Mintegy hat kilométeren helyeztek a föld alá egy középfeszültségű villanyvezetéket Nagyszalonta térségében, Románia egyetlen megmaradt túzokpopulációjának védelmében - közölte pénteken a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Emberölés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, miután egy magára hagyott újszülöttet találtak a Harkány közelében lévő márfai szőlőhegyen csütörtökön délután. A csecsemő még életben volt, amikor rátaláltak, szakszerű ellátása ellenére azonban a kórházban meghalt.
Nepál a világ legmagasabb hegycsúcsa, az Everest alaptáborának költöztetésére készül, mert a globális felmelegedés és az emberi tevékenység okozta gleccserolvadás miatt már nem biztonságos.
A tavaszi mászószezonban akár 1500 ember is használja a tábort, amely a gyorsan vékonyodó Khumbu gleccseren terül el. Az új helyszínt alacsonyabb tengerszint feletti magasságon keresik, ahol nincs egész évben jég - közölte egy illetékes a BBC hírportáljával.
Átadták Kína legfejlettebb repülőgép-hordozóját, amellyel háromra bővült a kínai haditengerészet anyahajóinak száma - adta hírül a CCTV kínai állami hírcsatorna pénteken.
A 003-as típusú, Fucsien elnevezésű repülőgép-hordozót Sanghajban bocsátották vízre.
A teljes mértékben kínai tervezésű és gyártású anyahajó a kínai hordozók között az első, mely a korábbi technológiánál gyorsabb, elektromágneses katapult-rendszert használ a repülők indítására. Ennek a rendszernek további előnye, hogy energiahatékonyabb és kevesebb karbantartást igényel.
A világon 537 815 885 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 315 625 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 537 223 755 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 314 224 volt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-nek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 86 058 180. A halálos áldozatok száma 1 012 647
Több százmillió euró értékű ukrajnai fegyverexportra adott engedélyt a német kormány az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta egy hétfőn ismertetett összesítés szerint.
Óva intett a törökországi utazásoktól Jaír Lapid izraeli külügyminiszter, és hétfőn felszólította az izraelieket, hogy ne utazzanak Isztambulba, s ha már ott vannak, a lehető leghamarabb térjenek vissza - jelentette a Kan közszolgálati rádió hétfőn.
z utasok számára nagyon fontos a biztonság, ezért az egyéni utazásszervezés helyett az utasok sokkal inkább az utazási irodákhoz fordulnak - közölte Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke.
Hétfőn bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét, amely csaknem kétmilliárd csillagról tartalmaz információkat. Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia szondájának harmadik katalógusában a csillagászok, köztük magyar kutatók is, lenyűgöző felfedezéseket mutatnak be a fura csillagrezgésektől, a csillagok "DNS-én" és a legfiatalabb, még most születő csillagokon át egészen a Naprendszer kisbolygóiig - írta az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA közleménye alapján.
Mint felidézték, a 2013-ban felbocsátott Gaia űrszonda küldetésének célja, hogy a Tejútrendszer legpontosabb és legteljesebb többdimenziós térképet készítse el. Ez lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy rekonstruálják galaxisunk szerkezetét, illetve fejlődését az elmúlt évmilliárdok alatt, valamint, hogy jobban megértsék a csillagok életciklusát és helyünket a Világegyetemben.
A jövő évi költségvetés a rezsi- és a honvédelem költségvetése lesz: 670 milliárd forinttal rezsivédelmi alapot, 842 milliárd forinttal honvédelmi alapot állítanak fel - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kikerült posztjában hétfőn.
Mint írta, erősödik a magyar gazdaság teljesítménye, csúcson a foglalkoztatás, kisebb az adóelkerülés, így a folyamatosan csökkenő adók ellenére is magasabb adóbevétellel lehet számolni a jövő évi költségvetésben.
Megjegyezte: a baloldali lapok ismét megszorításokkal riogatnak, látva a jövő évi költségvetésben tervezett növekvő bevételeket. "A valóság egyszerűbb" - így fogalmazott.
Példaként a májusi számokat idézte fel, amikor az adócsökkentések mellett is 23 százalékkal nőttek a költségvetés főbb adóbevételei.
. Míg tavaly májusban 1323 milliárd forint folyt be, addig idén 1630 milliárd forint. Társasági adóból 40 százalékkal, kisvállalati adóból 50 százalékkal, személyi jövedelemadóból 17 százalékkal több bevétel érkezett - részletezte.
Ha van a zöld, igazságos, fenntartható politikának ellentéte, azt úgy hívják, hogy Fidesz - jelentette ki Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a kormányoldal nem támogatta javaslatát egy épületszigetelési alap felállítására.
Minden korábbinál drámaibb, 25%-os százalékos szintre gyorsult májusban az élelmiszerek inflációja, derül ki a G7 gazdasági portál számításaiból. Az oldal 42 különböző élelmiszerre kiterjedő felmérése szerint szinte nem volt olyan élelmiszer, amelynek érdemben csökkent volna az ára, ellenben 1500 forinttal drágult az őrölt tészta, 800 forinttal a trappista sajt, közel 700 forinttal a vaj kilónkénti ára.
- Mintegy 58 hektáron telepített erdőt idén tavasszal a Nyíreredő Zrt. debreceni erdészete: több mint 450 ezer facsemetét és 2900 kilogramm kocsányos tölgy makkot használtak fel az erdősítési munkákhoz - közölte a gazdaság sajtószolgálata hétfőn.
Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A vádhatóság felidézte: a rendőrök 2016 őszén, "a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak". A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen.
A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre
Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója a szavazatok 25,75 százalékával az élen végzett a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, de alig 21 442 vokssal előzte meg a Jean-Luc Mélenchon által vezetett baloldali összefogást (NUPES), amely 25,66 százalékos támogatottságot szerzett - derül ki a francia belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos végeredményből.
Több mint százezer villámcsapást észleltek egyetlen hét alatt Új-Zélandon a június eleji viharok során, amelyek kiadós havazást is hoztak.
A csalódást keltő eredményei miatt a csoport utolsó helyén álló Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia vendégeként ér véget kedden a Marco Rossi szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott júniusi erőltetett menete a Nemzetek Ligája A divíziójában.
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
A kompetenciamérés minden évben a 6., 8. és 10. évfolyam tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálja. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követően, 2021 májusában került sor - emlékeztettek a közleményben.
Közölték: a nemzetközi tapasztalatok alapján várható volt, hogy a digitális munkarend bevezetése, a világjárvány negatív hatást fog gyakorolni a tanulók eredményeire, kérdéses legfeljebb az lehetett, hogy azok mely évfolyamokon milyen mértékben csökkennek.
A világon 535 240 616 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 309 399 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 535 032 975 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 308 889 volt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-nek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 85 515 795. A halálos áldozatok száma 1 011 275.
Plácido Domingo, Víkingur Ólafsson, Ravi Coltrane, a Hiatus Kaiyote, valamint a Jörg Widmann operájával érkező Neue Oper Wien társulata is fellép az október 7-én kezdődő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon, Budapesten.
A Müpa szervezésében megvalósuló fesztivál fellépői között van a Janoska Ensemble, a Rajkó Zenekar, Michael Volle, a Studio 5 és Oláh Kálmán is - olvasható a szervezők közleményében.
Az őszi eseménysorozat premierekkel, izgalmas műfaji fúziókkal és jubiláló zenekarokkal, a hazai és nemzetközi művészeti élet meghatározó alkotóival várja a közönséget.
Az idei Liszt Ünnepen az évszázadokon át eleven spanyol zenés színház, a zarzuela legszebb dalaival áll színpadra Plácido Domingo október 9-én a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben