Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 2921-től 2940-ig 2999 találatból.

Türkmenisztánban hamarabb kezdték a temetést

Megfigyelők arra várnak, hogy a december 24-i temetés után, amikor a Türkménbasi szülővárosában, Kipcsakban felépített hatalmas mauzóleumban elhelyezik a koporsót, ki fogja magához ragadni a hatalmat.

Véglegesítették a két magyar oktató kizárását

Véglegesítette a kolozsvári egyetem szenátusa Hantz Péter és Kovács Lehel kizárását. A lépést azzal indokolták, hogy a két magyar oktató uszított és rontotta az egyetem arculatát, illetve jó hírnevét.

Perel a francia fogyasztóvédelem: botrány az Auchanban!

Pert indított az egyik francia fogyasztóvédelmi csoport, amely szerint a Hewlett Packard a francia joggal ellentétesen járt el, amikor néhány személyi számítógépet úgy értékesített, hogy azokra már fel volt telepítve a Microsoft által gyártott operációs rendszer, a Windows.

Multikulturalizmusért díjazta a tanügyminisztérium a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemet

Ez derül ki a szaktárca honlapján közzétett elismerések sorából. A minisztérium 5,5 millió erős lejt szánt az egyetemek különböző téren elért megvalósításainak az elismerésére - olvasható a Transindex-en.

Elkészült az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió székháza

Marosvásárhelyen Nagy Zsolt, a Janovics Jenő Alapítvány elnöke bemutatta az alapítvány kuratóriumi és alapító tagjainak az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió elkészült székházát.

A kuratórium 2006 februárjában döntött arról, hogy az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió székhelye Marosvásárhelyen lesz

Magyarország a bíróság elé kerül

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Bírósághoz fordul, mert Magyarország nem tett eleget az EK-Szerződés versenyszabályainak, különösen az elektronikus hírközlésről szóló bizottsági irányelvnek.

Vizsgálatot kezdeményez a román oktatási tárca is a magyar oktatók kirúgása kapcsán

A rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan vizsgálatot indít a román oktatási miniszter is a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről kirúgott két magyar oktató menesztésével kapcsolatban.

Nem cáfolta Olmert miniszterelnök, hogy Izrael atomfegyverrel rendelkezik

Nem cáfolta Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, hogy országa atomfegyverrel rendelkezik. A kormányfő kedden Berlinben az Angela Merkel kancellárral folytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten azt hangoztatta: Izrael nem lesz az első ország a Közel-Keleten, amely atomfegyvert vet be.

A török csatlakozási tárgyalások felfüggesztését ajánlják az EU-külügyminiszterek

Azt javasolják az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei, hogy a pénteki csúcsértekezleten az állam- és kormányfők az Európai Bizottság ajánlásának megfelelően döntsenek a csatlakozási tárgyalások részleges felfüggesztéséről Törökországgal - közölték diplomaták a brüsszeli külügyminiszteri találkozón.

Romániában több mint hatezer fegyenc éhségsztrájkol

Több mint hatezer fogoly éhségsztrájkolt, illetve tiltakozott más módon vasárnap 24 romániai börtönben amnesztiát és jobb fogva tartási körülményeket követelve. A bukaresti fegyházakban, illetve több vidéki börtönben szombaton kezdtek éhségsztrájkot a foglyok, csapkodták celláik ajtaját és ablakát, felgyújtották lepedőiket.

Valószínűleg megvan az a szoba, ahol a "polónium-koktélt" keverték

A Scotland Yard gyanúja szerint nem az eddig legvalószínűbb helyszínnek tekintett londoni szusi-éteremben, hanem a Millennium szállodában mérgezték meg Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tisztet - írja a pénteki The Times, amely szerint a halálos sugárkoktélt a hotel egyik vendégszobájában keverhették.

Az ENSZ 454 millió dolláros sürgős segélyt kér a palesztinoknak

Rekordösszegű, csaknem 454 millió dolláros sürgős segély folyósítását kérte  az ENSZ az adományozó országoktól a palesztin területeken egyre súlyosbodó humanitárius válság enyhítésére.

Robbanás történt egy ipari komplexumban az Egyesült Államokban, 3 halott

Három ember meghalt és legkevesebb 37-en megsérültek egy ipari komplexumban bekövetkezett robbanásban szerdán az egyesült államokbeli Milwaukee-ban.

Katonai államcsíny volt a Fidzsi-szigeteken

A Fidzsi-szigetek katonai főparancsnoka kedden bejelentette, hogy a hadsereg átvette a végrehajtó hatalmat a Csendes-óceán déli medencéjében fekvő szigetországban. A szomszédos Ausztrália és Új-Zéland, valamint az Európai Unió elítélte az államcsínyt.

Kemény fagyok az amerikai Közép-Nyugaton, Kaliforniában bozóttüzek pusztítanak

A hét végi kemény fagyok után sem enyhült a tél az amerikai Közép-Nyugaton, sőt újabb halálos áldozatokat követelt a hideg, eközben a nyugati partvidéken bozóttüzek fenyegetnek több ezer lakóházat.

Többen vettek részt a vártnál a szlovákiai önkormányzati választásokon

Minden borúlátó előrevetítésre rácáfolt a szlovákiai önkormányzati választások részvételi arányáról közzétett hivatalos adat: alacsony, harminc-negyven százalékos részvételre lehetett számítani, ezzel szemben a jogosultak 47,65 százaléka élt szava­zati jogával. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kevesebb polgármestere és önkormányzati képviselője lesz, de a veszteség nem jelentős.

A brit sajtó szerint Scaramella sem éli túl a polóniumot  

A brit sajtó szerint a polónium-210-zel fertőzött olasz Mario Scaramella túlélési esélyei a nullával egyenlők. A Daily Mirror szombati száma egy névtelenségbe burkolózó rendőrségi forrásra hivatkozott az ugyancsak radioaktív anyaggal megmérgezett Alekszandr Litvinyenko kapcsolatának egészségi állapotát illetően, akit péntek óta a londoni University College kórházban ápolnak.

Chicago repülőterén megbénult a forgalom a havazás miatt

Megbénult a forgalom pénteken Chicago repülőterén a sűrű havazás miatt, az egyesült államokbeli Közép-Nyugaton fogyasztók ezrei maradtak áram nélkül. A chicagói O′Hara repülőtéren, az ország egyik legnagyobb légikikötőjében több száz járat indulását függesztették fel az éjszaka lehullott 15-30 centiméteres hó miatt.

Valószínűleg megmérgezték a volt orosz kormányfőt

Jegor Gajdart "természetellenes" mérgezés érte - állapították meg a volt orosz miniszterelnököt kezelő moszkvai orvosok, ezzel kézenfekvővé téve azt a feltételezést, hogy megmérgezhették. A moszkvai orvosok "nem látnak természetes okot a mérgezésre, nem tudtak kimutatni semmilyen általuk ismert természetes anyagot" - mondta csütörtök este Gajdar szóvivője.

A British Airways repülőin is megtalálták a sugárzó anyag nyomait

A British Airways légitársaság két repülőgépén is kimutatták sugárzó anyag nyomait a Scotland Yard nyomozói, akik a polónium 210-es radioaktív izotóppal Londonban megölt egykori orosz titkosügynök, Alekszandr Litvinyenko halálának körülményeit vizsgálják.