A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya őrizetbe vett két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egyikük tanyáján a marihuána alapanyagául szolgáló indiai vadkendert termesztettek. A bíróság a 33 és 34 éves gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe két férfit a napokban, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A 19 éves hajdúszoboszlói és 22 éves hosszúpályi férfiak Hajdúszoboszlón az utcán bántalmaztak egy 27 éves helyi fiatalembert és elvették mobiltelefonját.
Az egyik hajnalban, néhány perccel éjfél után egy társaság fiatal férfi tagja minden előzmény nélkül egy Piac utcai hirdetőtábla kirakatát berúgta, ezzel több ezer forintos kárt okozott. Egy 21 éves afgán férfi gyanúsítható azzal, hogy az üvegezett hirdetőtábla 67x140 cm-es nagyságú 4 mm vastag üveg kirakatába belerúgott, mely ennek következtében betört.
Bocskaikertben az egyik buszmegállóban egy 24 éves bocskaikerti hölgyet támadott meg fülbevalójáért három hajdúhadházi nő. A sértett haját kezdte cibálni egy 17 éves fiatalkorú lány, majd füléből kitépte karika fülbevalóját. Egy harmadik, 29 éves hajdúhadházi személy szintén részese volt a cselekménynek.
Informatikai közbeszerzési pályázatokon nyertes cégektől fogadtak el kenőpénzt a Pécsi Tudományegyetem egyes vezetői, akiket bűnszövetségben elkövetett vesztegetés alapos gyanújával vettek őrizetbe a múlt hét végén. A nyolc gyanúsított között van a gazdasági főigazgató és az informatikai vezető is.
A napokban egy berettyóújfalui sörözőbe próbált meg betörni az a 16 éves fiút, akit az elmúlt két hétben bűncselekmények elkövetése miatt két esetben is őrizetbe vett a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Idős nők kezéből cibálta ki a táskát, hogy pénz szerezzen, az egyik asszony súlyos sérüléseket, bordatörést szenvedett. Mindkét esetben őrizetbe vették, illetve előzetes letartóztatását is kezdeményezték, de az illetékes hatóságok döntése alapján szabadlábra került.
Lakossági jelzés alapján Nyíracsádon a buszmegállóban a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség járőrei két török és egy szerb állampolgárt fogtak el, akikről kiderült, hogy nem sokkal korábban illegálisan lépték át az államhatárt. Az alapos vizsgálat során azt is megállapították, hogy mindhármukkal szemben az illetékes magyar hatóság jogerősen beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt már el.
Több budapesti és vidéki egyetemen árult kedvezményes árú fesztiváljegyeket az a nő, aki ellen most csalás miatt indítottak eljárást. Az eduline információi szerint nagyjából kétmillió forintról van szó és akár 80 sértettje is lehet az ügynek.
Több budapesti és vidéki egyetemen árult kedvezményes árú fesztiváljegyeket az a nő, aki ellen csalás miatt indítottak eljárást. Nagyjából kétmillió forintról van szó és akár 80 sértettje is lehet az ügynek. A nő 25 ezer forintos áron kínálta egyetemeken az amúgy 30 ezer forint feletti áron megszerezhető 4 napos fesztiválbérleteket.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrsének „Közbiztonsági Háló” programban szolgálatot teljesítő járőrei az egyik éjszaka Konyár településen teljesítettek szolgálatot, amikor is feszegetésből származó hangokra figyeltek fel, később kiabálás is hallatszott.
Három férfit állítottak elő a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság járőrei, akik az egyik éjszaka a hajdúhadházi vasútállomáson egy tehervagont feltörtek és abból több darab rakomány rögzítő hevedert tulajdonítottak el. Az esetről egy telefonáló tett bejelentést a kapitányság ügyeletére.
Veszekedést követően vízzel telt fürdőkádba lökte élettársát és megöléssel fenyegette Debrecen-Halápon egy férfi. A szomszédok és egy lakótárs siettek a nő segítségére. A 26 éves nő sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.
A napokban Derecske területén egy BMW típusú személygépkocsit akartak ellenőrzés alávonni a járőrök, de az autó a rendőri jelzés ellenére tovább hajtott. A rendőrök követték a kocsit. A sofőr ezt látva a tépei leágazásnál lassított illetve megállt.
A napokban a Közbiztonsági Háló programban szolgálatot teljesítő Biharkeresztesi Rendőrőrs járőrei két helyi lakost értek tetten, akik a város külterületén található un. „vágóhídról” két darab vasajtót loptak el.. A két férfi kihallgatása során elmondta, hogy előzőleg már „feltérképezték” a terepet és készültek a lopásra.
A készpénzes fizetés helyett egyre többen a bankkártya használatát részesítik előnyben, így nő az ezzel való visszaélések száma is. Nem egy sértett a pénztárcájában a bankkártya mellett tartotta a PIN kódot, így az autó feltöréséből keletkezett kár legnagyobb részét a bankszámlájukról levett összeg tette ki.
Szinte mindennapossá vált Magyarországon, hogy az egészségügyi ellátásban dolgozókat
atrocitás éri. Ezt a súlyos problémát az elmúlt években az egészségügyi rendszerben bekövetkezett változtatások, átalakítások még inkább felerősítették. Mind kifejezettebb jelenség az is, hogy a verbális és fizikális támadások középpontjába az orvosok mellett
egyre több szakdolgozó (ápoló, mentőtiszt, asszisztens) is előtérbe kerül.
A Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség járőre icsütörtökön délelőtt egy közlekedési szabálysértés miatt vontak ellenőrzés alá egy román honosságú személygépkocsit Vámospércsen. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az egyik utas szerepel a schengeni információs rendszerben, az osztrák hatóság bűncselekmény elkövetése miatt keresi.
Ugyan megállapodás született május 12-én a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Rendőrkapitányság illetékesei között az egyetem irattárát érintő bűnügyi zárlat feloldásáról, május 13-án a nyomozást időközben átvett Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai arról tájékoztatták az intézmény Gazdasági Főigazgatóságát, hogy mégis fenntartják az egész irattárat érintő bűnügyi zárlatot.
A püspökladányiaknak is kedvelt közlekedési eszköze a kerékpár. Éppen ezért nem kevés bosszúságot okozott a lakosságnak, hogy bevásárláskor a bolt, vagy ügyintézés során a pénzintézetek, orvosi rendelő előtt hagyott kétkerekűjüket hiába keresték. A rendőröknek sikerült azonosítani azt a 34 éves férfit, aki tavaly december közepétől kezdve, bő egy hónap leforgása alatt 10 alkalommal lopott el biciklit.
Szerdán egy üresen hagyott, gazdátlan nyitott ajtókkal parkoló autóbuszra lettek figyelmesek a szegedi határrendészek a röszkei körforgalomnál az egyik parkolóban. Szemügyre vették az elhagyott járművet, és a röszkei határátkelőhelyen a Fókuszponti Iroda megbízásából szolgálatot teljesítő osztrák szakértő segítségével rendszám, valamint alvázszám alapján adattárakban elellenőrzést hajtottak végre.