A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói úgy döntöttek, hogy csak azt követően tartják meg a magyar tagozat választásait, miután megállapodnak a román tagozat vezetőivel az egyetem szervezeti felépítését és működését meghatározó Charta alapelveiről.
Az LMP szerint akik aláírják népszavazási kezdeményezésüket, azok nem akarnak következmények nélküli országban élni, így Schmitt Pál sorsáról is kifejtik véleményüket.
Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője szombaton a budavári Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányzattal szembeni ellenállás a civil aktivisták segítségében és az LMP népszavazási kezdeményezésének támogatásában is tapasztalható.
Az MSZP szerint a Fidesznek nem maradt más lehetősége, mint hogy az Országgyűlésben támogatja Schmitt Pál köztársasági elnök elmozdítását, mert kisdoktori címének visszavonása után az államfő már nem képes megjeleníteni a nemzet egységét.
Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló "orvostúlkínálat" miatt - írta a szombati Financial Times, amely szerint a nagy-britanniai foglalkoztatásból kiszoruló brit orvosok egyik célállomása Kelet-Európa lehet.
Három konzervatív napilap, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), az osztrák Die Presse és a cseh Lidové Noviny is foglalkozott szombaton Schmitt Pál államfő kisdoktorijának visszavonásával.
Georg Paul Hefty, a FAZ Magyarországgal rendszeresen foglalkozó rovatvezetője Hiúság című kommentárjában kifejtette: Schmitt Pál köztársasági elnök "számos körülmény áldozata", köztük a saját hiúságáé.
Nem szándékozik távozni az államfői posztról Schmitt Pál, akitől csütörtökön vonták meg doktori címét, miután egyértelművé vált, hogy dolgozatának nagy része másolat volt. A sértett hangon nyilatkozó Schmitt kifogásolta azt, hogy távollétében született döntés a doktori címéről, és ígéretet tett arra, hogy újból megpróbálkozik a doktorálással.
Szávay Ágnes tízhónapos kényszerszünet után áprilisban visszatér a teniszpályákra és indul a nyári ötkarikás játékokon Londonban.
A magyar játékos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy gerincsérülése sokat javult és a következő hónapban több versenyen játszik.
A 23 esztendős magyar teniszező öt WTA-tornát nyert egyesben, pályafutása legjobbjaként 2008. április 14-én a 13. volt a világranglistán.Nem áll rendelkezésre kellő idő a megalapozott döntés meghozatalához, ezért az ombudsman azzal a kéréssel fordult a nemzetgazdasági tárcához, hogy a hamarosan lejáró határidőt soron kívül hosszabbítsák meg. Így reagált Szabó Máté azok panaszára, akiknek március 31-ig határozniuk kellene, hogy a magán-nyugdíjpénztárból visszalépnek-e a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe.
Németországban a Die Zeit című liberális hetilap az európai jobboldal és az iszlám kapcsolatát elemezve kitért a Fidesz és a Jobbik iráni kapcsolataira, a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap és a Berliner Zeitung baloldali lap pedig beszámolt a kecskeméti Mercedes-gyár felavatásáról és a Schmitt-ügyről, amelyről a Financial Times Deutschland című üzleti lap is írt pénteken.
Magára vállalta Marian Cozma megölését az utolsó szó jogán felszólalva Raffael Sándor pénteken a Győri Ítélőtáblán.
"Nagyon sajnálom, ami történt, senkinek nem akartam a halálát" - mondta a férfi, akit az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság tavaly júniusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Hozzátette: "én vagyok egyedül felelős Marian Cozma haláláért".
A magyar gazdaság teljesítménye a régión belül már évek óta a leggyengébb és saját lehetőségeitől is elmarad. Ehhez most egy bizalmi (politikai, gazdasági, üzleti) válság párosul. 2011- ben a növekedés az EU átlagánál ugyan minimálisan gyorsabb, de a régiós átlagnál kisebb volt. Ez egyszeri tényezőknek - a jó időjárás következtében kiugró mezőgazdasági termelésnek, az átmeneti költségvetési expanziónak (a nyugdíjvagyon ezt elfedő felélésének) - volt az eredménye.
- Szili Katalin, a Szociális Unió elnökeként azt javasolja, a jövőben közvetlenül a választópolgárok választhassák meg a köztársasági elnököt, ugyanis szerinte hosszú távon csak így biztosítható a tisztség méltóságának visszaállítása.
A volt házelnök, jelenleg független országgyűlési képviselő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a köztársasági elnöki intézmény csak akkor képes kifejezni a nemzet egységét, ha az "elnök pozíciója és személye kikerül a pártpolitika napi csatározásainak színteréről".
A nemzetközi áruházláncok közül elsőként a Tesco 176 hiper- és szupermarketében lehet fizetni Erzsébet-utalvánnyal, miután az áruházlánc megállapodott a Nemzeti Üdülési Szolgálattal - közölte a Tesco az MTI-vel pénteken.
A közlemény szerint az utalvánnyal április 15-től lehet fizetni az áruházlánc üzleteiben. A lehetőséggel akár heti több millió Tesco vásárló élhet.
A korábbi március – szeptember közötti építési tilalmat megtámadta másodfokon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A március közepén született pozitív döntésnek leginkább Debrecen lakói örülhetnek.
A Debrecent elkerülő út I. üteme 2006-ban készült el a 4., 33. és 35. számú főutak között. Ezzel azonban nem valósult meg teljes egészében a várost elkerülő út, hiszen a tranzitforgalom továbbra is a 4. számú főút debreceni átkelési szakaszán bonyolódik le. Az út kapacitása azonban véges, a környezetterhelés minden határértéket meghalad.
A saját felelősségét hárítja el a kormány a Gyöngyöspata ügyben - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken az MTI-vel.
A közleményben emlékeztettek: az Országgyűlés Gyöngyöspata-bizottsága 282 nap működés után, csütörtökön elfogadta jelentését.
A TASZ szerint itt lett volna az alkalom, hogy a kormány - legalább részben jóvátéve sorozatos mulasztásait a gyöngyöspatai események kezelésében - határozottan elítéljen minden, a kollektív bűnösség elvén alapuló politizálást és akciózást, valamint rámutasson a Jobbik felelősségére a legnagyobb lélekszámú magyar kisebbség elleni gyűlölet szításában.
Az első fokon társtettesként elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt 9 éves börtönbüntetésre ítélt Pál Gábor ügyvédjének felszólalása zárta a Cozma-gyilkosság védői felszólalásainak sorát a Győri Ítélőtáblán pénteken tartott fellebbviteli tárgyaláson.
Lehner Béla azzal érvelve kérte ügyfele büntetésének enyhítését, hogy a férfi a diszkóban kitört verekedés során megütötte ugyan egy székkel Marian Cozmát, de nem tudott arról, hogy a sportolót előbb már megszúrták.
Érdemes áttekintenünk lefekvés előtt a frissen tanult információkat, mert így többre emlékszünk belőle később - derül ki egy most megjelent tanulmányból.
Amerikai kutatók mintegy kétszáz önkéntest vontak be a vizsgálatokba, amelyekben a tesztalanyoknak összefüggő és nem összefüggő szópárokat kellett megtanulniuk, majd felidézniük 30 perccel, 12 órával és 24 órával később.
- A rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakoltak őket március 22-én; egyikük két napja meghalt – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a BRFK szóvivője.