Martin Schulzhoz, az Európai Parlament (EP) elnökéhez és Hannes Swobodához, az EP szocialista frakcióvezetőjéhez fordul a romániai magyarság jogainak védelmében Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője, a nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó pártközi munkacsoport társelnöke.
Előnyt, de egyben kihívást is jelent a klímaváltozás a bécsi idegenforgalomnak egy csütörtökön ismertetett tanulmány szerint.
Turisztikai célpontként előnyt jelent a nyári hónapokban, hogy viszonylag nagy a zöldterületek aránya, aminek köszönhetően "zöld", tehát "hűvös városként" reklámozhatja magát az osztrák főváros - mutatnak rá a Bécsi Kertészeti Egyetem munkatársai.
Minden adóemelést így vagy úgy, de a lakosság fizeti Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint, aki az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a gazdasági növekedésre egyértelműen negatívan hat, hogy azokban a szektorokban, ahol komolyabb nyereség képződik, és fejlesztések indulnának be, és ezek a különadók miatt leállnak.
- Három ügynökség és a tagországok kormányait képviselő Tanács kivételével jóváhagyta az Európai Parlament az európai unióhoz tartozó költségvetési egységek 2010-es gazdálkodását a csütörtöki brüsszeli plenáris ülésen, de számos bíráló kommentárt fűzött ahhoz.
Megszavazta az Európai Parlament plénuma azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.A csütörtökön Brüsszelben elfogadott rendelet szerint a mobilhívások díja az új szabályok alapján két hónap múlva a jelenlegi percenként 35 cent helyett legfeljebb 29 cent lehet.
Az európai vezetők továbbra is zárt ajtók mögött kötik meg a legfontosabb megállapodásokat a kontinens jövőjéről, az európai lakosság azonban egyre hangosabban hallatja a hangját, és követeli, hogy azt a politikusok meghallják - írta a The Guardian brit lap internetes oldalán Timothy Garton Ash történész.
Munkacsoportot hoznak létre a Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében - közölte a fideszes Bíró Márk, miután a Belügyminisztérium (BM) képviselőivel egyeztetett a kérdésben.
- Az Alkotmánybíróság (Ab) az újabb ügyekben felhasználhatja az új alaptörvény hatályba lépése előtti hozott határozataiban szereplő érveket, ha az alaptörvény konkrét - az előző alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú - rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges.
Az uniós támogatásban részesülő országoknak a költségvetésük alakításában élvezett szuverenitásuk egy részéről le kell mondaniuk az EU javára - mondta Ewald Nowotny, az osztrák jegybank elnöke, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja.
A kis- és középvállalkozások számára manapság az egyik legnehezebb feladat egyszerre
megfelelni az IT rendszerek és az üzleti élet összetett kihívásainak. A cégek gyakran nem
tudják, hogy az információ technológia hogyan járul hozzá üzleti folyamataikhoz és sok esetben olyan alapvető informatikai feladatokkal vannak elfoglalva, mint pl. a nyomtatók és szerverek karbantartása. Mindez pénzügyi és emberi erőforrást emészt fel és limitálja az üzleti folyamatok, valamint a termékek innovációjára fordítható kapacitásokat.
Sok kisnyugdíjas megkuporgatott pénzén vett eledellel vagy megmaradt és összegyűjtött morzsákkal eteti merő állatbaráti szeretetből a tereken rajcsúrozó galambokat és egyéb madarakat. A budapesti nyugdíjasok közül sokan nem is tudják, hogy a jogszabályok szerint mekkora hibát követnek el, aminek bizony számukra súlyos - anyagi - következményei lehetnek. Az 1994/48. számú fővárosi köztisztasági rendelet szerint ugyanis az illegális galambetetők pénzbírsággal sújthatók.
Most úgy tűnik, a júliusban bevezetendő távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, s ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön.
Most úgy tűnik, a júliusban bevezetendő távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, s ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön.
Gombafajok DNS-alapú azonosításán dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy nemzetközi összefogással megvalósuló kutatási program részeként.Az egyetem tájékoztatása szerint a program célja olyan DNS-szakaszoknak meghatározása volt, amelyek mintegy "vonalkódként" használhatók különböző gombafajok azonosítására.
– A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet aggodalmát fejezte ki szerdán amiatt, hogy jelentések szerint az orosz rendőrök brutálisan léptek fel a Vlagyimir Putyin elnöki beiktatása ellen tiltakozókkal szemben.
A HRW szerint Putyin beiktatásának előestéjén több tízezer tüntető árasztotta el a moszkvai utcákat, a Ria Novosztyi állami hírügynökség 50 ezerre becsülte a tiltakozók számát.
A Magyar Tudományos Akadémia arra kéri a Greenpeace Magyarországot, de más civil szervezeteket is, hogy az MTA szakmai kiadványaiban szereplő megállapításokat ne használják fel túlzó állításaik alátámasztására - hangsúlyozza MTA elnökének közleménye. A Greenpeace Magyarország keddi közleményében pontatlanul, a szövegkörnyezetből kiemelve, annak az eredetitől eltérő értelmezést tulajdonítva adta közre az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének egyik könyvének megállapításait.
A nemzetgazdasági miniszter által bejelentett pénzügyi tranzakciós adó - amely a pénzintézeteknél jelenik meg többlet ráfordításként - ellentmond annak megállapodásnak, amelyet a múlt év decemberében kötött a kormány a Bankszövetséggel - közölte a bankok érdekképviseletét ellátó szervezet.
Lelkesen reagáltak az olaszok a Monti-kormány kezdeményezésére, amellyel arra szólították fel a lakosságot, hogy írják meg javaslataikat arról, hogy hol lehetne még spórolni, hol tapasztalnak pazarlást, túlzott költekezést vagy esetleg szabálytalanságot a közpénzek felhasználásában.
Alig hét nap alatt kilencvenötezernél több bejelentés érkezett a költségvetési takarékossági ötleteket gyűjtő kormányzati portálra, vagyis minden két másodpercben egy - hangoztatta a miniszterelnöki hivatal.