A címvédő Falco után a Körmend biztosította helyét a férfi kosárlabda NB I döntőjében, miután a Kecskemét elleni párharc ötödik összecsapását kiélezett csatában három ponttal megnyerte.
A körmendi találkozón végig fej fej mellett haladtak a csapatok. A félidőben két ponttal a vendégek vezettek, de a házigazda a harmadik negyed végére fordított és három pont előnnyel kezdte az utolsó tíz percet.
Kiss Norbert a negyedik sorból rajtolva a vasárnapi fordított rajtrácsos futamot is megnyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság második fordulójában, a Hungaroringen.
A címvédő és háromszoros Európa-bajnok magyar pilóta a negyedik futam rajtjánál jól helyezkedett, és az óvatosságot is szem előtt tartva gyorsan feljött ötödiknek. A második kör elején, majd közepén ismét egy-egy helyet lépett előre, és máris tolta maga előtt a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnt, aki a második helyen autózott akkor. A sort a francia Teo Calvet vezette, a három kamionos meglépett a mezőnytől.
Kiss folyamatosan kereste az előzési lehetőséget, és a hetedik körben, óriási küzdelemben végül Hahn elé tudott kerülni. A magyar pilóta erőteljes nyomását Calvet nem bírta sokáig kezelni, és a nyolcadik kör egyik kanyarjában elfékezte magát. Kiss elhúzott mellette, majd a 13 kamiont felvonultató mezőnyben simán ért célba elsőként a 11 körös viadalon.
Visszakapta a nácik által elrabolt festményét, Caspar Netscher 1683-ban festett portréját egy 101 éves holland nő, aki úgy döntött, elárverezi az értékes képet, hogy a bevételből a családját segíthesse.
A választásra jogosultak 17 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a csaknem ezer önkormányzatot érintő helyhatósági választásokon, ennél is alacsonyabb, 6,45 százalékos volt a részvétel az igazságügyi reformot sürgető népszavazáson - közölte az olasz belügyminisztérium.
Hetven éve nem volt ennyire alacsony a Pó vízszintje. Az évszakhoz képest magasabb hőmérséklet és a tartós csapadékhiány okozta vízhiány miatt a Pó-alföldön található településeken éjszakai vízkorlátozás léphet életbe - jelentette az Il Secolo XIX napilap vasárnap.
Az egyes helyeken majdnem teljesen kiszáradt folyómeder fényképeit a Pó-medence vízgazdálkodását ellenőrző hatóság (AdBPo) hozta nyilvánosságra, amely egyeztetést indított a katasztrófavédelemmel az észak-olaszországi vízgyűjtő terület állapotáról.
Az Il Secolo XIX az energiaszolgáltatókat tömörítő Utilitalia szövetség közleményét idézte, amely a vízkészlet drasztikus csökkenése miatt a Pó-alföldön elterülő Piemont tartományban száz, Lombardiában huszonöt önkormányzat polgármesterét szólította fel az éjszakai vízhasználat korlátozására vagy teljes felfüggesztésére.
Sok lesz a napsütés a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn eleinte jobbára napos idő várható. Késő délelőtt északnyugat felől egy gyengülő hidegfront szakadozott felhőzete érkezik, amely délkelet felé húzódik. Főleg az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. A szél sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb hőmérséklet 26 és 32 Celsius-fok között valószínű.
A választásra jogosultak 18,43 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 19,24, tíz évvel ezelőtt pedig 21,06 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint védhetetlen a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodaberuházás. Erről az ellenzéki párt elnökhelyettese beszélt vasárnap a szálloda sorsáról szóló helyi népszavazásról tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
Konczer Erik emlékeztetett, Tatán július 31-én tartanak helyi népszavazást civilek kezdeményezésére annak eldöntésére, hogy az Avalon-csoport építhessen-e szállodát az Öreg-tó partján.
A DK elnökhelyettese úgy fogalmazott, ez a beruházás védhetetlen, a helyiek nem akarják.
Az LMP szerint a kormánynak évente kétszeri, inflációkövető béremelést kellene adnia a közalkalmazottaknak - mondta az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón.
Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia államfővel és Mario Draghi olasz kormányfővel együtt látogathat el Kijevbe egy vasárnapi német lapjelentés szerint.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Döcher-gyilkosság egyik gyanúsítottját a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínén a szlovák rendőrök, ehhez a Terrorelhárítási Központ munkatársai csütörtökön adták át a szlovák Lynx különleges egység tagjainak az 56 éves férfit.
A rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának a jövő évi költségvetés tervezetéről.
A világon 535 032 975 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 308 889 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint a németek elleni, 1-1-es döntetlenre végződött szombati Nemzetek Ligája-mérkőzésen a csapat ismét megmutatta, hogy a legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt.
Meghalt a buszban felejtett kislány pénteken a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtószolgálata péntek délután az MTI-vel.
- A német szövetségi parlament (Bundestag) után a törvényhozás parlamenti kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) is hozzájárult a kormány százmilliárd eurós haderőfejlesztési programjának elindításához szükséges alkotmánymódosításhoz.
A pénteki döntés révén a német hadsereg (Bundeswehr) lehet a legnagyobb konvencionális haderő a NATO-n belül Európában, a fejlesztést Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt indítják el.
Két év kényszerpihenő után ismét megrendezik júliusban a hortobágyi lovasnapokat: a háromnapos rendezvényen hatszáz lovas - mintegy ezer lóval - versenyez majd a pusztán - közölték a szervezők pénteken sajtótájékoztatón az eseménynek otthont adó mátai lovaspályán.
Első alkalommal végeztek magyar alapszakon kínai hallgatók a Debreceni Egyetem (DE) bölcsészettudományi karán. A magyar nyelven diplomát szerző tizenkét végzős kínai diák egy nemzetközi oktatási együttműködés keretében három éve kezdte meg tanulmányait Debrecenben.
- Határozottabb európai határvédelmi politikát, és az Európai Unión belüli határellenőrzés újbóli bevezetésének megfontolását szorgalmazta Gerhard Karner osztrák belügyminiszter Luxembourgban, az EU-tagországok belügyminisztereinek tanácskozását megelőzően pénteken.Gerhard Karner a tanácskozásra érkezve azzal érvelt, hogy az EU menekültpolitikájával összhangban, meghatározott biztonsági követelményeknek egyensúlyba kell kerülniük az unión belüli szabad mozgást lehetővé tevő szabályozással.
"A mozgás szabadságának biztosítása fontos, elengedhetetlen része az Európai Uniónak, de a biztonságot is szavatolnunk kell. Ez olyan fontos, hogy bizonyos helyzetekben szükség lehet az EU-n belüli határellenőrzésre is" - fogalmazott.
- Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház; először adták át a Venczel Vera Emlékdíjat és az új társulati tagokat is bejelentették.
A csütörtöki társulati ülésen Csapó Attila, Horváth Szabolcs, Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, ifj. Vidnyánszky Attila és Pater Sparrow munkáját is díjjal ismerték el.