Idén harmadik alkalommal hirdeti meg tehetséges fiatal kutatók számára az immár egyetemekre is kiterjesztett Lendület Programot az MTA elnöke. A kormányzati támogatásnak köszönhetően 2011-ben az új pályázatok finanszírozására 600 millió forint áll rendelkezésre. A nyertesek ígéretes kutatási programokra alapíthatnak új kutatócsoportokat akadémiai intézetekben vagy egyetemeken.
A neutron-proton párkölcsönhatás létét bizonyító kísérletről számolt be a Nature-ben az a nemzetközi kutatócsoport, amelyben az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársai jelentős súllyal vettek részt. A fizikusok kimutatták, hogy egyes, azonos számú protont és neutront tartalmazó nehéz atommagok szerkezetét olyan neutron-proton párok határozzák meg, amelyben a párt alkotó nukleonok azonos spin-beállással kapcsolódnak össze.
Kutatás-fejlesztés, innováció nélkül aligha képzelhető el stabil gazdasági fejlődés, mint ahogy az emberiség előtt álló legfontosabb globális problémák megoldására sincs remény új módszerek nélkül. Bizonyosan ez a felismerés vezette az Európai Bizottságot, amikor az EU 2020-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiájának központi eleméül az innováció támogatását választotta.
Az Athenaeum az interneten projekt keretében a világhálón is kereshető lesz a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának és öt akadémiai kutatóintézet könyvtárának jelentős része. A könyvtár egy új közösségi térrel is várja a látogatókat, amelyben egy tizenhat férőhelyes digitális dolgozószoba, valamint egy előadó- és egy videokonferencia-terem is helyet kapott.
Somogyi Péter neurobiológus professzor, az MTA levelező tagja, az Oxfordi Egyetem Anatómiai Neurofarmakológiai Intézetének igazgatója vehette át a 2010-es Sanford L. Palay-díjat San Diegoban. A kétévente kiosztott, tudományos életműért járó elismerést az agy szerkezetének megértésében elért eredményeiért adományozta a magyar akadémikusnak az amerikai Cajal Club és a The Journal of Comparative Neurology
Ahhoz már hozzászoktunk, hogy az Orbán-kormány hazudik, sikkaszt, zsarol, megfélemlít, indokolatlanul kirúg embereket, de az eddig nem volt terítéken, hogy a magyarországi tudományos társadalmat is megzsarolja, megfosztja egy kivételes projekttől, fejlődési lehetőségtől. Azzal, hogy húzzák-halasztják a Szegedre tervezett szuperlézer kutatóközpont megépüléséhez elengedhetetlenül szükséges támogatások kifizetését tulajdonképpen ezt csinálják.
Szerdán vette át Japánban Lovász László akadémikus a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerését, a Kiotó-díjat. A díjat, amelyet 1984-ben alapított Kazuo Inamori japán nagyiparos, minden évben három kategóriában adják át. Lovász László az alaptudományok területén odaítélt díjat kapta idén. A díj összege 50 millió yen, ami kb. a Nobel-díj 40 százaléka.
Dunaújvárosban alapít kihelyezett tanszéket a Miskolci Egyetem (ME). Az ISD Dunaferr Zrt. acélipari társaság támogatásával megvalósuló tervekről szeptember 17-én, az Energia és környezet 2010 című szakmai-tudományos konferencián írták alá az együttműködési megállapodást az intézmény és a társaság vezetői. A tanszék 2011. január 1-jén kezdi meg működését.
Letették szeptember 17-én az Iptech-Inno Ipari Technológiai Innovációs Központ alapkövét, melynek egyik legfontosabb feladata a helyi kis- és középvállalkozások megerősödésének elősegítése. Az Innovációs Központ célja továbbá, hogy elősegítse az egyetemi és főiskolai tudományos eredmények ipari alkalmazását. Az építkezés októberben kezdődik el, és 2011 májusában fejeződik be.
Innováció, technológia, tradíció – ezen fő témák mentén szerveződött meg idén a XX. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus, amely több mint 200 résztvevővel augusztus 26-án kezdődött meg a Debreceni Egyetemen. A hazai nyelvtudomány legnagyobb szabású, háromnapos rendezvényén idén kiemelt szerep jut az internet és az informatika fejlődéséből eredő nyelvi következményeknek.