Kecskeméten és Kunszentmiklóson parkoló autók nemesfémet tartalmazó katalizátorait lopkodta három férfi, emiatt vádat emeltek ellenük
Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken azt a vádlottat, aki tégladarabokkal teli hátizsákkal támadott meg egy dohánybolti eladót Mezőpeterden.
Engedélyezte pénteken Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak Priti Patel brit belügyminiszter.
A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának évek óta húzódó kiadatási ügyében hozott döntés közvetlen előzményeként a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága még áprilisban elrendelte Assange kiadatását, de ehhez Priti Patel személyes jóváhagyására is szükség volt.
Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A vádhatóság felidézte: a rendőrök 2016 őszén, "a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak". A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen.
A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre
Gyanúsítottként hallgatták ki a Döcher-gyilkosság egyik gyanúsítottját a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínén a szlovák rendőrök, ehhez a Terrorelhárítási Központ munkatársai csütörtökön adták át a szlovák Lynx különleges egység tagjainak az 56 éves férfit.
- Nem jogerősen 4 év 6 hónap börtönre ítélték egy 70 milliós csalássorozat vádlottját; az ügynek több száz sértettje volt - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben pénteken.
Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél - jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője.Brady közölte, hogy a szavazást brit idő szerint 18 és 20 óra - közép-európai idő szerint 19 és 21 óra - között tartják.
A voksokat azonnal összeszámolják és az eredményt nem sokkal később kihirdetik.
A kormányfő elleni bizalmi szavazás kiírása hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
- Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte az ügyészség az ellen a két férfi ellen, aki a gyanú szerint 2016-ban megölt két embert a XIII. kerületi Marina parton - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A vád szerint egy szlovák állampolgárságú férfi egy magyar társa közreműködésével 2016 februárjában - vagyonának megszerzéséért - megölt egy szlovák állampolgárt, valamint a barátnőjét, majd a holttesteket feldarabolták és elásták.
A nyomozók Soroksáron fogtak el egy drogkereskedőt, aki a gyanú szerint a dél-pesti régiót látta el kábítószerrel; több kilogramm, 18 millió forint értékű drogot és két luxusjárművet is lefoglaltak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu oldalon.A rendelkezésre álló adatok szerint a 35 éves férfi napi rendszerességgel adott el különféle illegális drogokat főként Csepelen és az agglomerációban;
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) a tavaly Budapesten elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő miatt.
Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint a CAS az ITF Licensing Limited (ITFL) cég által kért 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a két magyar szervezetet, figyelembe véve, hogy a magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már 8 millió dollárt megfizetett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy bolgár furgonban nagy mennyiségű ismeretlen eredetű alkoholt, valamint személyi okmányokat találtak elrejtve, amelyek közül több is körözés alatt áll.
Százötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le hétfőn egy budapesti házaspárnál és a dílerüknél - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
- Gyorsított eljárásban jogerősen 2 év 2 hónap börtönre ítélt és 4 év 4 hónapra kiutasított Magyarországról a Kiskunhalasi Járásbíróság egy litván embercsempészt, aki 13 illegális bevándorlót akart Ausztriába juttatni.
A svájciak vasárnap szavaznak egyebek között arról a javaslatról, amely a szervfelajánlás növelését célozza.
A referendumon voksolnak még a Frontex finanszírozásáról és a filmtörvényről (lex Netflix) is.
Pénzmosoda-hálózatot számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az ügynek eddig 27 gyanúsítottja van és a bűncselekményekkel okozott kár megközelíti a 60 millió forintot - közölte a rendőrség honlapján a BRFK szerdán.
Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság ismeretlen fiatalokkal szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy vasúti rendezőben balesetveszélyes helyzetet idéztek elő - közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18,1 millió forint bírságot szabott ki a Concorde Értékpapír Zrt.-re, elsősorban a piaci visszaélések szűrésére alkalmazott gyakorlat, továbbá javadalmazási és informatikai hiányosságok miatt, a jegybanki intézkedések nem érintik a Concorde biztonságos működését.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, majd a vételár-hátralékot sokkolóval és bicskával kényszerítette ki kiskorú adósaitól .
- A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 és egy 28 éves férfival szemben, akik "unokázós" módszerrel becsapott idős sértettektől vettek át több millió forintot - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség hétfőn.
- Kilenc helyszínen 12 embert fogtak el a rendőrök, közülük négyet kábítószer-kereskedelem, hatot -fogyasztás miatt vettek őrizetbe a héten - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.