...kontra

Eredmények megjelenítése 2101-től 2120-ig 2477 találatból.

Az egészségre kifejezetten káros a vörösiszap

...kontra - 2010-10-04

A hétfőn Ajka és Devecser között átszakadt tározóból folyamatosan ömlő barna iszap, más néven vörösiszap a timföldgyártás melléktermékeként keletkező, az egészségre meglehetősen káros anyag, ezért a II. veszélyességi kategóriába sorolják.

Groupama Garancia Biztosító álláspontja a PSZÁF figyelmeztetéséről

...kontra - 2010-10-01
A biztosító tudomásul vette a felügyelet kérését, és ennek megfelelően fejleszti tovább gyakorlatát, melynek során az előírt határidőket természetesen betartja. A feltárt problémák a korábbi informatikai rendszerek integrációjából, valamint azok átalakításából, fejlesztéséből erednek, melyek megoldásán a biztosító szakemberei a PSZÁF állásfoglalásától függetlenül dolgoznak már.

Dr. Gémesi György sajtóközleménye az ellene intézet lejárató kampányról

...kontra - 2010-09-30

    Mélységesen megdöbbentett és felháborított az a Fidesz megbízásából terjesztett szóróanyag, amiben emberi méltóságomat és személyiségi jogaimat súlyosan sértő, valótlan állítások olvashatók.  Gödöllőn ezzel soha nem látott mélységekbe süllyesztették a kampányt.  

Ki lesz „Az Év Polgármestere”,

...kontra - 2010-09-29

Városi Polgármesterek Randevúján a fórumot követően követően adják át „Az Év Polgármestere”, „Az Év Alpolgármestere” és „Az Év Jegyzője” díjakat. Melocco Miklós „A városépítés allegóriája” című szobrát az idén is a polgárok szavazatai alapján ítéli oda a Szféra Európa Kft.

A szív-érrendszeri megbetegedések főbb rizikófaktorai

...kontra - 2010-09-22

Magas vérnyomás (hipertónia):

 Az egyik leggyakoribb rizikófaktor a magas vérnyomás. A magas vérnyomású egyének között nagyobb számban fordul elő szívinfarktus, mint a normális vagy alacsony vérnyomásúak között. A magas vérnyomást önálló megbetegedésnek, és az érelmeszesedés egyik legfontosabb kockázati tényezőjének tartjuk.

Nőtt a szegények aránya tavaly az USA-ban

...kontra - 2010-09-18
Az Egyesült Államokban tizenhat éves csúcsra emelkedett a szegénység tavaly - idézi a MarketWatch az amerikai népszámlálási hivatalt. Tavaly a szegénységi küszöb alatt élők aránya 14,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 13,2 százalékról. Ez azt jelenti, hogy tavaly rekordszámú, 43,6 millió amerikai élt szegénységben.

Nyílt levél a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének! Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak

...kontra - 2010-09-16

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

    Ez évtől - minden szakmai és gazdasági érdekképviselet tiltakozása ellenére az előző kormány intézkedése nyomán- a magyar vállalkozók által fizetendő járulékok és személyi jövedelemadó megállapítása teljesen új szabályok alapján történik.

Spekulációs adó – az MSZP napirendjén az LMP javaslata

...kontra - 2010-09-14
    A Lehet Más a Politika parlamenti frakciója üdvözli, hogy az MSZP Szekeres Imre aláírásával előterjesztett egy, a pénzügyi tranzakciók megadóztatásáról szóló elképzelést. Nem is tehetnénk másként, hiszen az LMP már június közepén az Országgyűlés elé vitte a spekulációs adóról szóló javaslatát.

Herczog Edit téved - Szájer József sajtóközleménye

...kontra - 2010-09-13
 Herczog Edit tegnapi, a jövő évi magyar soros elnökéggel és az alkotmányozással kapcsolatban tett kijelentésében korábbi, felhatalmazás és parlamenti többség nélküli szocialista kormányából indul ki. De ma Magyarországnak erős, tettre kész és nagy felhatalmazással rendelkező kormánya van, amely egyszerre képes az ország ügyeinek rendbetételére és az uniós elnökség sikeres levezénylésére.

A romák mellett foglalt állást az EP

...kontra - 2010-09-10
A franciaországi és más tagállamokban élő romák kiutasításának haladéktalan felfüggesztését követeli az európai parlamenti állásfoglalás, amelyet a balközép frakciók, elsősorban a szocialisták kezdeményezésére fogadott el nagy többséggel csütörtökön az uniós képviselőtestület.

Megkezdődött a 2010/2011-es tanév

...kontra - 2010-09-08

A Kölcsey-főiskolán az idei tanévben több mint 900 hallgató kezdte meg a félévet. Közülük várhatóan mintegy 240 az elsőévesek száma. A beiratkozási időszak még ezen a héten tart.

 

2010 szeptemberétől az alábbi szakokon tanulhatnak a főiskolai hallgatók:

Méltányos jövedelmet a gazdáknak

...kontra - 2010-09-07

Az Európai Parlament a mai napon elfogadta az élelmiszerláncról szóló jelentést, amelynek célja, hogy a gazdák tisztességes módon részesüljenek az élelmiszer-ágazatban keletkező jövedelemből.

  Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő üdvözli az Európai Parlament plenáris ülése által elfogadott jelentést, amelynek célja a gazdák élelmiszerláncokkal szembeni kiszolgáltatottságának csökkentése és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépés.

  Elnézést kértek a Fidesz független jelöltjei

...kontra - 2010-09-06

Fideszes képviselők szerint ők csak a törvénytelenségekre akarták felhívni a figyelmet, amikor arról beszéltek, hogy Állami Számvevőszéki vizsgálatot kérjenek a településükre. A STOP-on közölt hangfelvétel szerint azonban a Fidesz önkormányazti politikusai zsarolásra akarják felhasználni az állami szervet.

Milliárdokra rúgnak a parlagfű okozta károk

...kontra - 2010-09-04
Meghaladta az 5,4 milliárd forintot tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által az allergia elleni gyógyszerek árához nyújtott támogatás. Az egészségügyért felelős államtitkárság becslése szerint ebből 387,6 millió forintot költhettek a parlagfű okozta szénanáthás tünetek kezelésére (a tb 35 százalékkal támogatja ezen orvosságok árát, korábban ennek mértéke 70, sőt 90 százalék volt), a betegek által fizetett térítési díj pedig meghaladta az egymilliárd forintot.

Töltött ételek – villányi borok hétvégéje-ételek

...kontra - 2010-08-27

Előételek

Hajdúsági töltött káposzta

Töltike

Borjúbatyu kapormártással

Snidlinges juhtúróval töltött gombafejek

Hortobágyi húsos palacsinta

Töltött libanyak

Matolcsy megy Simor helyett az IMF-hez tárgyalni

...kontra - 2010-08-24

Az IMF-ben a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a jövőben a Nemzetgazdasági Miniszter tölti be - közölte kedden délután a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 A Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a kormányzati struktúra átalakítása miatt –  több uniós tagállamban követett gyakorlatnak megfelelően – a jövőben a Nemzetgazdasági Miniszter tölti be.

640 milliós iskolafejlesztés Vas megyében és Szabolcsban

...kontra - 2010-08-22

A Szombathely közvetlen szomszédságában található Táplánszentkereszt 186 millió forintot nyert iskolája korszerűsítésére, amely mellett 440 millió forintos támogatási összegből újították fel a nyírmadai Patay István Általános Iskolát. Az előbbi esetben az intézmény az augusztus 14-ei átadó ünnepségen új tornacsarnokkal és kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas színpaddal bővült, utóbbi iskola pedig modern eszközöket és új tornaszobát kapott.

Harmóniában a tudás és a szépség

...kontra - 2010-08-20

Jó ütemben készül az egyetem virágkocsija, így augusztus 20-án kifuthat a virághajó a kormánynál Dobó Ágnes szépségkirálynővel.

A kompozíciót már kifaragta a tervező Nádasdi Péter szobrászművész, most mintegy 300 ezer szál száraz virággal díszíti a kocsit a nagyrészt egyetemistákból álló segítőcsapat.

Adománygyűjtés iskola kezdésre

...kontra - 2010-08-16
    GYŰJTÉS A TANÉVKEZDET MEGKÖNNYÍTÉSÉRE  hogy NE hitelből induljon a tanév!   A szeptember 1. és az iskolakezdés minden évben eljön! Akkor is, ha egy gyermek az árvíz sújtotta területen él és akkor is, ha a hitelfelvétel és  gazdasági válság terhei, valamint a munkanélküliség miatt nehéz helyzetbe kerültek szülei.

Újból összeadják

...kontra - 2010-08-11

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának kérésére a fekvőbeteg ellátó intézmények mindegyike kitöltötte és visszaküldte a pénzügyi helyzetét felmérő adatlapot. A beérkező adatok kiértékelése, illetve az esetlegesen felmerülő hiányok pótlása jelenleg is zajlik.