Tűz ütött ki vasárnap éjjel a dél-oroszországi Orszk település egyik kávézójában; a hatóságok tíz holttestet találtak a helyszínen - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A tűzoltók másfél óra alatt megfékezték a lángokat. A kávézóban volt egy robbanás is, de az Vlagyiszlav Zubcsak minisztériumi szóvivő szerint valószínűleg a tűz eredménye volt, semmint kiváltó oka.
Elsüllyedt egy dél-koreai teherhajó vasárnap Kína keleti partjai előtt miután egy kínai hajóval ütközött össze - közölte a dél-koreai parti őrség hozzáfűzve, hogy 16 tengerész eltűnt. A baleset Talien (Dalian) kikötővárosa közelében történt.
A lengyel parlament elnöke azzal vádolt meg két alkotmánybírót, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Az alkotmánybíróság éppen most vitatja meg az átvilágítási törvény alkotmányosságát.
II. Abdalláh jordániai király szerint fennáll annak veszélye, hogy új háború robbanhat ki a Közel-Keleten, ha nem mutatkozik haladás a békefolyamatban. Az al-Ahram egyiptomi lapnak adott nyilatkozatában felszólította a közel-keleti konfliktusban érintett országokat és erőket, hogy ragadják meg az arab béketerv által nyújtott "történelmi lehetőséget".
A II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek mai szervezeteinek politikája, valamint a csehországi roma lakosságnak a kormány általi állítólagos kedvezményes kezelése ellen tüntetett kedden Prágában néhány tucat szélsőjobboldali cseh fiatal.
Az anyaországban is megkezdődött vasárnap reggel nyolc órakor a francia elnökválasztás második fordulója. Az urnákat a nagyvárosokban zárják le a legkésőbb, este 8 órakor. Eddig az időpontig tilos bármilyen közvélemény-kutatási vagy eredménybecslési adat közzététele. Ez a tilalom már péntek éjfélkor életbe lépett.
A török alkotmánybíróság kedden érvénytelenítette az elnökválasztás első, még pénteken tartott, s különben eredménytelenül zárult első fordulóját. A parlamenti voksoláson egyetlen államfőjelölt, Abdullah Gül külügyminiszter indult, de első fordulóban nem kapta meg a kétharmados parlamenti támogatást.
Az egyiptomi Muzulmán Testvériség tizennégy tagját, közöttük két parlamenti képviselőt vettek őrizetbe vasárnap este - közölte a biztonsági erők egyik illetékese. A betiltott szervezet tizennégy tagja egyiküknek a Kairótól északra fekvő Menufíja kormányzóságban lévő lakásán tartózkodott, amikor őrizetbe vették őket betiltott szervezetet propagáló iratok birtoklásának vádjával.
Szabadon engedték egyik francia túszukat az afganisztáni tálibok - közölte szombaton a fanatikus szunnita muzulmán mozgalom szóvivője. Közlése szerint "humanitárius megfontolásból" engedték el a két francia túsz egyikét, egy fiatal nőt. Francia részről még nem erősítették meg ezt a bejelentést.
A képviselőház után a demokrata többségű szenátus is határidőt szabott az iraki csapatkivonás megkezdésére. A szenátus is belefoglalta az iraki és afganisztáni hadműveletekhez pótlólagos forrást biztosító törvény tervezetébe, hogy október 1-jéig meg kell kezdeni az amerikai csapatok kivonását Irakból.
Nevetségesnek minősítette az amerikai külügyminiszter csütörtökön azt a feltevést, hogy tíz, Lengyelországba telepített elfogó rakéta stratégiai fenyegetést jelentene Oroszország számára. Condoleezza Rice Oslóban mondta ezt, a NATO nem hivatalos külügyminiszteri értekezlete előtt, amelyhez csatlakozik Oroszország is.
Abe Sindzo japán kormányfő szerint a szigetország második világháború utáni pacifista alkotmánya idejétmúlt és sürgős reformra szorul. A kormányfő szerdán Tokióban az 1947-es, a megszálló amerikaiak által megfogalmazott békealkotmány 60. évfordulóján tartott ünnepségen beszélt az ország alaptörvényével kapcsolatos új kihívásokról, amelyek között az oktatási, a munkaügyi, a gazdasági kérdések épp úgy megtalálhatók, mint a biztonsági feladatok.