- Az ukrán egészségügyi minisztérium javaslata szerint a jelenleginek a százszorosára kell emelni a pénzbírságot a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére bevezetett karanténszabályok, köztük a kötelező maszkviselés megszegéséért, az előterjesztés már a parlament előtt van - mondta el Viktor Ljasko országos tisztifőorvos egy vasárnapi rádióinterjúban.
A tisztségviselő - aki egyben az egészségügyi miniszter helyettese is - kifejtette, hogy jelenleg Ukrajnában ez a bírság 170 hrivnya, azaz mintegy 1866 forint, ezt a tervezet szerint 17 ezer hrivnyára, vagyis 186,6 ezer forintra emelnék.
- Izraelben megkezdődött a fokozatos nyitás a koronavírus-járvány miatti egy hónapos zárlat után - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
- Boris Johnson brit miniszterelnök szerint ideje felkészülni arra, hogy megállapodás nélkül zárulnak az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások.
- Az ukrán kormány keddi ülésén javasolni fogják a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő országos karantén meghosszabbítását december végéig, miután továbbra is súlyos a helyzet az országban - jelentette be Viktor Ljasko országos tisztifőorvos.
Az olasz főváros legnagyobb járványkórházából szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket hétfőtől, miközben a kormány országos szigorításra készül, többek között a rokonok közötti találkozások korlátozásával is.
Fordulóponthoz érkezett az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elleni védekezés Németországban, a következő hetekben dől el, hogy sikerül-e továbbra is ellenőrzés alatt tartani a járványt - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben.
Az új típusú koronavírus robbanásszerű terjedésének küszöbére került Németország - mondta Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök pénteken a bajor-osztrák határon fekvő Bad Reichenhallban Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélése előtt.
- Gyilkosság áldozata lett szombaton Atlantában a 70 éves Thomas Jefferson Byrd amerikai színész, akit egyebek között Spike Lee Oscar-díjas amerikai rendező filmjeiben láthatott gyakran a közönség.
A lengyel egészségügyi tárca pénteken 2292 új koronavírus-fertőzöttről számot be, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta; a halálos esetek száma alacsony és stabil.
Csehországban 3493 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami az eddigi legmagasabb napi növekedés - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel közölt kimutatásból.
Felszökhet a húszezer körüli szintre az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) fertőzöttek naponta regisztrált száma Németországban, ha nem fékezik meg a járvány újabb hullámát - figyelmeztetett hétfőn Angela Merkel német kancellár a Bild című lap szerint.
Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.
A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly novemberben közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek.
- Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett - írta internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap vasárnap. Reagálásában az elnök tagadta a lapban szereplő állításokat.
- A cseh állam válsághelyzetekben vállalná az alkalmazotti bérek 70 százalékának a kifizetését. Az úgynevezett kurzarbeit javaslatát pénteken rendkívüli ülésen fogadta el a cseh kormány.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön lerótta kegyeletét Ruth Bader Ginsburg nemrég elhunyt alkotmánybíró koporsójánál; a jelenlévők közül többen kifütyülték, amikor megérkezett a helyszínre.
- Oroszországban csaknem 6600, Moszkvában pedig ezret meghaladó új Covid-19 esetszámot jelentettek csütörtökön, ami mindkét esetben a nyár óta mért új rekordot jelent.
Csaknem 70 százalékkal esett vissza, az Európai Unióba irányuló menedékkérelmek száma 2020 második negyedévében, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt - olvasható az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb felmérésében.
- Engedélyezte az orosz egészségügyi minisztérium annak a koronavírus-fertőzés elleni vakcinának a klinikai tesztelését, amelyet a moszkvai Mihail Csumakov Immunbiológiai Készítmények Kutatásának és Kidolgozásának Szövetségi Tudományos Központja fejlesztett ki - jelentették szerdán orosz hírügynökségek.
- Új stratégiát dolgoznak ki Németországban a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésre - jelentette be a szövetségi egészségügyi miniszter hétfői interjúkban.
Bocsánatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól a novicsok előállításáért vasárnap a Dozsgy rendszerbíráló online televíziónak nyilatkozva Vil Mirzajanov, akit a sajtóban az idegbénító méreganyag "atyái" között szoktak emlegetni.