Mintegy négyszáz ember gyűlt össze szombat délután a budapesti Szabadság téren, ahová a nemzeti gyásznapon a Magyar Világszövetsége, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Budaházy Baráti Kör és a Magyar Október Mozgalom hirdetett kormányellenes tiltakozást.
Országszerte megemlékezéseket tartanak ma az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulóján. Az állami rendezvények keretében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Nagy Imre terem elnevezéssel felavatja a néhai miniszterelnök 1956-os parlamenti dolgozószobáját az Országházban.
Kérünk minden békeszerető, egy összetartó Magyarországról álmodó embert, hogy csatlakozzon a Magyar Demokrata Fórum felhívásához és egy szál virággal rója le tiszteletét a szabadságharc emléke előtt! Tartozunk a forradalom emlékének azzal, hogy ezen a napon megosztás és erőszak helyett békésen, némán fejet hajtva tisztelegjünk a szabad Magyarország hősei előtt!
Egyes szélsőjobboldali szervezetekhez köthető személyek erőszakos rendzavarásra készülnek november 4-én - mondta csütörtökön Szilvásy György. A kancelláriaminiszter úgy nyilatkozott, hogy az adott napon nem egy konkrét eseményt akarnak megzavarni bizonyos csoportok, hanem általában véve készülnek a rendzavarásra.
Mivel minősített adatokról volt szó, nem volt mód nyílt ülésen ismertetni azokat - jelentette ki az MTI kérdésére a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője szerdán az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának előző napi összevont ülése kapcsán.
A Batthyány-örökmécsesnél tartott szerda esti demonstráció végén a tüntetők egy része átvonult a Kossuth térre, és csatlakozott az ott demonstráló 10-15 emberhez. A Batthyány-örökmécseshez gyertyákat és virágokat vittek a tüntetők.
A magyarországi fejlesztési pólusokhoz kötődő csaknem 100 projektjavaslatról decemberre derül ki, hogy melyekkel érdemes jövőre uniós támogatásra pályázni - mondta Kapás Ferenc, az ország nyolc városa köré szerveződő térségfejlesztési program szakmai koordinátora sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A bejelentés nélkül demonstrálókkal, a rendőri felszólítást figyelmen kívül hagyó tömeggel szemben a rendőrség jogszerűen járt el október 23-án - jelentette ki Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának közös ülésén.
Bene László szerint a rendőrségnek nem volt szándékában a Fidesz nagygyűlésén résztvevőkre "rátolni" a randalírozókat, az október 23-án zajló rendőri akció rádióforgalmazása is bizonyítja, nem akarták a zavargókat az Astoriához engedni.
Felháborítónak és szégyenteljesnek nevezte a szombati vajdaavatási ceremóniát az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese, Kövesi Vilmos, aki azonnali lemondásra, illetve bocsánatkérésre szólítja fel Kállai Csaba újszászi vállalkozót.
A Fidesz fáklyás felvonulás tart november 4-én Budapesten az október 23-ai "brutális rendőrtámadás áldozataiért", az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért, a "szolidaritási menet" a Terror Házától az Astoriáig tart majd - jelentette be Szijjártó Péter.
Az árpádsávos zászló betiltását követeli a Megélhetésért Küzdők Országos Egyesületi Szervezete, mert véleményük szerint a nyilas önkényuralmi jelképre emlékeztető zászló a második világháború idején megölt, illetve meghurcolt emberek kegyeleti emlékét sérti.
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nem demonstrálhat november 4-én a budapesti Kossuth téren, rendőrség elutasító határozatát a szervezet szombaton kapta kézhez - ezt Gyetvay György Gergely, az MVSZ budapesti elnöke mondta az MTI-nek.
Voltak kifogásolható rendőri intézkedések az október 23-ai tömegoszlatásban, ezért belső tényfeltáró vizsgálatot rendelt el – nyilatkozta a REBISZ parancsnoka az Origonak
Kérdéses ugyanakkor, hogy hogyan lehet azonosítani a törvénysértő rendőröket, mivel arcukat maszk takarta és azonosító számot sem viseltek.
Vasárnap hajnali három órakor egy órával visszaállítják az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. A MÁV belföldi közlekedését, a Volán, illetve a Malév járatainak menetrendjét nem érinti az óraigazítás, a nemzetközi vonatok pedig Magyarországon várják be indulási idejüket.
Több százan demonstráltak szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka határában, majd pedig a településen, elítélve az október 15-én történt gyilkosságot, amikor több helybéli egy 44 éves tiszavasvári tanárt vert halálra, gyermekei szeme láttára.
Megkezdődött a Tisza-tó télre való felkészítése, ennek első lépéseként az érintett önkormányzatokkal, hatóságokkal és létesítmény- üzemeltetőkkel egyetértésben a következő három hétben több mint másfél méterrel csökkentik a tározó vízszintjét.
Októberben a felnőtt magyar lakosság körében az MSZP támogatottsága 24 százalék – a szeptemberben mérthez képest ez 6 százalékpontnyi növekedést mutat –, a FIDESZ támogatottsága változatlan, 32 százalék. A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 50-41 százalék arányban vezet az MSZP-vel szemben – derült ki a Tárki felméréséből.