Levélben fordult Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz a Magyar Rektori Konferencia; a szervezet aggályosnak tartja az előírt, szigorú maradványtartási elvárást, és arra hívja fel a figyelmet, hogy már rövid távon is jelentős gondot okoznak az állami felsőoktatási intézményeknek az idei költségvetés egyensúlyát megteremtő kormányhatározatban rögzített szerződéskötési és beszerzési tilalmak. A dokumentumot eljuttatták Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez is.
Országos tiltakozó demonstrációt hirdet a fővárosba október végére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK); a hallgatói szervezet elfogadhatatlannak tartja a készülő felsőoktatási törvényben tervezett "bújtatott tandíjat és a diákok röghöz kötését".
Október 26-ra és október 27-re több helyszínre is adtak be területfoglalási engedélyt - mondta Nagy Dávid, a szervezet elnöke.
A tanulói kedvezményeket október 31-től csak az új diákigazolvánnyal, és az érvényességet bizonyító matricával vehetik igénybe a köz- és felsőoktatásban részt vevő diákok. A tanévkezdéshez kapcsolódóan az Oktatási Hivatal (OH) összesen csaknem 200 ezer új plasztikkártyát, valamint mintegy 1 millió darab hologramos érvényesítő matricát juttatott el több mint 1600 oktatási intézménybe.
Az új felsőoktatási törvény 2011. szeptemberi koncepciója a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) szerepének, súlyának és autonómiájának drasztikus csökkentését, függetlenségének felszámolását tartalmazza. Ez akkor is érthetetlen, ha a felsőoktatás más területein, az intézmények irányításában az autonómiát visszanyeső erős központosítás terveződik.
Idén csaknem 109 ezer elsőéves kezdte meg felsőfokú tanulmányait valamely egyetemen, főiskolán. Bár a hazánkban működő közel hetven felsőoktatási intézmény kínálata hatalmas, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) folyamatosan akkreditál új képzéseket, ami elsősorban azért szükséges, hogy a vidéki főiskolákon, egyetemeken is egyre több szak legyen elérhető.
A kormány új felsőoktatási törvénytervezet koncepciója átmeneti időszakra főiskolai, egyetemi és tudományegyetemi kategóriákat sorol fel. Ezek alól ideiglenesen kivételt képez az öt művészeti intézmény (négy egyetem és egy főiskola), mert más felépítésben működnek és nem lennének képesek teljesíteni a követelményeket. Hallgatói képviselők ezért új kategóriákat javasolnak művészeti egyetem és művészeti főiskola címmel - árulták el az Edupressnek.
Egységes elektronikus informatikai tudásbázist hozott létre négy kelet-magyarországi felsőoktatási intézmény; a 47 tananyag az oktatóközpontok teljes képzési spektrumát lefedi.A csaknem két év alatt, 50-60 oktató munkájával, 95 millió forintból megalkotott elektronikus tananyagok részben újak, részben korábbi tankönyvek frissített változatát foglalják magukban, de angol nyelvű adaptációkat is tartalmaznak.
Kihirdették a 2011-es felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat, melyek alapján 11 000-en nyertek felvételt egy kiválasztott felsőoktatási intézmény valamely költségtérítéses alap- vagy mesterszakára.. Az általános felvételi eljárás során csaknem 98 ezren nyertek felvételt, így szeptemberben összesen majdnem 109 ezer hallgató kezd felsőfokú tanulmányokba.
Jó, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra - mondta Pokorni Zoltán kedden Rákosmentén.
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a XVII.kerületi tanévnyitó rendezvényen úgy fogalmazott: szükség van változásra az oktatásban, és nagy a felelőssége a jelenlegi döntéshozóknak.
A természettudományok tanításának nehézségeiről, a korszerű oktatási módszerekről, valamint a pedagógusképzés megújításának lehetséges irányairól kezdődött tanácskozás az ELTE-n. Pálinkás József a konferencia nyitóelőadásában a szükséges változásokat meghatározó pedagógiai szemléletről beszélt, szorgalmazva többek között, hogy az érettségi tárgyak egyike kötelezően természettudományos tantárgy legyen.
A korábbi évekhez hasonlóan alakul a 2011/2012-es tanév rendje; szeptember 1-jén a nappali rendszerű oktatási intézményekben és az óvodákban 1 millió 648 ezer 900-an kezdik meg a tanévet - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten.
Családja jövedelmi és vagyoni helyzetétől függetlenül ingyenességre jogosult a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő minden olyan tanuló, aki három- vagy többgyermekes családban él. Ugyanakkor az egy és két gyermekes családok csak akkor jogosultak térítésmentes tankönyvellátásra, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezménybe részesülnek.
Több mint 330 millió forintot fordítanak Debrecen egyik leghíresebb oktatási intézménye, a Dóczy gimnázium megújítására. Az iskola fenntartója, a Tiszántúli Református Egyházkerület - az Új Széchenyi terv egyik pályázatán _ 300 millió forintot meghaladó támogatást nyert el, a fenmaradó tíz százalékot a gimnáziummal közösen finanszírozzák.
Az egykori magyar-jugoszláv határ menti életről készítettek mozgóképes visszaemlékezéseket Lentiben tanuló diákok, akik egy pályázat keretében a XX. századi történelemoktatáshoz gyűjtöttek audiovizuális emlékeket.
Még egy hétig lehet jelentkezni pótfelvételire; azok, akiket sehová sem vettek fel vagy nem is jelentkeztek, 44 egyetem és főiskola több száz szakja közül választhatnak. A lehetőségekről a www.felvi.hu oldalon lehet tájékozódni.
Öt-hatszoros túljelentkezéssel zárultak az idei első körös felvételik a hazai művészeti képzéseken. Az átlagosnál jóval alacsonyabb keretszámot minden évben túllépi a fiatal művészek jelentkezési kedve. Idén 740 főt vehettek fel művészeti képzésekre, országszerte további 66 szakra lehet még jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében.
Ismét nőtt a költségvetési szervek lejárt tartozásainak összege - a múlt hónapban elérte a 39,8 milliárd forintot. A félezer költségvetési szervből az eddig megszokott, adósságot halmozó rendőrségek és vízügyi szervezetek mellé tartósan bekerültek egyes egyetemek - adta hírül a hvg.hu.
A Debreceni Egyetem is hirdet pótfelvételit azoknak, akiket sehova sem vettek fel a múlt héten zárult általános eljárásban. A jelentkezők 3 osztatlan szak, 4 felsőfokú szakképzés, 50 alapképzési szak és 55 mesterszak közül választhatnak. Most csak egy helyre és költségtérítéses képzésre lehet jelentkezni. A határidő: 2011. augusztus 9.