Az Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár (18 514 milliárd forint) értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben tartott csúcstalálkozóján - közölte szombati sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping kínai elnök.
"A fórum előkészületei és a találkozó idején összesen 283 megállapodás, egyebek mellett kormányok közti egyezmény, gyakorlati együttműködésről, illetve együttműködési platform létrehozásáról szóló megállapodás született" - tette hozzá.
London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője.
Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök közölte, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja a csütörtökön a parlament által megszavazott nyelvtörvényt arra vonatkozóan, tiszteletben tartja-e a jogszabály minden állampolgár jogait.
Újabb támadást jelent Ukrajna szuverenitása ellen Oroszország azon döntése, hogy ezentúl egyszerűsített eljárásban adja meg az állampolgárságot a kelet-ukrajnai szakadár területeken élőknek - hangsúlyozta csütörtökön az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője.
- Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön a nyelvtörvényként emlegetett törvényjavaslatot, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.
Meghallgatást tartott az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerdán egy szíriai család ügyében, amelynek tagjai legális úton szerettek volna eljutni Aleppóból Belgiumba, hogy ott menekültstátusért folyamodjanak, de a hatóságok elutasították a humanitárius vízumra vonatkozó kérelmüket.
Háromezer éves, masszív várfalat találtak Lakisban, Izrael középső részén, ami az ásatásokat vezető régészprofesszor, Joszef Garfinkel szerint a Bibliában szereplő erős júdai királyság létét bizonyítja Salamon király fiának idején, az i.e. 10. században - jelentette a Háárec című újság honlapja.
Az izraeli régészek körében évtizedek óta vita dúl arról, hogy a Bibliában leírt királyság Dávid király, majd fia, Salamon alatt valóban létezett-e, és ha igen, mekkora volt a területe, jelentősége.
A minimalista tábor szerint a Biblia szövege a legendák világába való, mert mindeddig nem támasztották alá egyértelmű régészeti bizonyítékok az első zsidó királyságot, míg a másik tábor szerint a szöveg többé-kevésbé valóságos tényeket írt le.
- Az ukrán parlament keddi plenáris ülésén különböző frakciók képviselői mondták el, milyen intézkedéseket várnak Volodimir Zelenszkijtől azután, hogy átveszi az államfői tisztséget.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját csütörtökön fogják megrendezni Vlagyivosztokban, a Russzkij szigeten - közölte hétfőn jól értesült forrásra hivatkozva a Kremlhez közel álló, Izvesztyija című napilap.
Kegyetlen erőszaknak nevezte a Srí Lanka-i merényleteket Ferenc pápa húsvét vasárnap a vatikáni Szent Péter téren: olasz nyelvű beszédében ismételten „lelki és atyai közelségét” fejezte ki Srí Lanka népének.
A katolikus egyházfő a fegyverek elhallgattatását sürgette a világban, a harctereken éppúgy, mint a városok utcáin.
Ferenc pápa szokás szerint a világ jelenleg is konfliktusok dúlta térségeit sorolta fel húsvéti üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben mondott.
A sok évszázados hagyománynak megfelelően ezüstpénzeket ajándékozott kiválasztott alattvalóinak nagycsütörtökön a brit uralkodó.
Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölt továbbra is fölényesen és minden korosztály körében megelőzi támogatottságban Petro Porosenko hivatalban lévő államfőt a Rejting közvélemény-kutató csoport által végzett legfrissebb, az ukrajnai elnökválasztás második fordulója előtt három nappal, csütörtökön közzétett felmérése szerint.
Tűz ütött ki Párizs leghíresebb épületében. A Notre Dame katedrális 96 méter magas fő tornya leomlott, a tűz még vadabbul tombol a világ egyik leghíresebb épületében. A 850 éves gótikus katedrális feltehetőleg a felújítás közben gyulladt ki, Több száz tűzoltó megfeszített munkája sem elég a tűz eloltásához.
Hiába várta Petro Porosenko vasárnap ellenfelét, Volodimir Zelenszkij elnökjelöltet a kijevi Olimpiai Stadionban, utóbbi nem jelent meg a kettejük közti nyilvános vitára, a hivatalban lévő államfő pedig az alkalmat kihasználva sajtótájékoztatót tartott, és szót ejtett a magyar-ukrán kapcsolatokról, és a kárpátaljai magyar kisebbségről is.
A legfrissebb felmérések szerint a brit ellenzék vezető erejének, a Munkáspártnak valós kormányalakítási esélyei lehetnének, ha a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatában beállt patthelyzetből az előrehozott parlamenti választások kiírása kínálná a kiutat.
- A Jeruzsálembe bevonuló Jézusnak a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában a Szent Péter téren bemutatott misén, amellyel megkezdődtek a húsvéti nagyhét szertartásai a Vatikánban.
Ferenc pápa szerint Jézus a kereszthalálát megelőző jeruzsálemi bevonulásával már megmutatta, melyik életutat kívánja példaként felmutatni az emberiségnek. Hozzátette, Jézus a nevét kiáltó jeruzsálemi fiatalokkal együtt örült, szívében Izrael szegényeivel érzett együtt.
Görögország enyhít a víz alatti műkincseit érintő szigorú szabályozáson és lehetővé teszi, hogy búvárok lemerülhessenek egyes ókori hajóroncsokhoz.Eddig csak régészek és különleges engedéllyel rendelkező búvárok csodálhatták meg és tárhatták fel az Égei-tenger mélyén nyugvó ősi hajómaradványokat, mert a hatóságok attól tartottak, hogy kifosztják a páratlan műkincseket.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul jogorvoslatért az MSZP-Párbeszéd, miután az Alkotmánybíróság (Ab) érvényesnek találta a december 12-ei parlamenti törvénymódosításokat.
Ismét elmarasztalta Oroszországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Alekszej Navalnij ügyében. Az ítélet szerint az orosz hatóságok 2014-ben jogszerűtlenül helyeztek több hónapra házi őrizetbe az ellenzéki politikust.
Washington 11 milliárd dollár értékű vámot kíván kivetni az Európai Uniós termékeire abban az esetben, ha az EU nem hagy fel az Airbus repülőgépgyártó vállalatnak nyújtott támogatással - jelentette be hétfő esti közleményében Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.