- Az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt kötött lakásbérleti szerződések száma - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csütörtökön. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke a közleményben kiemelte, egyre többen fordulnak közjegyzőhöz azért, hogy védelmet szerezzenek maguknak a problémás bérlőkkel szemben.
Öt év börtönt is kaphat az a közép-dunántúli vállalkozó, aki különböző trükkökkel próbálta kimenteni vagyonát csőd szélén álló cégéből, a társaság ellen csődbűncselekmény miatt indult eljárás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Az épületgépészeti áruk kereskedelmével foglalkozó vállalkozás felhalmozott adósságait, köztük nagy összegű bankhitelét sem tudta törleszteni, így a bíróság fizetésképtelenség miatt elrendelte a felszámolását. A vállalkozó azonban a hitelezők kifizetése helyett megpróbálta kimenteni vagyonát a cégből, a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanjait bérbe adta, árukészletét és a tulajdonában álló radiátorgyártó gépsort pedig saját érdekeltségi körében értékesítette.
- Vádat emeltek egy német állampolgár ellen, aki a vádhatóság szerint tavaly decemberben az M5-ös autópályán lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített.Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a letartóztatásban lévő férfit a főügyészség több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja.
- Kezdeti vonakodása ellenére Málta is csatlakozott az Európai Ügyészséghez, amely így az úgynevezett uniós megerősített együttműködés huszonkettedik tagállama lett - jelentették be kedden Brüsszelben. Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta Málta belépését, kevesebb, mint egy héttel azután, hogy Hollandia esetében is így járt el.
- Megszüntette "Kisbandi", vagyis az egykor az alvilág bankáraként emlegetett Lakatos András letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla, és a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte bűnügyi felügyeletét - mondta az intézmény szóvivője csütörtökön.
- A Washington államban lévő Seattle szövetségi bírósága átmeneti időre leállította az internetről letölthető és 3D-ben kinyomtatható fegyverek számítógépes programjának forgalmazását.
Előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte vizsgálatra Áder János köztársasági elnök hétfőn a vízgazdálkodási törvény vízkivételekkel összefüggő módosítását.
Az Országgyűlés által július 20-án elfogadott, ki nem hirdetett jogszabály alapján nem kellene engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb, és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat.
Nem lehet gondatlanság miatt vádat emelni azok ellen, akik nem védik jelszóval a wifi-hálkózatukat, ha azon keresztül valaki jogsértő tartalmakat tölt fel a világhálóra - döntött csütörtökön a német legfelsőbb bíróság Karlsruhében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatszolgáltatási és az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosságok miatt összesen 24 millió forintra büntette a Raiffeisen Bankot.
- Nagyon is valós annak a kockázata, hogy az Egyesült Királyság "véletlenül" megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - figyelmeztetett hétfőn Berlinben Jeremy Hunt új brit külügyminiszter.
A magánélet védelméről szóló törvényt fogadott el pénteken az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére. Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el a képviselők.
- Az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben, mert véleménye szerint az energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályai miatt nem felel meg maradéktalanul a harmadik energiaügyi csomagnak - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az örökös európai uniós polgárságról, továbbá az éhezés megelőzéséről szóló európai polgári kezdeményezéseket - közölte az uniós testület szerdán.
A tájékoztatás szerint az egyik kezdeményezés fő célja annak biztosítása, hogy az európai uniós polgárságot és az ahhoz kapcsolódó jogokat ne lehessen elveszíteni azok megszerzését követően.
- Prostituáltakat futtató szegedi férfi ellen indult eljárás, a bíróság ügyészi indítványra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a férfi ellen erőszakkal, illetve fenyegetéssel elkövetett kerítés, valamint kitartottság bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.
Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz - közölte a fővárosi főügyész hétfőn.
A vádlott ebben az időszakban az egyik budapesti kórházban dolgozott ortopédsebészként, és műtéti beavatkozásokat is végzett. A betegek által önként felajánlott hálapénzt sokszor kevesellte, és nagyobb összeget kért.
A vádirat szerint előfordult, hogy előre közölte a beteggel, mennyit kér, de sokszor csak a műtét után határozta meg az összeget. Egyes esetekben alkudozott a honoráriumról, és a részletfizetést is felajánlotta.Egy beteg köszönetképpen nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette - tette hozzá Ibolya Tibor.
A bíróság az orvost vesztegetés kilencrendbeli elfogadásának bűntette miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól - olvasható a közleményben.
- Nem lehet egyelőre kihirdetni Romániában a képviselőház által hétfőn megszavazott, a kisebbségi anyanyelvhasználat terén is fontos rendelkezéseket tartalmazó új közigazgatási törvénykönyvet, mert a jobbközép ellenzék ötven törvényhozója előzetes normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól.
Csalás miatt emelt vádat a Ráckevei Járási Ügyészség hét ember ellen, akik több mint 350 embert csaptak be azzal, hogy termékbemutatókon egészségügyi szakembereknek adták ki magukat és áron felül adtak el nekik gyógyászati segédeszközöket - közölte a Pest megyei főügyész szerdán
Az alapvető jogok biztosa szerint hiányoznak a nem pszichiátriai osztályon kezelt betegek esetében alkalmazható fizikai korlátozások jogszabályi garanciái, a beteg önrendelkezési jogának tényleges érvényesítését biztosító szabályok - közölte az ombudsman hivatala hétfőn.
Jogerősen 8 év börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki múlt év júniusában autóját kábítószerek hatása alatt vezetve balesetet okozott és két utasa életét vesztette - közölte a törvényszék pénteken.. A Székesfehérvári Járásbíróság a vádlottat első fokon - tavaly decemberben - halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt találta bűnösnek. Ezt az ítéletet hagyta helyben csütörtökön a másodfokon eljáró bíróság. A férfit mellékbüntetésként 8 évre eltiltották a járművezetéstől és szintén 8 évre a közügyektől.
A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata alapján elsőként Kaposváron indult bírósági eljárás az ügyben, a Kaposvári Törvényszék 2013 februárjában felmentette a vádlottakat. Az elsőfokú döntést a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa 2014 februárjában hatályon kívül helyezte és a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a megismételt eljárás lefolytatására.
A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata szerint hármat kivéve a vádlottak mindegyike a Magyar Honvédség kötelékébe tartozott, egyikük a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként tevékenykedett, a többiek a honvédséghez kapcsolódó különböző katonai szervezeteknél, gazdasági társaságoknál töltöttek be vezető pozíciókat.