Megvásárolt politika címmel Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök budapesti látogatásáról közölt rövid cikket hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Bár nincsenek arra utaló jelek, hogy Ven Csia-pao dicsérte volna a magyar médiatörvényt, a kínai miniszterelnök és vendéglátója, Orbán Viktor így is csodálatosan megértette egymást - hangoztatta német konzervatív napilap. Nem is csoda, hisz Magyarország már most Kína stratégiai partnerének tekinti magát.
A kormány bejelentése szerint 1345 milliárd forinttal csökkent Magyarország államadóssága. Az sajnos már csak az apróbetűs részben szerepel, hogy ez nem a takarékos költségvetési politika, hanem a magánnyugdíjpénztárak államosításának javára írandó.
Hogy miért éppen egy magánpénzből működő galéria szervezi az állami reprezentációt Kínában, nem tudható, de az biztos, a kínaiak most megtudják: a magyarok rettentő vallásosak, jórészt Erdélyben laknak, és szeretik a színes képeket, amin saját maguk láthatók szalonnázás közben a Vereckei hágón. Vagy legalábbis ezt a képet szeretné sugallni a magyarokról a kulturális kormányzat a Pekingben rendezett megakiállításon.
A nyílt végű lízing olyan lízingkonstrukció, amely során a lízingbe vevő csak a futamidő végén teljesített kifizetés után szerzi meg a gépkocsi tulajdonjogát. A kifizetés összege a becsült maradványérték és a járműnek a lízing lejáratakori tényleges piaci értéke közötti különbözet.
A Felügyelő Bizottság jelentésével kapcsolatban a következő különvéleményt fogalmazom meg:
A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottsága a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi. LVIII. törvény rendelkezésének megfelelően minden évben jelentést készít az Országgyűlésnek a bizottság munkájáról.A "papírforma" beigazolódásáról írtak a német lapok Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök választási győzelme nyomán, az első kommentárokból azonban kiérződött, hogy csekély a lelkesedés a Törökországban történtek iránt. A német kancellár mindenesetre gratulált a török kormányfőnek.
Az OTP Bank, valamint a MOL is támogatja az újra indított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja.
Áprilisban tovább lassult az export és az import éves összevetésű növekedési üteme, és a havi külkereskedelmi többlet a február és márciusi egyenként 830 millió eurót meghaladó rekord szintről 479 millió euróra, az egy évvel korábbit mindössze 24 millió euróval meghaladó összegűre csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt előzetes adataiból.
- A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő hétfőn a leminősítés lehetőségre utaló eddigi negatívról stabilra javította vissza a fő magyar államadós-kockázati osztályzatok kilátását, jelezve, hogy levette a napirendről Magyarország leminősítését. Ez azt is jelenti, hogy a magyar adósbesorolás ennél a cégnél a belátható hitelminősítői időtávlatban - ami általában másfél-két év - stabilan a befektetési ajánlású besorolási sávban maradhat.
A hirdetésben nem szerepel a konkrét munka, vagy azt csak pénz befizetése ellenében ismertetik.
A munkavállalás előtt különböző jogcímen kisebb 5-10.000 Ft összeget kérnek.
Túlzottan magas jövedelmet tüntetnek fel, olyan munkavégzésért mely szakképzettséget nem igényel ( pld. borítékolás, e-mailezés, külföldi munka).
Az ajánlattevő nem tüntet fel székhelyet, regisztrációs számot vagy ezek az adatok nem találhatók meg.
A Magyar Kórházszövetség egyetért a Semmelweis Tervben vázolt, az egészségügyet érintő változtatási irányokkal, az integrációval és az erőforrások központosításával - mondta Rácz Jenő, a szövetség elnöke. A szövetség a helyzetelemzéssel és az ezen alapuló célokkal is egyetért. Hangsúlyozta: az ellátórendszerben jelenleg olyan anomáliák vannak, amelyeknek a kezeléséhez sürgős intézkedésekre van szükség, ezért a Semmelweis Tervben kijelölt feladatokat minél előbb végre kell hajtani.
Egy parlamenti demokráciában elfogadhatatlan, hogy a kormány elképzeléseiről nem tájékoztatja a parlamenti képviselőket. Az persze kérdés, hogy parlamenti demokrácia van-e Magyarországon, vagy parlamenti diktatúra. Ma például kiderült, hogy parlamenti diktatúra, ami azt jelenti, hogy csak látszat vitát tart a parlamentben fontosnak a kormány, törvényjavaslatait - verbális erőszakkal - másodpercek alatt fogadtatja el és hirdeti ki.
A Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége felháborodással és megütközéssel fogadja az OÉT, a GSZT és a GEF megszüntetésének tervét.
Szövetségi Tanácsunk mai ülésén tiltakozást fogadtunk el. Nem értünk egyet az országos fórumrendszer szétverésével, hiszen ez nem csak az országos, de az ágazati párbeszéd lehetőségeit, kiépült intézményrendszerét is veszélyezteti
A csütörtökön megjelent, Eljárás az orvosi kamara ellen című cikkünkre közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István azt állítja, hogy a megjelent írás számos pontatlanságot, illetve valótlanságot tartalmaz, melynek eredményeképpen a köztestületet rossz színben tünteti fel.
A mai nap folyamán személyesen kerestem Kósa Lajost, azt kérve tőle, hogy mielőtt nyilatkozik Esztergom ügyében, a másik felet is hallgassa meg, mivel úgy látom, egyoldalú tájékoztatást kapott. Debrecen polgármesterét tartom annyira korrektnek, hogy a kérésemet megfontolja, és legközelebb nem tesz olyan nyilatkozatot, melynek igazságtartalmáról ő saját maga nem bizonyosodott meg.
Minden ezzel ellentétes híradás ellenére hétfőn nem született megállapodás a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fórumának (RÉF) ülésén a szolgálati nyugdíjasokat és a szolgálati nyugdíjrendszert érintő kérdésekben.
A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és akkori felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. Az alapító okirat szerint a tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.
A Capital Economics, a City egyik legnagyobb pénzügyi-befektetési tanácsadó cége csütörtöki elemzésében kiemelte, hogy 2005 és 2008 között Magyarországon "hatalmas robbanásként" duzzadt fel a devizaalapú hitelállomány, és 2009 elejére a folyósított teljes hitelérték kétharmada volt devizaalapú; ez a GDP-érték valamivel több mint 40 százalékának felelt meg.