Prostitúcióra kényszerítés miatt elfogták egy magyar bűnszervezet három tagját magyar-német nemzetközi együttműködésben, az Europol biztosítása mellett - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedd reggel a police.hu oldalon.
Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai és a csoport szolgáltatásait igénybe vevő kereskedők ellen emeltek vádat Szegeden
A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében.
- Gyermekpornográf felvételeket közösségi oldalra feltöltő 22 éves férfit ítélt jogerősen börtönbüntetésre a Debreceni Törvényszék.
- Könnyű testi sértés és életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy 59 éves férfi ellen, aki többször is bántalmazta volt barátnőjét, életveszélyes sérüléseket is okozva neki.
Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmillió forint adóbírságot szabtak ki rá - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken .
A NAV revizorai a cég telephelyeinek ellenőrzésekor egyáltalán nem találtak őrzés-védelemhez, távfelügyelet ellátáshoz szükséges eszközöket, embereket. A fiktív tevékenységet bizonyította az is, hogy az ellenőrzéssel egyidőben a társaság felbontotta a telephelyeinek, székhelyének őrzésére vonatkozó szerződését, és más céggel sem kötött újat - közölték.
Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2022. szeptember 15-én annak vádlottnak az ügyében, aki megharapott egy rendőrnőt Debrecenben. A tárgyaláson a vádlott tettét elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.
Az elsőfokú bíróság a 40 éves férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt halmazati büntetésül 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott vonatkozásában a bíróság egy korábban jogerőssé vált ítéletben kiszabott 1 éves börtönbüntetés utólagos végrehajtását is elrendelte, mivel jelen cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki élettársával és két lánytestvérével drogot árult Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, az ügyészség öt embert vádol bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel.
- A bíróság - előkészítő ülésen első fokon 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt egy 30 éves férfit, aki tavaly ősszel egy hónap alatt nyolc budapesti gyorsétteremből, étteremből, üzletből, szállodából lopott vagy próbált lopni.
) - Vádat emeltek nyolc ember ellen egy olyan, bűnszervezetben elkövetett, 210 millió forintot meghaladó pénzmosási ügyben, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgált - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.
Vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, hivatali vesztegetés, ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás bűntette miatt emeltek vádat kilenc ember, köztük három ügyvéd ellen.
Egy férfi 2019 szeptembere és 2020 márciusa között több társával - köztük egy ügyvéddel - egy vállalkozótól 102 millió forintot és 1,8 millió eurót kért és kapott - közölték. Arra hivatkoztak - valótlanul -, hogy ebből az összegekből hivatalos személyeknek kell fizetni annak érdekében, hogy a vállalkozó és cégei ellen ne induljon adóhatósági és büntetőeljárás, a már zajló eljárások pedig számára kedvezően fejeződjenek be.
Még egy évvel hatalomra kerülésük után is Afganisztánban a tálibok súlyosan és folyamatosan megsértik a nők jogait - hívta fel a figyelmet vasárnapi sajtóközleményében az Európai Unió Külügyi Szolgálata.
Felszámoltak egy pénzmosással foglalkozó bandát a rendőrök: 18 gyanúsítottat fogtak el és több mint kétmilliárd forintot zároltak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu oldalon.
- Felszámolt a budapesti rendőrség egy "számlaváltós szervezetet", amely csaknem 1,2 milliárd forintot csalt ki önkormányzatoktól, intézményektől. Kilencvenhat ember ellen indítottak eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki felesége, valamint testvére segítségével euróeladásra, külföldi megbízásra és vállalkozás beindítására két ismerősüktől összesen 403 millió forintot csalt ki - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.
Vádat emeltek egy 31 éves férfi ellen, aki hónapokon keresztül, többször is meglopta, megalázta, bántalmazta vele együtt élő apját, majd egy körfűrésszel tört az életére - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.
Tizenhat év fegyházra ítéltek jogerősen szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt egy visszaeső középkorú férfit.
- Mintegy száz embert vert át online csalásokkal egy szabolcsi férfi és nő, vádat emeltek ellenük .
Vádat emeltek egy férfi és egy nő ellen, akinél majdnem 28 kilogrammnyi kábítószert találtak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn. A vád szerint a 35 éves férfi és 36 éves élettársa legkésőbb 2019 februárjától 2020 októberében történt elfogásáig különböző kábítószerekkel - marihuánával, amfetaminnal, kokainnal és MDMA-val - kereskedett Budapesten - írta az ügyészség.
A vádlottak 2019 végén bérbe vettek egy XIII. kerületi lakást, ahol a kábítószereket tárolták, hígították, csomagolták és értékesítették.
Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették egy család négy tagját Budán, mintegy 15 kilogramm drogot találtak náluk - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.