A jövőben a tervek szerint csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok; az iskolai képzés keretei között megszerezhetnék a nyelvvizsga-bizonyítványt is - közölte az oktatási államtitkárság a hamarosan elkészülő nyelvoktatási stratégia kapcsán kedden az MTI-vel.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat: első körben csaknem 98 ezren nyertek felvételt valamelyik egyetemre, főiskolára a 141 ezer jelentkező közül. A három legmagasabb pontszám a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett a bejutáshoz államilag finanszírozott képzésben
A KDNP-s oktatásirányítás sokat beszél arról, hogy milyen fontos társadalmi szerepet szán a kormány az egyházi iskoláknak. De hogy melyik egyház maradhat egyház, s melyik iskola maradhat meg, azt a Fidesz dönti el. A kormánypárt pedig úgy döntött, hogy a hátrányos helyzetűeket befogadó iskoláknak nincs helyük.
Körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni az idén, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Többen céloztak meg felsőfokú szakképzést és nőtt az e-felvételizők aránya is. A ponthatárokat csütörtökön hozzák nyilvánosságra, az idén is lesz "Pont ott Parti" a Millenárison.
Hoffmann Rózsa szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az elmúlt napokban megjelent sajtóinformációkra reagálva kiemelte: a férőhelyek a maximális kapacitást jelentik, általában 35 főt, ez azonban a gyakorlatban ritkán teljesül, a közoktatási törvény előírásai szerint évfolyamonként és intézménytípusonként 24 és 28 között van az osztálylétszám.
Magyarországról egyedül a Közép-európai Egyetem (CEU) került fel a QS Quacquarelli Symonds 2011-es felsőoktatási rangsorára, amelyen a világ kétszáz legjobb politikatudományi és szociológiai képzése szerepel - olvasható az eduline.hu portálon. A CEU-nak így már három képzése szerepel a kétszáz legjobb között.
A Magyar Munka Terv ígérete szerint átláthatóbb lesz az OKJ-s rendszer, a változtatást májusban tárgyalta és fogadta el a kormány. Az átalakítás többek között egyszerűbbé teszi a szakok akkreditációját, szigorít az ellenőrzésen, és csökkenti a nem piacképes képzések támogatását, valamint a pályakövetési rendszer kiépítését is tervezik - írja az eduline.hu.
A 2011. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás nemsokára ugyan véget ér, a jelentkezőknek július 7-éig még lehetőségük van a sorrendmódosításra, illetve ugyaneddig pótolhatják a még esetleg hiányzó dokumentumaikat. Az érettségi bizonyítvány, az alapszakos diploma, vagy a most kézhez kapott nyelvvizsga-bizonyítvány fénymásolatát tehát eddig az időpontig még beküldhetik a jelentkezők.
A Fővárosi Közgyűlés felére csökkentené az alapítványi iskolák támogatását - olvasható a hirszerzo.hu-n. Az intézkedéssel 1200 hátrányos helyzetű, fogyatékos és magatartászavaros gyerek veszítheti el iskoláját. Budapesten nincs olyan önkormányzati fenntartású iskola, amelyik alkalmas lenne nehezen kezelhető, hiperaktív gyerekek, tanulási nehézségekkel küzdők, cukorbetegek tanítására.
Felnőttképzésre nyert 98,5 millió forint európai uniós támogatást a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ vezette, négy további település művelődési központját összefogó konzorcium; a képzésben 315-en vettek részt - közölte Jantyik Zsolt, a Méliusz központ igazgatóhelyettese a projekt záró sajtótájékoztatóján.
Hatályon kívül helyezte a pedagógusok tanítási időkeretére vonatkozó jogi szabályozást a kormánypártok javaslatára az Országgyűlés hétfőn.
Az előterjesztő magyarázata szerint a javaslatot az indokolta, hogy sok panasz érkezett és számos jogértelmezési probléma adódott az előírással kapcsolatban, s gyakorlati alkalmazása is számos nehézségbe ütközött.
Ősztől minden nap lesz testmozgás az iskolákban, erről hamarosan rendeletet hoz a kormány – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Czene Attila sportért felelős államtitkár.
Az államtitkár hozzátette: a tervek szerint a jövőre életbe lépő közoktatási törvény pedig naponta ír majd elő testnevelésórát, ez azért fontos, mert a gyerekek háromnegyede csak az iskolában sportol.
Országos és helyi elektronikus könyvtári szolgáltatások fejlesztése zajlott a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeumában csaknem 200 milliós európai uniós támogatásból. Ennek eredményeként több országos könyvtári adatbázis összehangolására, oktatástörténeti és szemantikai webportálok létrehozására, valamint nagy mennyiségű könyvtári dokumentum adatbevitelére nyílt lehetőség.
Átadták csütörtökön a Debreceni Egyetem megújult könyvtárát; a másfél éven át tartó fejlesztést az egyetem a Társadalmi Megújulás Operatív Program 250 millió forintos támogatásával, középiskolákkal és országos szolgáltatásokat nyújtó intézményekkel együttműködve valósította meg.
Egy minisztériumi munkaterv szerint a felsőoktatási törvény normaszövege decemberben, a közoktatási törvényé augusztusban kerülhet a kormány elé .
Az MTI úgy értesült, hogy a felsőoktatási törvény normaszövegéről december 8-án tárgyalna az államtitkári értekezlet, majd december 21-én kerülne a kormány elé. A közoktatási törvényről augusztusban tárgyalnának a kabinetben. Ha a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában készült munkatervet a kormány is jóváhagyja, akkor a parlament csak jövőre tárgyalná az új felsőoktatási törvényt.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja a nemzeti erőforrás miniszternek, hogy dolgoztassa ki az oktatási és a kulturális ágazat középtávú stratégiáját, intézkedjen a szakmai ágazati irányítás, a tulajdonosi és alapítói joggyakorlás megfelelő szabályozásáról.
A számvevőszék az MTI-vel június 2-án azt közölte: vizsgálata arra kereste a választ, hogy az említett két ágazat irányítási, működési rendszere 2006 és 2010 között biztosította-e a célszerű és eredményes feladatellátást.