Archívum

Eredmények megjelenítése 48301-től 48320-ig 68177 találatból.

Kövér László házelnök elnézést kért

Belföld - 2012-04-03

Kövér László házelnök elnézést kért az Országgyűlés házbizottságának ülésén a szocialistákra tett délutáni megjegyzése miatt - közölte levezető elnökként Latorcai János hétfőn késő este a parlament ülésén, szocialista politikusok felszólalásaira reagálva.

 

    A házelnök Schmitt Pál köztársasági elnök lemondó beszéde után utasította rendre az államfő napirend alatti felszólalása alatt bekiabálókat.

Az LMP reméli, a következő államfő a nemzet egységét jeleníti majd meg

Belföld - 2012-04-02

Az LMP bízik abban, hogy a következő államfő komolyabban veszi majd a köztársasági elnöki funkciót és a nemzet egységét, nem pusztán az őt jelölő pártot akarja majd megjeleníti - jelentette ki az Országgyűlés házbizottságának hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

MOK állásfoglalás

Vélemény - 2012-04-02
    A Magyar Orvosi Kamara elnöksége döbbenettel értesült arról, hogy Prof. Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora lemondásra kényszerült. Mandátuma ugyan 2012. júniusban lejárt volna, a nyilvánosságra került információk szerint a Schmitt ügy kapcsán úgy érezte, hogy a felügyelő szerv bizalma irányában megrendült, és az egyetemet maradása miatt hátrány érheti. 

Közlemény az Országgyűlés feladatairól, a köztársasági elnök lemondása esetén

A hatályos jogszabályok értelmében a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mond le megbízatásáról.  A lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges.

Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

A MAB hatásköréről, az egyetemek által odaítélt doktori fokozatokról

Tudomány - 2012-04-02
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény hozta létre. Feladata szakértői közreműködés a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos hatósági eljárásokban, az intézmények és képzési programok rendszeres minőségértékelése, s voltak és vannak általánosabb ágazati szintű feladatai is. Sohasem volt a MAB feladata az egyedi hallgatói ügyekben való döntéshozatal.

Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök

Belföld - 2012-04-02

Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök; az államfő döntését hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában.

   Schmitt Pál azt mondta: elnöki munkáját az alaptörvény és legjobb tudása szerint végezte, feladatának maradéktalanul eleget tett. De hozzátette, a jelenlegi helyzetben, plágiumügye miatt személye inkább megosztja a nemzetet, ezért befejezi a szolgálatát.

Schmitt Pál nem mondott igazat?

Belföld - 2012-04-02

Schmitt Pál a péntek esti tévéinterjújában, önmagát mentve, arra építette az érvelést, hogy a dolgozata megírása idején „más volt a szabály”, a szabályok azonban nem változtak 1992 óta.

 

Az államfő állítása hamis: az idézés és a hivatkozás szabályai nem változtak meg 1992 óta, ráadásul a Heinemann-tanulmány, amelyből Schmitt kilenc oldalt vett át szó szerinti fordításban, az irodalomjegyzékben sem szerepel.

Schmitt-ügy - MAB: jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem

Belföld - 2012-04-02

Jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem, amikor visszavonta Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori fokozatát - erősítette meg az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn elhangzottakat az MTI-nek Balázs Ervin, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke.

Emelkedik a benzin ára, új 95-ös csúcs

Olvastuk - 2012-04-02

Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra kerül, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Schmitt-ügy - Hámori József: a Semmelweis Egyetem szenátusa megvédte a tudomány hitelét

Belföld - 2012-04-02

Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.

 MNB: Az államháztartás nettó finanszírozási képessége a GDP 4,3 százaléka volt 2011-ben

Fontos - 2012-04-02
Az államháztartás nettó finanszírozási képessége a GDP 4,3 százaléka, 1.201 milliárd forint volt 2011-ben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a pénzügyi számlák 2011 negyedik negyedévi adatai alapján.

Schmitt-ügy - Lamperth: az államfő sérthetetlensége nem azt jelenti, hogy bírálhatatlan

Belföld - 2012-04-02

Az MSZP közjogi kabinetvezetője szerint az államfő sérthetetlensége nem azt jelenti, hogy Schmitt Pál bírálhatatlan.

 

    Lamperth Mónika hétfőn Budapesten, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: bár a Fidesz-KDNP napok óta a köztársasági elnök sérthetetlenségére hivatkozva kerüli, hogy véleményt nyilvánítson Schmitt Pál plágiumügyéről, ez az alkotmányos szabály csak azt jelenti, hogy az államfő jogi értelemben rendkívül korlátozottan vonható felelősségre. Nem következik azonban belőle, hogy Schmitt Pált nem lehet bírálni - tette hozzá.

OGY - Általános vitára alkalmas a fogyasztóvédelmi törvény módosítása

Ajánljuk - 2012-04-02

Rugalmasabb ügyintézést tesz lehetővé a fogyasztóvédelmi törvény módosítása, amelyet általános vitára alkalmasnak talált hétfői ülésén az Országgyűlés szakbizottsága.

Új szabályok kínai a büntető eljárásban és a büntetés-végrehajtásban

Külföld - 2012-04-02

Immár tilos a testi erőszak és a fenyegetés is az őrizetbe vettekkel szemben Kínában - derül ki a fogva tartási központok működtetésére vonatkozó új szabályok érvénybe léptetésének alkalmából közölt hétfői médiajelentésekből.

 

    A rendelkezéseknek megfelelően a fogva tartási központokban a kihallgató nyomozóknak tilos fenyegetni, sértegetni, kínozni, bármi nemű fizikai erőt alkalmazni a gyanúsítottakkal szemben. Nem megengedett a kényszermunka, a kábítószerfüggőket pedig rehabilitációs kezelésben kell részesíteni.

KIM: a járási hivatalok kizárólag államigazgatási ügyeket vesznek át, nem önkormányzati feladatokat

...kontra - 2012-04-02

A járási rendszer kialakításával a kormány nem államosít, mindössze szétválasztja az önkormányzati és államigazgatási feladatokat - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.

 

    Szabó Erika Lamperth Mónika MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta: az MSZP szerint drasztikus államosítást készít elő a járások kialakításának előkészítéséről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott kormányjavaslat.

MSZP: drasztikus államosítást készít elő a járástörvény

Pro... - 2012-04-02

Az MSZP szerint drasztikus államosítást készít elő a járások kialakításának előkészítéséről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott kormányjavaslat.

 

    Lamperth Mónika MSZP-s országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánynak továbbra sincs koncepciója a járások kialakításáról, az indítványból kiolvashatóan mindössze annyi a célja, hogy államosítsa az önkormányzati feladatok nagy részét, és elvegye a helyhatóságoktól az ellátásukhoz szükséges vagyont.

Önjáró futóedző autót kínál a BMW (a dátumról elfeledkező briteknek)

Pro... - 2012-04-01

Önjáró futóedzővé átalakítható autót kínál a vasárnapi brit sajtót elöntő hirdetési kampányában a német BMW autógyár - legalábbis azoknak a briteknek, akik elfelejtettek rápillantani a naptárra.

 A fél újságoldalt megtöltő, színes fotókkal illusztrált hirdetések arról tájékoztatják az olvasót, hogy a cég - a londoni nyári olimpiai játékok hivatalos autóipari partnere - új technológiával kíván segíteni azon vásárlóinak, akik a közelgő olimpia alkalmából formába akarják hozni magukat.

LMP: a kormány korlátozhatja a közérdekű információk megismerését

Belföld - 2012-04-01

Az LMP véleménye szerint a kormány a jövőben korlátozhatja a közérdekű információkhoz való hozzáférést - jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

 Az ellenzéki képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény tárgyalása során a fideszes Font Sándor olyan javaslatot nyújtott be, amely az információszabadságra vonatkozó jogszabályt is módosítja. Schiffer András az elképzelést ismertetve azt mondta, hogy az a megértéshez szükséges szakértelem miatt korlátozhatja a közérdekű adatok megismerését.

Daganatos betegségek hatékony gyógyítását segítő szoftverek készültek Szegeden

Fontos - 2012-04-01

A GE Healthcare (GEHC) a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve kettő, a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítő orvosi képfeldolgozó szoftvert fejlesztett ki egy most záruló kétéves kutatási program során - tájékoztatta Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője az MTI-t.

A fáraók alkonyának remekei Párizsban

Ajánljuk - 2012-04-01

A fáraók korának alkonya is remekműveket produkált - győződhet meg a látogató a párizsi Haussmann-körúton lévő Jacquemart-André múzeumban, ahol július 23-ig tekinthető meg ennek a politikailag dekadens, de művészetileg változatos évezrednek megannyi alkotása.

 A XVIII. századi stílusú palota félkörívű nagytermében Nahtorheb főpap három szobra fogadja a vendégeket: az első a Louvre-ból, a második a British Museumból, a harmadik egy magángyűjteményből való, és ezúttal láthatók együtt először.