A rendőrök nagyobb valószínűséggel igazoltatnak romákat, mint nem romákat, és a romák - elmondásuk szerint - gyakrabban tapasztalják az eljáró rendőrök udvariatlan, esetenként durva viselkedését - derül ki abból a felmérésből, amelyet még 2005-ben végzett a Tárki, és amelynek eredményét szerdán ismertették Budapesten.
A polgármesterek és alpolgármesterek javadalmazását kellene növelni annak érdekében, hogy "a bújtatott juttatásokat" meg lehessen szüntetni - jelentette ki Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA) a 2006. évet 2,8 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, ami 7,7 százalékkal több a tervezettnél. A múlt évi nyereség 200 millió forinttal haladja meg az egy évvel korábbit.
Vasárnap este játszotta az Albacomp elleni Nb1-es mérkőzését a Debrecen. A mérkőzés izgalmakban gazdag és szoros volt. A cívisvárosiak ugyan partiban voltak az élvonal egyik legerősebb hazai csapatával, a meccs mégis hazai vereséggel zárult.
Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke közleményben szólítja fel Hajdú-Bihar szocialista országgyűlési képviselőit, hogy hozzák nyilvánosságra a kormány kórházi ágyszámcsökkentési szándékának azon részleteit, amelyek a Kenézy-kórházat érintik, és amelyekről hétfő óta bizonyítottan tudomással bírnak.
A regisztrált gazdasági szervezetek száma tavaly az év végén 1 millió 276 ezer volt, 23 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bejegyzett vállalkozások száma 25 ezerrel csökkent, a nonprofit szervezetek száma 2 ezerrel emelkedett.
Orbán Viktor álljon ki, és mondja, hogy nem akar ribilliót március 15-én - mondta a gazdasági miniszter a Tv2 reggeli műsorában szerdán arra reagálva, hogy a Fidesz elnöke beperelte, amiért a közrádiónak adott interjúban azt mondta: az ellenzéki vezető március 15-ből polgárháborút szeretne csinálni.
Új szakértő kirendelését indítványozta a vádlott ügyvédje a magyarcsanádi lány ügyében, hogy megállapítsák, a sértett felgyújtása valóban úgy történt-e, ahogy a vádlott korábbi beismerő vallomásában szerepel. Erről Bene Zoltán ügyvéd tájékoztatta az MTI-t.
A Levegő Munkacsoport a helyi társadalmi szervezettel és két érintett társasházzal közös keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség határozata ellen.
Átrendeződött az egyes munkaerőpiaci programokban résztvevők létszáma az utóbbi években, jóval kevesebb munkahelyet létesíthetnek támogatással a munkáltatók, viszont lényegesen több munkanélkülit alkalmazhatnak járulékkedvezménnyel - derül ki a Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott tanulmánykötetből.
Tizenöt év után ismét összehívják 2008 augusztusában a nevelésügyi kongresszust - közölte a szervezőbizottság elnöke az MTI-vel. Az utoljára 1993-ban tartott hasonló rendezvény óta Magyarországon a társadalmi átalakulás az oktatási rendszerben is radikális változást eredményezett - hívta fel a figyelmet Benedek András.
Március 15-én a Fidesznek lesz rendezvénye, ahol Orbán Viktor is mond beszédet; erről a pártelnök a közszolgálati televízióban beszélt kedden este. "A Fidesznek, a polgári oldalnak lesz egy rendezvénye, (...) 15-én 16 órakor. (...) az egyik szónok valószínűleg én leszek. (...) Szívesen beszélek (március) 15-én" - fogalmazott Orbán Viktor Az Este című műsorban.
Megnyugodtam. Kiderült: az országgyűlési képviselők is emberek. Mi több, magyar állampolgárok. Ők is fognak ezentúl vizitdíjat fizetniük, ha az Országgyűlés orvosa látja el őket, ír fel receptet vagy beutalót nekik. Szili Katalin, az Országgyűlés hétfőn döntött így, mert szerinte morálisan nem vállalható, hogy a közpénzből fizetett képviselők ne vegyenek részt a közös teherviselésben.
Jóval nagyabb bevétel mellett a tavalyival megegyező nyereségre számít a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2007-ben. A holding idei költségvetését kedden ismertette Kósa Lajos polgármester és Sásdi András, a vagyonkezelő igazgatóságának elnöke a városházán.
Az APEH az illetékbevételek alakulásáról a 40/2006. PM rendelet 6.§-a alapján minden hónap 15-ig tájékoztatást tesz közzé a www.apeh.hu honlapján a Szervezet/Üvegzseb menüpont alatt. A megjelentetett adatok egyfelől az illetékbevételek képződését, másfelől a felosztását tartalmazzák, amelyek ezáltal minden érdeklődő számára megismerhetővé válnak.
A tervek szerint a közlekedési infrastruktúra modernizálása, a határmenti együttműködés erősítése és gazdaságfejlesztési kérdések szerepelnek kiemelt témaként a magyar és a horvát kormány második együttes kormányülésén, amelyet május 17-én tartanak Zágrábban. Erről a két ország külügyminisztere beszélt budapesti tárgyalása után.