Silvio Berlusconi álljon félre és tegye lehetővé, hogy olyan kormány alakuljon, amely meg tudja változtatni Olaszországot - jelentette ki az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a kormányalakítási egyeztetések után a sajtónak csütörtökön.
A jom hasoán, vagyis holokauszt-napon idén is megszólaltak két percig a szirénák, és megállt az élet csütörökön Izraelben, megemlékezve a második világháborúban megölt hatmillió zsidóról.
A helyi média szerda este óta a holokausztra emlékező műsorokat és megemlékezéseket közvetít, és az ország vezetői hivatalos állami rendezvényeken vesznek részt, fejet hajtva a náci népirtás áldozatai előtt.
A francia Le Monde szerkesztőségi írása szerint egy évvel az európai parlamenti választások előtt a Fidesz elsöprő győzelme két fontos eseményt jelent: az európai populista pártoknak erős biztatást, Brüsszelnek pedig komoly figyelmeztetést.
A magyar választás kampánytémái, a bevándorlás, a sokszínűség és az iszlám miatti félelmek kiaknázása teljesen újak voltak Magyarországon. Ezek és a Soros-féle civil szervezetek ellen indított offenzíva az identitási jobboldal európai vezetőjévé tették Orbánt. Az Európai Uniónak mostantól egyértelmű: az alapértékeit nyíltan megkérdőjelezi a magyar vezetés. Brüsszel eddig azért nem támadta Magyarországot a lap szerint, mert kis ország és mert a Fidesz az európai jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) tagja.
A külföldi sajtó kedden is nagy terjedelemben foglalkozott a vasárnapi országgyűlési választással, elsősorban a kormánypártok elsöprő győzelmének következményeit boncolgatva.
A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung címoldalán Orbán erős mandátuma címmel közölt kommentárt, amelyben a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte: Magyarországnak és a többi EU-tagállamnak is az az érdeke, hogy ne mélyüljék tovább az árok a felek között.
Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.
Nincs terrorizmusra utaló jel a Münsterben történt tömeges gázolás ügyében - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter vasárnap az előző nap történt bűncselekmény helyszínén.
Herbert Reul észak-rajna-vesztfáliai tartományi belügyminiszter hozzátette, hogy a gázoló nagy valószínűség szerint "egyedüli tettes volt, és német, nem pedig menekült".
Seehofer hangsúlyozta: , hogy "nagyon erős" jelek utalnak arra, hogy az eset nincs kapcsolatban a "terrorista színtérrel", és a gázoló egyedül hajtotta végre "a gyáva és brutális bűncselekményt". Azonban továbbra is minden lehetséges irányban nyomoznak.
A szövetségi miniszter kiemelte, hogy a német sajtó "nagyon felelősségteljesen" végezte a munkáját.
Herbert Reul szerint köszönet illeti a sajtó képviselőit, amiért a hatóságok kérését megfogadva "csak a tényekről számoltak be, és nem spekuláltak".
- Kigyulladt az a New York-i toronyház szombaton, amelyben Donald Trump amerikai elnök otthona és vállalatbirodalmának irodái is vannak.
New York város tűzoltósága Twitter-üzenetben jelentette be a tűzesetet. Egy ember súlyosan megsebesült, az anyagi károk felmérése egyelőre tart, a tűz okát vizsgálják.
Lezárták szombaton a Boszporusz-szorost, mert egy kormányozhatatlanná vált teherhajó belecsapódott Isztambul egyik híres történelmi műemlékébe, súlyos károkat okozva az épületben - adta hírül a Daily Sabbah Istanbul című török napilap.
Az Ukrajnából Egyiptomba tartó 225 méter hosszú, máltai zászló alatt közlekedő Vitaspirit nevű hajó kormánylapátja romlott el és a hajó a szoros partján álló Hekimbasi Salih Efendi udvarház épületét összezúzta.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nagy valószínűséggel beszünteti tárgyalásait az új kormánykoalíció létrehozásáról az ANO mozgalommal, és ellenzékben marad - közölte Jan Hamácek pártelnök csütörtökön késő este, azt követően, hogy a CSSD és az ANO vezetői nem tudtak megegyezésre jutni az új kormány személyi összetételéről.
A The Wall Street Journal című amerikai és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap a közelgő parlamenti választásokkal, míg a Libération című francia napilap Orbán Viktor politikájának euroszkepticizmusával összefüggésben foglalkozott Magyarországgal.
Az április 8-i magyarországi választáson ki fog derülni, hogy a migrációs áradat visszaesése mellett még mindig elegendő politikai potenciál rejlik-e Orbán Viktor miniszterelnök bevándorlásellenes kampányüzenetében - írta kedden a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.
Nem Oroszországtól függ, hogy milyen messzire mehet el a diplomaták kölcsönös kiutasítása, ebben a kérdésben a Nyugatnak kell elsőként leállnia - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Lavrov rámutatott, hogy Moszkva továbbra is a kölcsönösség elve alapján fog eljárni. Szavai szerint a nyugati országok az orosz diplomaták "kitalált ürüggyel" történő kiutasítása révén szűkítik az Oroszországgal való párbeszéd lehetőségét.
A Politico című brüsszeli hírportál és a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap a parlamenti választásokkal, a Bild című német lap pedig a kormány nemzetközi migrációról szóló tájékoztatási kampányával kapcsolatban foglalkozott az elmúlt napban Magyarországgal.
Oroszország kész lenne elfogadni Ausztria közvetítését a Nagy-Britanniával kialakult viszályában - jelezte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva csütörtökön Moszkvában.
Peszkov Karin Kneissl osztrák külügyminiszter közvetítési ajánlatára reagált. Az EU-tag, semleges Ausztria a Szkripal-üggyel kapcsolatban eddig egyetlen diplomatát sem utasított ki.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság erős és egységes ország marad a brit EU-tagság éppen egy év múlva esedékes megszűnése után is. May egyik munkáspárti elődje, Tony Blair volt kormányfő szerint viszont "még mindig nincs késő" a kilépési folyamat visszafordításához.
Oroszország időben és a saját érdekeinek megfelelően válaszol majd diplomatáinak nyugati és nyugati orientációjú országokból történt kiutasítására - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak nyilatkozva.
Egyre több gyerek születik Németországban, a születések száma 2016-ban sorban az ötödik éve emelkedett a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közölt adatai szerint.
Németországban 2016-ban 792 131 gyerek született, ami 54 556 fős, 7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A születések száma megszakítás nélkül az ötödik éve emelkedett és elérte az 1996-os szintet - áll a Destatis közleményében, amely szerint valamennyi tartományban növekedést regisztráltak.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapító vezérigazgatója nem kíván megjelenni a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán, amelyen arról kérdezték volna, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Zuckerberg kedden közölte, hogy technológiai vagy termékfejlesztési ügyekért felelős helyettesét küldené Londonba.
Az Egyesült Államok kiutasít 60 orosz diplomatát és bezáratja az északnyugati Seattle városában lévő orosz konzulátust. A döntést Donald Trump elnök hozta meg, válaszul Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya Dél-Angliában ideggázzal történt megmérgezésére.
Órák esetében közel-keleti aukciós rekordot jelentő több mint 912 ezer dollárért (230 millió forintért) cserélt gazdát az utolsó egyiptomi király, Faruk (1920-1965) egykori arany karórája a Christie's aukciósház hétvégi árverésén Dubajban.