Archívum

Eredmények megjelenítése 9321-től 9340-ig 68147 találatból.

Hárommillió dolláros drogfogás az Egyesült Államok déli határán

Az amerikai határvédelem mintegy hárommillió dollár (1,3 milliárd forint) értékű kábítószert foglalt le több intézkedés során az ország déli, Mexikóval szomszédos határszakaszán - számoltak be a hatóságok a hétvégén.

Labdarúgó NB I - Kikapott az Újpest Debrecenben

Sport - 2022-10-16

- A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte az Újpest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.

Nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe a csapatok, de az iram az első negyedórához érve valamelyest lassulni kezdett. A meccset Dzsudzsák szólógólja pörgette fel, hamarosan válaszolt viszont az Újpest, amely aztán még lesgólig és további helyzetekig jutott a szünetig. A döntetlen állás a hazaiakra nézve volt hízelgő, a fővárosiak ugyanis veszélyesebben futballoztak, a félidő hajrájában a DVSC által rendre eladott labdákból kerültek többször helyzetbe.

Fordulás után változatlanul a lila-fehérek tűntek jobbnak, mégis a Debrecen került ismét előnybe, majd valamelyest visszaállt, és megpróbálta már a támadásépítésben megakasztani az Újpestet. Ezzel meggyűlt a baja a vendégeknek, miközben a DVSC-ben nem volt meg a szükséges kreativitás akkor, amikor birtokolta a labdát.

November 5-én lesz a Magyartenger ősbemutatója a Centrál Színházban

Színházak - 2022-10-16

) - November 5-én lesz Bíró Bence Magyartenger című darabjának ősbemutatója a budapesti Centrál Színházban; a kortárs családi dráma huszonnégy óra alatt játszódik egy balatoni nyaralóban.

A művet, amely nyáron felolvasószínházi formában debütált, ezúttal is Alföldi Róbert rendezi, aki az előadás díszlettervezője is egyben - olvasható a Centrál Színház közleményében.

A darabban, amelyben hat férfi és négy nő szerepel, egy tipikus családi ünnepet látunk nem mindennapi módon bemutatva. A főbb szerepeket Balsai Móni, Fehér Tibor és Schmied Zoltán játssza.

Luz Gabás nyerte az egymillió euróval járó Planeta spanyol irodalmi díjat

- Luz Gabás író nyerte el ebben az évben a legmagasabb, egymillió euró (417 millió forintos) pénzjutalommal járó spanyol irodalmi elismerést, a Planeta-díjat, amelyet 71. alkalommal adtak át Barcelonában.

A Távol Louisianától című történelmi regény egy indián férfi és egy francia nő szerelmi történetét meséli el a 18. századi Észak-Amerikában, abban az időszakban, amikor a ma Louisiánaként ismert francia gyarmat spanyol kézre került.

A hét elején még kellemes őszi idő várható, majd hidegfront hoz átmeneti lehűlést

Közérdekű - 2022-10-16

A hét elején még kellemes, napos, őszi idő várható, de kedd este egy hidegfront hoz átmeneti lehűlést, csütörtökön és pénteken legfeljebb 14 fok lehet a legmelegebb órákban, pénteken és szombaton reggel pedig akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Megkezdte 2022/23-as évadát a Duda Éva Társulat

Színházak - 2022-10-16

- Megkezdte 2022/23-as évadát a Duda Éva Társulat, amely különleges premierre is készül: a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben a tervek szerint decemberben mutatják be a Frida, az élet múzsája című produkciót.

Az idén 14. évadát kezdő Duda Éva Társulat az elmúlt évben több mint tízezer nézőnek játszott, számos nemzetközi és magyarországi fesztiválon szerepelt Kapolcstól Sibeniken át, Kölnön keresztül New Yorkig - áll a társulat közleményében.

A DK polgármesterei rezsimenedéket nyújtanak az orbáni rezsiemelés miatt kiszolgáltatott lakóknak

A Demokratikus Koalíció polgármesterei az elmúlt években számtalan esetben segítettek a településükön élőknek, amikor szükség volt rá.

A polgárokat most, a megélhetési- és energiaválság közepén sem hagyja cserben a DK közössége. A DK polgármesterei rezsimenedéket biztosítanak a hideg idő beköszöntével azoknak, akik a megemelt rezsiárak miatt már nem tudnak nappal otthon fűteni.

- Dr. Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosban megnyitnák a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületeit és fiókhálózatát, a Budapesti Történeti Múzeumot és számos fővárosi kulturális intézményt azoknak, akik a brutális rezsiárakkal már nem tudják tartani a lépést

Épületszigetelési programot sürget az LMP

Olvastuk - 2022-10-16

- Épületszigetelési program kidolgozását javasolja az LMP évi 600 milliárd forintos kerettel - erről a párt társelnöke beszélt vasárnapi online sajtótájékoztatóján a pártja által indított zöld konzultáció részeként.

Schmuck Erzsébet azt mondta, a kormány által a szankciókról indított nemzeti konzultáció egyrészt "átverés, porhintés", hiszen az unió által szabott energiaszankciókat Magyarország is megszavazta, másrészt, mert az energiaválságot nem a szankciók okozzák.

Tovább látható a Szépművészeti Múzeum Matisse-kiállítása

Kiállítások - 2022-10-16

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban - közölte a fővárosi intézmény vasárnap.

Az Henri Matisse. Gondolatok színe. Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a június végi megnyitása óta eddig már több mint százezren látták. A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből - áll a közleményben.

Az Inkognitó című darabot mutatják be a Pesti Színházban

Ajánljuk - 2022-10-16

- Inkognitó címmel tart bemutatót a Vígszínház október 22-én, szombaton; Nick Payne az emberi agy titkairól szóló darabját Szőcs Artur rendezésében láthatja a közönség a Pesti Színházban.

Koronavírus - A fertőzöttek száma csaknem 624,5 millió, a halálos áldozatoké 6,567 millió

Fontos - 2022-10-16

- Világszerte 624 498 796 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 567 039 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adataiból.

Egy nappal korábban 624 281 053 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 566 411 volt.A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.

Bank of England-kormányzó: a vártnál is nagyobb kamatemelésre lehet szükség

A Bank of England valószínűleg az eddig vártnál is erőteljesebb monetáris válaszlépésekkel lesz kénytelen reagálni az inflációs folyamatokra - mondta szombaton a brit jegybank kormányzója.


Atommagkutató Intézet: a szárazföldek és az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége változó

Olvastuk - 2022-10-15

- A szárazföldek és az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége változó.

Ezért a fosszilis tüzelőanyagok általi kibocsátást kell drámai módon csökkenteni és nem a természetre bízni a probléma megoldását - hívta fel a figyelmet az Atommagkutó Intézet (ATOMKI) az ICOS (Integrált Szénmegfigyelő Rendszer) közleménye alapján.

Tizennégy kiló kábítószert foglaltak le a győri rendőrök

Jogtudor - 2022-10-15

Három helyszínen tizennégy kilónyi kábítószert foglaltak le a rendőrök, Győrben és Győrújbaráton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

DK: szektorsemlegessé kell tenni a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását

...kontra - 2022-10-15

A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy tegyék szektorsemlegessé a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását.

Ezt mondta szombati, online sajtótájékoztatóján Dávid Ferenc, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, gazdasági árnyékminisztere.

Dávid Ferenc azt is javasolta, hogy a kkv-k rezsitámogatását ne három, hanem hat hónapig folyósítsák. Ez 75-80 milliárd forint helyett 400 milliárd forint támogatást jelentene a kis- és közepes vállalkozásoknak - tette hozzá.

Kétszázezer forintos rezsiutalványt javasol a rászorulóknak a Párbeszéd

Pro... - 2022-10-15

- A Párbeszéd kétszázezer forint értékű rezsiutalványt javasol minden olyan háztartásnak, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbért.

A támogatást négy hónap alatt fizetnék ki, havi ötvenezer forintos részletekben - ismertette az elképzelést egy szombati, online sajtótájékoztató a párt frakcióvezetője.

Szabó Tímea arról beszélt, hogy Magyarország az elmúlt harminc év legnagyobb válságát éli át. A politikus hangsúlyozta, más európai államok kabinetjei azonnal léptek; van, ahol a gáz áfáját törölték el, van, ahol a rendszerhasználati díjat vállalta át az állam, és a legtöbb országban azonnali, több száz eurós támogatást nyújtottak a lakosságnak.

Duna House: az idén 120-130 ezer ingatlan adás-vétele várható

Ajánljuk - 2022-10-15

A harmadik negyedév végig több mint százezer ingatlan adás-vétele történt meg a piacon, ezen belül szeptemberben 9200 ingatlan cserélt gazdát, ami mintegy 6 százalékkal kevesebb az augusztusinál - közölte a Duna House. A társaság az év végig 120-130 ezer tranzakcióra számít országosan, míg az elmúlt évben 152 ezer ingatlant adtak el Magyarországon.

A társaság adatai szerint az erős első és a kissé gyengébb második negyedév után az ingatlanpiacon korrekció történt, az eladók és a vevők kivárnak, ami hatással lehet az év utolsó negyedévében az árakra és a forgalomra is. Hozzátették, a változás egyelőre minimális az ingatlanpiacon, a hirdetési árak még nem csökkentek lényegesen, inkább a vevők alkupozíciója erősödött.

A Duna House adatai szerint, bár kevesebb a tranzakció, a harmadik negyedévben erősödött a befektetők jelenléte az ingatlanpiacon: a főváros belső kerületeiben emelkedett a kislakások és a kiadásra szintén alkalmas, 40-60 négyzetméteres ingatlanok iránti érdeklődés, miközben a kerületek népszerűségi listáján a korábbi favorit Zugló, a tizenegyedik helyre szorult vissza.


Koronavírus - A fertőzöttek száma 624,2 millió, a halálos áldozatoké 6,566 millió

Fontos - 2022-10-15

Világszerte 624 281 053 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 566 411 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adataiból.

Egy nappal korábban 623 821 973 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 564 864 volt.A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.

Cordia: a budapesti új lakások négyzetméterára átlépte az 1,4 millió forintot szeptember végére

Ingatlan - 2022-10-14

- A Budapesten eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1 millió 430 ezer forintot, ami éves összevetésben 32 százalékos emelkedés, az előző negyedévhez képest pedig 6 százalékos növekedés - közölte a Cordia pénteken.

A lakóingatlan-fejlesztő vállalat a négylakásosnál nagyobb, fővárosi projekteket vizsgálta.Budán a fajlagos ár átlagosan meghaladta az 1 millió 660 ezer forintot, Pesten pedig elérte az 1 millió 300 ezer forintot szeptember végére.

Kiemelték, hogy az eladó lakások kínálata a második negyedévhez hasonló ütemben, 10 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben. Ezáltal szeptember végén több mint 5200 újépítésű lakásból választhattak a vevők. A negyedéves növekedés ellenére ez továbbra is elmarad a 2017 és 2021 közti időszak átlagosan 7000 lakás körüli kínálatától.

Elítéltek négy embert, aki intézkedő rendőrökre támadt Hajdúböszörményben

Jogtudor - 2022-10-14

Letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Hajdúböszörményi Járásbíróság pénteken azt a négy vádlottat, aki csoportosan támadt intézkedő rendőrökre Hajdúböszörményben.