Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért. Az évfordulós seregszemlét három év után ismét a megszokott időpontban rendezik meg, s a koronavírus-járvány miatti korábbi óvintézkedések is megszűnnek: nem kötelező maszkot hordani, s a védettséget sem szükséges igazolni.
A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig két hónappal elhalasztották a seregszemlét júliusra, de az akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások miatt az amerikaiak viszonylag kis számban képviseltették magukat a Francia Riviéra legnagyobb kulturális eseményén. Idén az átlagosnál kevesebb ázsiai alkotót, és főleg kevesebb kínait művészt várnak Cannes-ba, az ottani járványhelyzet miatti kiutazási korlátozások okán.
Az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzése szerint az Oroszország indította, Ukrajna elleni háború próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét, így a korábbi várakozásokhoz képest az uniós gazdaság növekedési kilátásai várhatóan lefelé, az inflációs mutatók felfelé módosulnak.
Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: az EU gazdaságának a háború kitörése előtti kilátásai elhúzódó és erőteljes bővülést jeleztek, de Oroszország ukrajnai inváziója a koronavírus-járvány okozta válság után új kihívásokat okozott.
Az Alteo energetikai csoport 2022 első három hónapját fennállásának legmagasabb negyedéves eredményével zárta, a cég konszolidált nettó eredménye 2,8 milliárd forintot tett ki, ami 202 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte az Alteo Nyrt. hétfőn.
Peking tiltakozott a G7-országok külügyminisztereinek nyilatkozata miatt, mert szerinte szándékosan rossz képet festenek Kínáról, és egyebek mellett az ukrán-orosz konfliktust ürügyként felhasználva próbálnak nyomást gyakorolni a kínai vezetésre - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
A McDonald's Corp. amerikai gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be hétfőn a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.
- A Renault Rosszija részvényei Moszkva város, a Renaultnak az Avtovazban lévő részesedését pedig az orosz ipari és kereskedelmi minisztériumnak alárendelt Központi Járműipari Kutatóintézet (NAMI) kapja meg, az orosz fővárosban ismét megkezdődik a Moszkvics gyártása.
- Előzetes megállapodást javasol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a megrendelőnek és az építési vállalkozónak a költségek változása miatt.
Az szövetség hétfői közleményében azt írták, célszerű megállapodni előre, hogy hogyan kezelik a költségek változását.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban tartott törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban kihirdetett hivatalos előzetes végeredmény szerint.
- Első ízben találtak Új-Zéland partjainál olyan tengeri szivacsokat, amelyek - a korallfehéredéshez hasonlóan - elveszítették színüket, vélhetően az óceán szokatlanul magas hőmérséklete miatt.
Új, eddig Magyarországon nem elérhető eljárással gyógyítják a neuroendokrin daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen (SE); az első izotópos infúziós kezelést a múlt héten végezték el az intézményben.
A belgyógyászati klinikán az első ilyen kezelést egy 80 éves neuroendokrin tumorban szenvedő férfi kapta. A beteg az első infúzióra jól reagált, négy nappal később hazamehetett. A terápia néhány hét múlva folytatódik, mivel az izotópos kezelést 8-12 hetente szükséges megismételni, összesen 3-4 alkalommal.
- Gyorsított eljárásban jogerősen 2 év 2 hónap börtönre ítélt és 4 év 4 hónapra kiutasított Magyarországról a Kiskunhalasi Járásbíróság egy litván embercsempészt, aki 13 illegális bevándorlót akart Ausztriába juttatni.
A nyilvántartások 1962-es kezdete óta a legnagyobb mértékben emelkedtek éves bázison áprilisban a nagykereskedelmi árak Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
- Visszaesett a kínai ipari termelés, és gyorsul a kiskereskedelmi forgalom zsugorodása áprilisban a koronavírus-járvány megfékezésére alkalmazott lezárások gazdaságbénító hatásai nyomán.
A világon 521 468 571 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 263 899 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
- Az MTK hiába győzte le 3-0-ra a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján, a fővárosi gárda búcsúzott az élvonaltól.
Az MTK ugyan jól hajrázott a bajnokságban - három győzelem és egy döntetlen az utolsó négy fordulóban -, ez a jó sorozat kevésnek bizonyult a bennmaradáshoz. Viszont megszakadt a DVSC elleni rossz szériája, a fővárosi együttes három vereség és öt döntetlen után tudta legyőzni a hajdúságiakat az OTP Bank Ligában.
Óvatos, eseménytelen kezdést követően az első félidő felétől a hazai akciók már a debreceni tizenhatoson túlra is eljutottak, és ott némi zavart keltettek. Futács aztán kétszer is betalált a vendégek kapujába, az eredmény azonban nem változott, mert előbb kétméteres, majd minimális leshelyzet előzte meg a lövés pillanatát. A játékrész utolsó eseményeként szabadrúgáshoz jutott az MTK, és a hosszú oldalra átívelt labdát az üresen helyezkedő Rajkovic kapásból vágta Gróf kapujába.
- Az Ukrajnába hazatérők száma immár ötödik napja folyamatosan meghaladja az országból elmenekülőkét - jelentette vasárnap az ukrán állami határőrszolgálat.
- Olaszország repülőterein és az országból induló légi jártakon megmarad a maszkviselési kötelezettség egészen június 15-ig, annak ellenére, hogy az Európai Unió ezt hétfőtől eltörli- jelentette be az olasz egészségügyi minisztérium.
A hatályos járványintézkedések értelmében a városi és a hosszútávú tömegközlekedési eszközökön június 15-ig kötelező az orrot és szájat elfedő maszk viselése - olvasható az egészségügyi tárca honlapján.
A brit katonai hírszerzés vasárnap közzétett értesülései szerint a donyecki térségben indított orosz offenzíva lendülete kifulladt és a hadművelet üteme jelentősen elmarad a tervezettől.
A londoni védelmi minisztérium beszámolója szerint a hírszerzési adatok arra vallanak, hogy a kisebb kezdeti előrenyomulások ellenére Oroszország az utóbbi egy hónapban nem tudott jelentős kiterjedésű területeket elfoglalni, mindeközben folyamatosan nagyarányú a "lemorzsolódás".
A jelentés azt valószínűsíti, hogy az orosz hadsereg az ukrajnai invázió februári kezdetén bevetett harcoló szárazföldi kontingens egyharmadát elveszíthette.
A svájciak vasárnap szavaznak egyebek között arról a javaslatról, amely a szervfelajánlás növelését célozza.
A referendumon voksolnak még a Frontex finanszírozásáról és a filmtörvényről (lex Netflix) is.
Szakaszonként tervezik engedélyezni az üzletek újranyitását a másfél hónapja vesztegzár alatt álló Sanghajban, miután az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek napi esetszáma fokozatosan mérséklődik a városban.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint Sanghaj alpolgármestere vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: hétfőtől lépésről-lépésre ismét kinyithatnak egyes üzletek, egyebek mellett bevásárlóközpontok, élelmiszerpiacok és fodrászüzletek.
A Kína fontos pénzügyi központjának számító városban a kereskedelmi célú üzlethelyiségek - például szupermarketek, kisboltok, gyógyszertárak - fokozatosan kezdhetik újra működésüket, míg a piacok és a fodrászati szalonok korlátozott kapacitással tevékenykedhetnek ismét