Esélyegyenlőséggel foglalkozó szakemberként és nőként egyaránt csalódást keltőnek tartom az Európai Bizottság 2011-es munkaprogramját, mivel abban teljesen megfeledkeztek a nőkről – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő a keddi plenáris vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában.
Bár az Országgyűlés kedden igent mondott a megyei közigazgatási hivatalok létrehozatalára, a legalább nyolcvan városba megígért egyablakos ügyintézés csak 2013-ra valósulhat meg. A kormány hatékonyabb, olcsóbb és ügyfélközpontú közigazgatási rendszert ígért – egyelőre csupán annyi lesz ebből, hogy sok, már meglévő hivatalt összevonnak január elsejétől.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter november 18-án Brüsszelben részt vesz és záróbeszédet mond a Vulnerable Children On The Run – A European Challenge címmel a királyi palotában rendezett, a soros belga EU-elnökség programjaihoz kapcsolódó gyermekjogi konferencián, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke meghívására az azt megelőző (november 17-e, szerda este), szintén ebben a témában tartandó díszvacsorán.
A kormányzat jövő évre tervezett adócsomagjának köszönhetően közel 300milliárd forinttal kevesebb szja kerül a lakosság által befizetésre. A folyamat az adó 1% támogatásban részt vevő civil szervezetek számára kedvezőtlen folyamatokat indíthat be. Az alapítványokat, egyesületeket, egyházakat, kiemelt előirányzatokat (20-25 ezer nonprofit közösségről van szó) milliárdokban mérhető adó 1% kiesés teheti működésképtelenné.
Egy hellyel visszalépett Magyarország az ENSZ életminőséget vizsgáló ranglistáján. A felmérés alapján továbbra is Norvégiában, Ausztráliában és Új-Zélandon a legjobbak az életkörülmények. Az ENSZ fejlesztési programja (UNDP) szerint ezekben az országokban kiemelt figyelmet szentelnek az életminőséget meghatározó tényezőknek – például egészségügy, oktatás –, és az életszínvonal is kimagaslóan jó. Magyarország a harminchatodik a sorban.
A Citigroup pénteken kiadott friss elemzésében 2,3 százalékos növekedésre számít Magyarország tekintetében – írja a Bloomberg.
A magyar kormány 3 százalékos gazdasági növekedésre számít a jövő évre, a Citigroup szerint ez nem lesz elérhető. Az idei évre 0,9 százalékos GDP bővülést prognosztizál a Citi, mely 0,1 százalékponttal haladja meg a kormány várakozásait.
A KPE-KPSZ Párt évről évre felhívja a közvélemény figyelemét arra, hogy a statisztika adatok szerint 40 fagyhalálból 30 úgy következik be, hogy az áldozat nem a szabad ég alatt, hanem a saját lakásában hűl ki.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. kedvezményes forgóeszköz hitelfelvételi lehetőséget hirdet-jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a mai kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A 2011-es költségvetés a leépítés évét hozza el a magyar közszolgálatban. A büdzsétervezet mellékleteiben közölt számok nem hazudnak, egy világos képet rajzolnak a Fidesz-KDNP kormány valódi – nem pedig retorikai – prioritásairól. Az egészségügy, a környezet és a családtámogatások a leépítés költségvetésének vesztesei, miközben az LMP alternatív költségvetési javaslatai e területek megerősítését irányozzák elő.
Beterjesztette a kormánynak a nemzeti eszközkezelő koncepcióját a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyről várhatóan a kormány a jövő héten tárgyal - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombaton, kormányszóvivői tájékoztatón.
„Kőkemény” kartellben való részvétel miatt mai tárgyalásán összesen közel 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra. A hatóság állásfoglalása szerint a cégek a gazdasági verseny korlátozását célzó egységes és folyamatos, összetett jogsértést követett el, amikor 2005 februárjától 2008 áprilisáig egyeztették egymással egyes malmi búzaőrlemények árát, illetve árának változtatását. Egymás piacának meg nem támadására tett vállalásukkal felosztották egymás között a piacot.
Idén egy, középtávon 3 százalék körüli növekedésre, valamint 3,5 százalékos inflációra számít az IMF Magyarországon - fogalmazott Christoph Rosenberg, a magyarországi IMF-delegáció vezetője a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délutáni tájékoztatóján Kármán András államtitkár jelenlétében. Jövő évre 2,5 százalékos növekedés prognosztizál a szervezet.
Ugyan jogosnak ismeri el Olli Rehn, uniós biztos a kilenc uniós tagállam - köztük Magyarország - kérését a magánnyugdíjpénztári reform okozta többletköltségek elszámolására, ám azt a jelenlegi elszámolási rendszer nem tudja kezelni.