- Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t csütörtökön; a megnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, a beruházás beleillik a kormány logisztikai szektor megerősítését célzó programjába a vasúti- és közúti fejlesztések, valamint a trieszti kikötői beruházás mellett.
Magyar Levente elmondta még, hogy az áruforgalmi adatok és a piac is régóta igényelte a kapacitások növelését, és felidézte, hogy 15 évbe telt, mire az első tervektől eljutottak a Cargo City megvalósításáig, egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben kevesebb időre lesz szükség a tervek megvalósításához.
Magyar Levente aláhúzta, elvárják a Budapest Airporttól, hogy a jövőben is folytassa a beruházásokat a repülőtéren, ehhez minden segítséget megad a kormány és a hivatalos szervek.
- Az idén 15 éves Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. a 2018-as üzleti évét 445,11 milliárd forintos nettó árbevétellel és 26,5 milliárd forintos nyereséggel zárta, idén pedig további bővülésre számít - közölte a társaság kedden
Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla - jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban.
Száznál is több 1945 és 2000 között készült műalkotás látható a Virág Judit Galéria tematikus aukciós kiállításán, melynek anyagából vasárnap rendeznek árverést a Budapest Kongresszusi Központban.
Az árverés műfajára jellemző, hogy az anyagba elsősorban olyan ritkaságok kerülnek be, amelyek máshonnan nehezen beszerezhetők lennének - mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Kaszás Gábor művészettörténész. A Virág Judit Galéria munkatársa hozzátette: "mi is megpróbáltuk úgy összeállítani ezt az aukciós anyagot, hogy olyan raritások szerepeljenek benne, amelyek a művészek műtermeiből már nem beszerezhetők
- A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
- Háromszáz darab Airbus A320neo családba tartozó repülőgépet vásárolt az európai gyártótól India legnagyobb diszkont légitársasága, az Indigo kedden. A megrendelés piaci értéke többmilliárd euró, de pontos adatot nem közölt.
A közlemény idézi az Indigo vezérigazgatóját, Ronojoy Duttát, aki azt mondta, a megrendelés is jelzi, hogy elkötelezettek az indiai légi kapcsolatok, a gazdaság és a mobilizáció fejlesztésre iránt.
- Zuhanásra váltott az Amazon árfolyama a New York-i tőzsdén, miután a riválisokkal ádáz versenyt vívó vállalat negyedik negyedéves előrejelzése gyengébbnek bizonyult az elemzői várakozásoknál.
- Kétmilliárd dollárt fektet be a Syngenta a fenntartható mezőgazdaságba a következő öt évben - közölte a növényvédőszer- és vetőmaggyártó vállalat kedden.
A Mol napelemparkot állított üzembe Százhalombattán az olajfinomító területén, Tiszaújvárosban és Füzesgyarmaton, a három létesítmény együttes teljesítménye 18,4 megawatt - mondta a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója pénteken Százhalombattán, sajtótájékoztatón.
Ratatics Péter a Dunai Finomítóban épült napelempark átadása alkalmából ismertette: a százhalombattai 6,71 megawattos napelemparkkal kiegészülve a három telephely több mint kilencezer háztartás éves villamosenergia-igényét képes fedezi.
A Százhalombattán most átadott napelempark 14,5 hektáron 23 562 napelempanel beüzemelésével indult el.
A Filmszakmai Döntőbizottság filmgyártási támogatást szavazott meg az Átjáróház és a Kék Pelikan című alkotásoknak, míg gyártás előkészítési támogatásban részesült az Utas és holdvilág, a Sömmi és a Nagykarácsony című filmterv - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán
A Madarász István rendezésében készülő Átjáróház című film 480 millió, az Inkubátor Programban létrejövő, Csáki László rendezésben megvalósuló Kék Pelikan című első magyar egészestés animációs dokumentumfilm 87 millió forint gyártási támogatásban részesült.
A mostani piaci feltételek mellett 10 százalékot meghaladó éves hozam is elérhető befektetési célú, hosszú távú kiadásra szánt ingatlan vásárlásával - derül ki a Takarék Index kutatásából.
Az intelligens szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle Labs 2,5 millió euró kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást.
A magyar tulajdonú startup hétfői közleménye szerint a befektetést a Lead Ventures, valamint az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő adja. Az összeg a piaci pozíciók megerősítése mellett termékfejlesztést fedez - írták. A cég ügyvezetője közölte, hogy elsősorban a szöveges válaszok elemzésére épülő szoftverüket bővítik a befektetésből, a fogyasztói visszajelzésekhez igazodva.
.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indít városi tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt. Székesfehérváron - tájékoztattak a cégcsoport vezetői a város polgármesterével közösen tartott székesfehérvári hétfői sajtótájékoztatón.
Felminősítette Csehország eddig is elsőrendű államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a folyamatosan javuló költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést .A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi "A1"-ről egy fokozattal "Aa3"-ra javította a hosszú futamidejű cseh államadósság-kötelezettségek besorolását.
Az új osztályzat kilátása stabil.
Az "Aa3" minősítés már csak három fokozattal marad el az "Aaa" szinttől, amely a Moody's osztályzati módszertanában a lehetséges legjobb besorolás.
Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztés valósul meg a világörökségi Hollókőn, gasztronómiai élményközponttal gazdagodik az ófalu, a középkori várban pedig új kiállítások és élmények várják majd a látogatókat - a részleteket szerdán ismertették a Nógrád megyei településen
A Tungsram csoport fejleszteni akarja az innovatív okostermékekre és -szolgáltatásokra épülő üzletágát, ennek első lépéseként 61 százalékos többségi tulajdonrészt szerzett az ArchiFM létesítménykezelő szoftvert fejlesztő vintoCON Kft.-ben. A felvásárolt vállalatot 5 magánszemély alapította, közülük az egyikük kisebbségi tulajdonos maradt.
Beruházásokra, technológiai fejlesztésekre van szükség az építőipar termelési szintjének fenntartásához, növeléséhez - közölte az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Koji László emlékeztetett, a kormány egy három éves támogatási program keretében összesen 31 milliárd forinttal járul hozzá, hogy az építőipar hatékonyabb legyen és több kapacitással rendelkezzen.
Ennek részeként folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, amelynek keretében a 10 és 249 fő közötti állományt foglalkoztató cégek 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak. A tervezőirodák esetében a legalább öt főt foglalkoztató vállalatok is jelentkezhetnek - ismertette a részleteket.
Az OTP pénzügyileg is lezárta szerbiai bankvásárlását, amelyben Societe Generale Csoport szerb leánybankja és leányvállalatai az OTP Bank százszázalékos tulajdonába kerültek - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
- Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban.