A koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre elhalasztották a palicsi nemzetközi filmfesztivált, korábban pedig a szervezők lemondták a kishegyesi Dombos Festet, az újvidéki Exit fesztivált, a belgrádi Beer Festet, a nisi Nishville fesztivált, valamint a gucai trombitafesztivált is.
Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába az első három hónapban, hogy a nemzetközileg elismert, tripoli székhelyű kormányerők oldalán harcoljanak Halífa Haftar tábornok ellen - állítja az amerikai védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott jelentésében.
A harmadik szövetségi halálos ítéletet hajtották végre a héten az Egyesült Államokban - jelentette be a szövetségi igazságügyi minisztérium Washingtonban.
Nem sérti a román alaptörvényt a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvény, amelyet májusban szavazott meg a bukaresti képviselőház - állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
Augusztusban újra kinyitnak a nagy londoni múzeumok, de azzal számolnak, hogy látogatóik 80 százalékát elvesztik - adta hírül kedden a BBC News. Az augusztustól újra látogatható múzeumok között van a Természettudományi Múzeum, a Viktória és Albert Múzeum és a világ legnagyobb tudományos gyűjteményének otthont adó londoni Tudományos Múzeum.
Járványveszélyt jelent a migránscsoportok ellenőrizetlen érkezése, ezért újabb karanténhajó működésbe helyezését rendelték el, valamint kaszárnyákat nyitnak meg a bevándorlók elhelyezésére - jelentette az olasz sajtó kedden, miközben Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország politikusa a Földközi-tenger lezárását sürgette az Európai Uniótól.
Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.
Törökország óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól az Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával kapcsolatban. A török külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta, hogy senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.
Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban a meggyógyult fertőzöttek száma meghaladta a félmilliót.
Romániában újabb napi esetszám-rekordot jelentettek szombaton: az utóbbi 24 óra alatt 698 új koronavírus-fertőzöttek azonosítottak. Az országban az utóbbi két napon is meghaladta, illetve megközelítette a 600-at az egy nap alatt diagnosztizált fertőzések száma.
Ismét bezárnak az iskolák és óvodák Hongkongban, miután a városban az elmúlt napokban újabb, belföldi fertőzésből eredő koronavírusos eseteket azonosítottak - adta hírül internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- A múlt hetihez képest mérsékeltebb ütemben, de még mindig viszonylag gyorsan terjed Ukrajnában a koronavírus-fertőzés, az eddig azonosított fertőzöttek száma keddre meghaladta a 44 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
A járványvédelmi korlátozások feloldása kevés lesz ahhoz, hogy az olaszországi kiskereskedelmi és gasztronómiai kisvállalkozások behozzák a zárlat idején elszenvedett veszteségeiket, sőt, néhánynak közülük még a működés újraindítása is gondot okoz. Szakmai képviseletük ezért áfacsökkentést vár a kormánytól.
A Confesercenti kiskereskedelmi szakmai képviseleti szervezet felmérése szerint a vendéglátási ágazatban a kisvállalkozások 51,3 százaléka szenvedett el forgalomcsökkenést az év első felében, és 61,5 százalékuk jelenleg is likviditási problémákkal küzd. Nyolc százalékuk pedig nem tudta újraindítani üzletét a járványvédelmi korlátozások feloldását követően sem.
A korábbiakhoz képest jóval kevesebb új koronavírusos fertőzöttet, 646-ot regisztráltak Ukrajnában az elmúlt egy napban, a halálos áldozatok száma viszont 18-cal nőtt, míg csupán 93-an gyógyultak meg - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által hétfőn közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
- Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának csütörtökön közzétett jelentése szerint a koronavírus-járvány miatt a világban egyre többen foglalkoznak drogkereskedelemmel, és nőtt a kábítószer fogyasztók száma is.
- Ferenc pápa helyettes apostoli kormányzót nevezett ki a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye élére, a helyettesítés összefügg a helyi püspök ellen felmerült gyanúval, hogy gyermekekkel szemben elkövetett visszaéléseket tussolt el - közölte csütörtökön a Szentszék varsói képviselete.
A kaliszi egyházmegye püspökét, Edward Janiakot a Tomasz és Marek Sekielski által készített, májusban bemutatott dokumentumfilmben vádolták pedofil esetek eltussolásával. A filmre a lengyel prímás - egyben a lengyel püspöki konferencia gyermekvédelmi megbízottja - Wojciech Polak reagált, kezdeményezve a megyés püspöknek tulajdonított mulasztások vizsgálatát a varsói apostoli nunciatúránál.
- Világszerte 9 408 757 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 482 184, a gyógyultaké pedig 4 729 511 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Júliustól tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon Ausztriában - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár, Werner Kogler alkancellár és Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón.
Jövő szerdától a pincérek számára sem lesz kötelező a szájmaszk viselése; továbbra is viselni kell viszont a maszkot a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi intézményekben, illetve azoknál a szolgáltatóknál, ahol nem lehetséges a legalább egy méteres távolság megtartása.
A vendéglátóhelyek az eddigi reggel 6 óra helyett már 5 órakor kinyithatnak; és ismét üzemelhetnek az önkiszolgáló büfék. A kisebb éjszakai bárokban pedig júliustól ismét lehetőség lesz a pultnál történő italmérésre.
A német húsiparban dolgozó román állampolgárok jobb védelmét követelte egy szerdán ismertetett nyilatkozatában Románia berlini nagykövete a németországi húsüzemekben történt tömeges koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatban.