyai utcai háziorvosi rendelő ajánlására és általa kiadott címlistára hivatkozva gyógyászati segédeszközöket kínáló ügynökök járják a várost.

Az országos rendőr-főkapitány a közelmúltban elrendelte a még el nem évült emberölési ügyek áttekintését

Kékhírek - 2008-07-07

 A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban öt olyan, el nem évült, 1990-es években történt, emberölési ügy átvizsgálást, alapos elemzését kezdte meg, melyekben korábban az elkövető ismeretlen volta miatt megszüntették, vagy felfüggesztették a nyomozásokat.

Tilosban megállók, várakozók…

Fontos - 2008-07-07

A 2008. május 01-től bevezetett objektív felelősség értelmében a gépjárművek üzembentartói felelősek azért, hogy a gépjárművükkel

Egyre több légi járat, növekvő utaslétszám, speciális felkészültséget, tudást igénylő feladatok

Helyi - 2008-07-07

A turisztikai szezon ideje alatt több mint félszáz repülőgép érkezik a debreceni nemzetközi repülőtérre havonta, amely jelentős mértékben növeli az ott szolgálatot ellátó rendőrök munkaterhét. Az előírásoknak megfelelően útlevélkezelést, utasprofil ellenőrzést, vízumkiadást és az utasbiztonsági feladatokat is el kell látniuk, az induló és érkező gépeknél egyaránt.  

Már áll a monumentális Sztálin-alak a Modem kertjében

Kultúra - 2008-07-07

Csütörtökön nyílik Debrecenben a Szocreál című nagyszabású kiállítás, amelynek leglátványosabb darabja a MODEM kertjében felállított hatalmas Sztálin-szobor, Mikus Sándor 1956-ban ledöntött közismert alkotásának rekonstrukciója. A talapzattal együtt tíz méter (!) magas alkotás nyolc ember összehangolt munkájának eredményeképpen került a helyére. A művet július 10-től tekintheti meg a közönség.

Segély, mire is?

Jegyzet - 2008-07-03

Azt mesélte a minap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyik ellenőre, hogy munkája során kiröhögte egy, a munkát kicsit kevéssé szerető hölgy. A pocakjára ütött és annyit mondott: itt a pénz, nem a varrodában.

Anyagmozgatói állásra jelentkező férfiemberek egyike közölte a munkabér hallatán, rácsapva „nemesebbik” szervére: ezzel többet keresek, és még élvezek is. Na, itt tartunk.

Miért hagytuk, hogy így legyen?

Vélemény - 2008-07-03

Már a múlt sem a régi. Ez a szellemesnek szánt bölcsesség jutott az eszembe, amikor egyik ismerősöm közölte velem: nagyon el van keseredve, amiért kedvenc zenekarát egy általa nem kedvelt politikai párt rendezvényén látta fellépni.

Valamikor, fiatalabb koromban, mondta az ismerősöm, rajongtam értük. Amikor csak tehettem, minden koncertjükön ott voltam.

UEFA Kupa-sorsolás: a Debrecen kazah, a Győr grúz ellenfele

A Magyar Kupa-győztes Debrecen a kazah Sahtar Karagandát, míg a bajnoki bronzérmes Győr a grúz FC Zestafonit kapta ellenfélül a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjének első körében.

Nincs túlképzés kommunikáció szakon

"Nincs túlképzés a kommunikáció területén. Az a szemlélet, miszerint a kommunikációs szakmát csak a szűken vett hazai médiumok szolgálatára képzi a magyar felsőoktatás, téves. A szakosodott üzleti és intézményi kommunikációban jártas szakemberekre erős igény mutatkozik a piacon" - mondta Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora, az újonnan indított marketingkommunikáció képzés kapcsán.