Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában - jelentette az izraeli katonai szóvivő és a Microsoft elemző osztályának vezetője
"Találtunk hivatalos Hamász-dokumentumokat 2020-ból, amelyek tartalmazzák az Iránból a Hamásznak 2014 és 2020 között küldött átutalások részleteit - több mint 150 millió dollárt juttattak Iránból a Hamászhoz" - közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedd esti nyilatkozatában.
"A Hamász 2023 októberi támadása óta az iráni kormányhoz kötődő csoportok kibertámadások és befolyásolási műveletek sorozatát indították el a Hamász megsegítése és Izrael és szövetségesei meggyengítése érdekében"- jelentette Clint Watts, a Microsoft elemző részlegének vezetője szerdán.
A szakember Irán lépései közül többet elhamarkodottnak és kaotikusnak ítélt, ami szerinte azt jelzi, hogy alig vagy egyáltalán nem egyeztetett a Hamásszal, de ennek ellenére egyre nagyobb sikereket ért el a kiberhadviselésben.
- Nem adott be engedélykérelmet akkumulátorfeldolgozó tevékenységre a Sóskútra tervezett üzemének beindításához a szlovén tulajdonú Andrada cégcsoport - erről a Párbeszéd társelnöke beszélt egy keddi, online sajtótájékoztatón.
Szabó Rebeka hangsúlyozta: ez azután derült ki, hogy Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója adatigényléssel fordult a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz.
Vannak olyan vörös vonalak, amelyeket nem szabadna sohasem átlépni. Egy pedofilt segítő embernek az elnöki kegyelembe való részesítése ellentétes az erkölcsi normákkal, egy ilyen lépés veszélyes a társadalomra, a családjainkra, gyermekeinkre.
A jelenlegi hatalom mégis átlépi ezeket a határvonalakat, amelyek egy józan, felelős politikus számára elfogadhatatlanok lennének. Ilyen átléphetetlen vörös vonal az is, hogy nem lehet sem hazánk, sem egy szövetséges ország biztonságával szórakozni.Svédország csatlakozása a NATO-hoz további erős garanciákat jelenthetne a katonai szövetségben részt vevő államok, így hazánk számára is. A Fidesz ezzel a tétlenkedésével veszélybe sodorja az ország és a szövetségeseink jövőjét és biztonságát.
Novák Katalin kegyelmet adott a pedofil bicskei iskolaigazgató bűntársának. Donáth Anna, a Momentum elnöke ennek kapcsán elmondta:
“Mélyen megdöbbent, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adott a pedofil bicskei iskolaigazgató bűntársának. Egy olyan ember szabadulhatott a börtönből, aki tevékenyen részt vett pedofil bűncselekmények eltussolásában. Gyermekeket próbált rávenni arra, hogy ne vallják be az ellenük elkövetett szörnyű bűntetteket.
A készpénzhasználat alkotmányos joggá tételét sürgette pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjainak országos alelnöke.
- Az Európai Unió stabil, kiszámítható és fenntartható pénzügyi támogatást biztosít Ukrajna számára a 2024-2027 közötti időszakra az 50 milliárd eurós pénzügyi csomag egyhangú elfogadásával - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az egynapos brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően csütörtökön.
Charles Michel közölte, hogy az uniós segélycsomag Ukrajna helyreállításához, újjáépítéséhez és modernizációjához való hozzájárulás a társadalmi kohézió és a fokozatos uniós integráció előmozdítása érdekében.
Az elfogadott zárónyilatkozat szövegére utalva közölte: a támogatás előfeltétele, hogy Kijev továbbra is fenntartsa és tiszteletben tartsa a demokratikus mechanizmusokat, beleértve a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint szavatolja az emberi jogok, köztük a kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartását. Kijevnek mindent meg kell tennie az unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében, különösen a csalás, a korrupció, az összeférhetetlenség megelőzése, felderítése és orvoslása tekintetében.
A szerdán ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek 70 százaléka szerint káros hatást gyakorolt a brit gazdaságra Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
- Budapest nem lesz újra kamionsztráda, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakciója nem fogja megszavazni a behajtási rendelet visszavonását - jelentette be Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.
Új időszámítás kezdődik a tarifareformmal március elsejétől a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben, az utazók az új rendszer nyertesei - mondta Karácsony Gergely főpolgármester kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
- A Fidesz legyőzhető, ehhez a "demokratikus ellenzéki pártoknak" közösen kell indulniuk az idei európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választáson - jelentették ki az MSZP társelnökei hétfőn videóüzenetben.
Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalára feltöltött videóban emlékeztetett arra, hogy idén egy napon lesznek az EP- és az önkormányzati választások. "Nem véletlenül rendezte így Orbán, mindkét választáson nagyon meg akarja verni az ellenzéket" - fogalmazott.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet által 2023. október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásokat követően a holokausztra való emlékezés új értelmet kapott; ha Európa nem tudja megvédelmezni a zsidókat, az mindannyiunk kudarca - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja (január 27.) alkalmából pénteken.
Ursula von der Leyen közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai zsidók ismét félelemben élnek. A zsidókat újra zaklatások és támadások érik az utcákon, az iskolákban és az egyetemeken, zsinagógákat dúlnak fel, zsidó temetőket gyaláznak meg.
"Az Európa-szerte példátlan mértékben terjedő antiszemita cselekmények történelmünk legsötétebb időszakát idézik" - fogalmazott.
Az agrár-élelmiszeriparnak Európában hosszú távú perspektívára, kiszámítható fejlődésre van szüksége, ezért az Európai Unió stratégiai párbeszédet indít a mezőgazdaság jövőjéről - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön egy brüsszeli konferencián.
- Gyökeres gazdaságpolitikai irányváltást sürgetett szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lantos János, a Mi Hazánk Mozgalom munkaügyi kabinetének vezetője.
Az ellenzéki politikus arról beszélt: a magyar és a lengyel reálkereset-adatokat összehasonlítva kimutatható, hogy 1990 óta 18-20 millió forint bevételtől esett el egy átlagos bevételű, négytagú magyar család.
Az Európai Unió és Egyiptom szerint az izraeli-palesztin konfliktus igazságos, tartós és átfogó megoldásához vezető egyetlen út a kétállami megoldás, amely véget vet a megszállásnak, és életképes palesztin állam létrehozásához vezet - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben kedden.
Látszik, hogy Bosznia-Hercegovina törekszik megvalósítani a tőle elvártakat, szemmel látható az ország előrehaladása, de további eredmények felmutatására van szükség főként a demokrácia és a jogállamiság terén - hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Szarajevóban.
Mint mondta: Szarajevó erőteljes elkötelezettséget tanúsított az európai integráció iránt, ezért is válhatott tagjelöltté. Emlékeztetett arra, hogy éppen ezeknek az eredményeknek köszönhetően döntött úgy Brüsszel tavaly, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával, amint teljesülnek a megbeszélt feltételek. Bosznia máris fel tudott mutatni eredményeket, de további előrelépésre van szükség. "Az Önök kezében van a döntés, hogy elfogadják ezt az utat, és senki ne tudja Önöket eltéríteni róla" - húzta alá, majd hozzátette, mindenki egyetért abban, hogy Bosznia-Hercegovinának független és egységes országként helye van az Európai Unióban.
Kiváló partnere volt a főváros vezetésének Óbuda és Újpest az elmúlt években, jó volt az együttműködés a kerületi lakók és Budapest érdekében - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester pénteken az Óbudán tartott, kihelyezett kabinetülését követő sajtótájékoztatón.
- Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint London kész lenne az Emberi Jogok Európai Bíróságával (EJEB) is dacolni a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérők ruandai áttelepítésének ügyében.
A londoni alsóház szerda éjjel hagyta jóvá azt a törvénytervezetet, amely biztonságos áttelepítési célországnak nyilvánítja a közép-afrikai országot.
A beálló Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak minden összejött az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, ennek köszönhetően győzte le 33-25-re Izlandot.
"Régóta játsszunk Izlanddal, egy kicsit furcsa is, hogy szinte minden tornán őket kapjuk. Lassan meg kell tanulnunk a himnuszukat is" - nyilatkozta az MTI-nek. A német MT Melsungen beállója arra utalt, hogy a 2020-as és a 2022-es kontinenstornán és a tavalyi világbajnokságon is azonos csoportban szerepelt a két együttes.
Az LMP azt javasolja, hogy a művészettörténet maradjon önálló érettségi tárgy - mondta az ellenzéki párt szóvivője keddi, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
Azonnal emelni kell a nevelőszülők bérét és inflációkövetővé kell tenni a gyermekek után járó ellátmányt is, hogy finanszírozható legyen a gyermekek minden alapvető szükséglete - közölte az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Pécsen.
Hohn Krisztina online is követhető sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországon kevés a nevelőszülő; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint jelenleg 5400-an vannak, és kétharmaduk 5 ezer lakosúnál kisebb településen végzi tevékenységét. Négyszáz olyan nevelőszülő van, aki hat gyermeket nevel - mondta.