Ami Magyarországot illeti, még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel, és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden tagállamot támogasson a jogállamiságról szóló éves jelentés ajánlásainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseikben - jelentette ki Michael McGrath demokráciáért és jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
Az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországgal kapcsolatban a média szabadságával, a civil szervezetekkel, és magyarországi igazságszolgáltatással összefüggő jogállamisági aggodalmakról is szó esett.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetősége folytatta a tavaly megkezdett egyeztetéseket a kormányzattal a vállalkozói tevékenység minél hatékonyabb támogatásáról.
Hétfőn a belügyminiszterrel, az építésügyi és közlekedési miniszterrel, illetve a közigazgatásért és területfejlesztésért felelős tárcavezetővel tárgyaltak az együttműködési lehetőségekről - közölte a kamara kedden.
A tájékoztatás szerint a belügyminisztériumi egyeztetésen megerősítették, hogy a közfoglalkoztatásban és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában rejlő tartalékokat igyekeznek a kis- és középvállalkozások (kkv) javára fordítani, különösen a leszakadó kistérségekben.
A világ 500 leggazdagabb embere közel 108 milliárd dollárt veszített hétfőn, miután a főbb tőzsdeindexek estek a kínai DeepSeek cég mesterséges intelligencián alapuló (MI) chatbot frissítésének megjelenésével.
A legnagyobb vesztesek azok a milliárdosok, akiknek vagyona az MI-hez kötődik. Az Oracle Corporation vezérigazgatójának, Larry Ellisonnak a vagyona 22,6 milliárd dollárral 186 milliárd dollárra, az NVidia vezérigazgatójának, Jensen Huangnak a vagyona 20,1 milliárd dollárral 101 milliárd dollárra, míg a Dell alapítójának, Michael Dellnek a vagyona 13 milliárd dollárral 114 milliárd dollárra esett.
Vasárnap után hétfőn is megdőlt az országos és a fővárosi napi melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden, jelezve: közel 90 éves rekordok dőltek meg.
Azt írták, hogy hétfőn az ország nagy részén 10 Celsius-fok felett volt a napi maximum-hőmérséklet.
Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook, miközben az online óriásplatformok tartalom- és fiókmoderálási szabályai gyakorlatilag átláthatatlanok.
Nemzetközi körözés alatt álló személy segítése és a költségvetési források törvénytelen felhasználása címén ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és kormánya más minisztereivel szemben a líbiai Ndzsím Oszama al-Maszri elmaradt letartóztatása és elengedése miatt - jelentette be személyesen Meloni a közösségi oldalán kedden.
Elfogadta Orosháza képviselő-testülete a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz), megválasztotta az alpolgármestert és a bizottságokat keddi ülésén.
Az önkormányzati törvény szerint ezt legkésőbb az alakuló ülést követő ülésen kellett volna megtenni, ám a csaknem 26 ezer lakosú, dél-békési városban októbertől mostanáig nem volt meg a szükséges kompromisszumkészség a 14 tagú testületben. Emiatt a Békés Vármegyei Kormányhivatal több törvényességi felhívást is küldött az önkormányzatnak.
Dohánytermékkel kereskedő szír bűnbandán ütöttek rajta a napokban a budapesti pénzügyi nyomozók - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága kedden
Már megszületett minden szükséges megállapodás Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között a budapesti Rákosrendező fejlesztéséről.
Igy a felek új területekre is kiterjeszthetik az együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
Magyarország azt szeretné látni, hogy az Európai Unió Tanácsának soros lengyel elnöksége lépéseket tesz az európai versenyképesség erősítését horizontális szempontból megközelítő Budapesti Nyilatkozatban foglalt célkitűzések megvalósítására - jelentette ki Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben kedden.
Olaszország újraindítja a partjaira érkező illegális bevándorlók Albániába szállítását, ahol táborokban helyezi el őket kiutasításukig. A migránsok áthelyezése a haditengerészet hajójával történik.
A Cassiopea nevű hadihajón már tizenegy migráns tartózkodik, Egyiptomból és Bangladesből érkezett férfiak.
Észak-Afrikából keltek át a tengeren, és az olaszországi partok közelében a parti őrség sietett a segítségükre, de nem automatikusan Lampedusa szigetére vitték őket, hanem a Cassiopea cirkáló fedélzetén helyezték el a férfiakat. A hadihajó szombat óta nemzetközi vizeken várakozik, és csak akkor indul el, amikor a migránsok száma eléri a több tucatnyit. Azt követően az albániai tengerparton található Shengjinbe szállítja a bevándorlókat, ahol az Olaszország működtette migránstáborokba kerülnek
A fehéroroszországi választások se nem szabadok, se nem tisztességesek, a fehérorosz nép valódi beleszólást érdemel abba, hogy ki kormányozza országot - jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő és Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos közös nyilatkozatban vasárnap.
A Fehéroroszországban vasárnap zajló elnökválasztással kapcsolatban kiadott nyilatkozatban az uniós főképviselő és a bővítési biztos hangsúlyozta: az emberi jogok példátlan elnyomása, a politikai részvétel, valamint a független médiához való hozzáférés korlátozása megfosztották a fehéroroszországi választási folyamatot legitimitásától.
Tavaly több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt a NAV, az importeljárások során 18 ezer milliárd forint értékű áru került az Európai Unióba - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese vasárnap, a nemzetközi vámnapon.
Vége tért AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás döntője, 2024-ben 28 szálláshely harcolt a rangos címért. A januári döntőbe 10 ház, az 5 turisztikai régió első és második helyezettjei jutott be a nézők döntése alapján.
AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás korábbi hat évadában eddig egyetlen egyszer sem nyert alföldi szálloda.
2024-ben a legjobb 3 közül kettő is ebből a régióból jutott be, többek között a nyertes is! A legtöbb szavazatot a döntőben, a voksok 20%-át az a békésszentandrási Bordűr Wellness Hotel****Superior és Szőnyegmúzeum kapta, amely újoncként indult, hiszen 2023-ban nyitotta meg először kapuit a nagyközönség előtt.
Vadai Ágnes és Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselői Pilisen folytatták vízellenőrző körútjukat, ahol férgek jelentek meg a vízben.
Magdics Máté, a DK megyei képviselője elmondta: először csak két utcában mutatták ki a férges szennyeződést, utána viszont a helyi tartályokban is megjelentek, azaz a komplett rendszer volt fertőzött, egy rozsdás szellőző okozta a problémát.
Vadai Ágnes azt javasolta Müller Cecíliának, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének, aki szerint ez a féreg nem okoz betegséget, így akár fogyasztható is, hogy legközelebb, ha ilyen javaslatot tesz, először demonstrációként kóstolja meg ő a férges vizet.
Az áfa mentesség reálértékben nem emelkedett és a visszamenőleges bevezetés adminisztrációs feladatokat jelent, illetve vitát eredményezhet eladó és vevő között, amelyről a rendelet nem szól
Legutóbb 2019-ben emelkedett az áfa terén alanyi adómentesség határértéke, akkor 8 millióról 12 millióra nőtt. Ezt követően 2019-től 2024 végéig 54,2 százalék infláció volt tapasztalható, de egyes élelmiszerek és szolgáltatások esetén ez még ennél is magasabb lehetett. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete már 2021 őszén, 2022 tavaszán, a Kata felnégyelésekor, majd 2023 elején, 2023 őszén jelezte, hogy az infláció miatt emelni kellene egy sor határértéket, többek között az alanyi adómentességet is. Válasz azonban nem érkezett.
A mostani visszamenőleges emelés súlyos adópolitikai hiba, ami a pénzügyi kormányzat tétovázásából fakadó cselekvésképtelenségét is jól mutatja. A visszamenőleges bejelentés, az ehhez fűződő elemzés, számlasztornózás, pénztárgépes jegyzőkönyvek készítése, a bejelentés, az adószám módosulása számos munkaórát jelentő, fölös adminisztrációt jelent, ami elkerülhető lett volna, ha a kormány időben dönt.
Donald Trump legutóbbi kijelentései, miszerint nem zárja ki a Grönland feletti irányítás átvételére irányuló gazdasági vagy katonai intézkedéseket, reflektorfénybe helyezték az országot, és reagálásra késztették Grönland miniszterelnökét, a dán kormányfőt, valamint más uniós és NATO-vezetőket.
Felmerül egy fontos kérdés: mit akar Trump, és miért stratégiai fontosságú számára ez a sziget? - teszi fel a kérdést a coface.hu elemzése.
Nagyot fordult a magyar kormány álláspontja néhány nap alatt.
A Politico brüsszeli diplomatákra hivatkozva azt írja, hogy csütörtökön már a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon a magyar kormány képviselői hajlandónak mutatkoztak az Oroszország elleni újabb szankciók, illetve a korábbi szankciók megújításának megszavazására, vagy legalábbis arra, hogy ne vétózzák meg ezeket.
A Süddeutsche Zeitung információi szerint nem tudtak megegyezni a tagállamok európai uniós nagykövetei az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbításáról pénteki ülésükön. A döntés biztosan csúszik a jövő hétfői külügyminiszteri tanácsülésig.
Szerdán a bajorországi Aschaffenburgban egy 28 éves afgán bevándorló halálra késelt egy 2 éves kisfiút és egy 41 éves férfit. Az eset után Friedrich Merz, a február 23-i választások megnyerésére legesélyesebb CDU/CSU kancellárjelöltje csütörtökön a bevándorláspolitika drasztikus szigorítását jelentette be, amelynek keretében a belső határoknál minden illegális bevándorlót visszafordítanának. A kancellárjelölt elképzeléseit rögtön számos kritika érte – írja a Tagesschau.de.