A nagyvárosokban élő szegények, rászorulók segélykiáltásának meghallására szólított fel Ferenc pápa a pünkösdi virrasztáson mondott beszédében a Szent Péter téren szombat este.
Előzetes bejelentésének megfelelően távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt éléről Theresa May miniszterelnök pénteken. Ez miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig, vagyis várhatóan még legalább másfél hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői és a pártvezetői feladatokat.
Emmanuel Macron francia államfő angolul mondott köszönetet Franciaország felszabadításáért az amerikai veteránoknak, és a legjelentősebb állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozta nekik a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának 75. évfordulóján az északnyugat-franciaországi Colleville-sur-Mer amerikai katonai temetőjében rendezett ünnepségen.
"Tudjuk, hogy mit köszönhetünk önöknek, veteránoknak. A szabadságunkat. A hazám nevében egyszerűen csak köszönetet szeretnék önöknek mondani" - mondta csütörtökön Emmanuel Macron a nagyszabású megemlékezésen, amelyen az ötszáz veterán mellett részt vett Donald Trump amerikai elnök, Theresa May brit és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
- A menekültügy és a migráció törvényi szabályozásának valamennyi vitatott kérdésében megállapodtak a német kormánypártok, így napokon belül elfogadhatnak egy nyolc jogszabályból álló csomagot a szövetségi parlamentben (Bundestag) - írták szerdán német lapok.
A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint csökkenésnek indult a múlt hónapban a brit gyáripar teljesítménye, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására.
- Egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötői hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek.
Tovább emelkedett a német Zöldek választói támogatottsága az európai parlamenti (EP-) választás óta a hét végén megjelent közvélemény-kutatások szerint, az egyik felmérés alapján a baloldali irányultságú ökopárt Németország első számú politikai ereje.
Ferenc pápa szerint - amiként a kommunizmus idején az erdélyi görögkatolikus püspökök tették -, úgy ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen.
A katolikus egyházfő közel százezres tömeg előtt beszélt erről az erdélyi Balázsfalván (Blaj), ahol a vasárnap tartott szentmisén boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét.
Kijelentette: ma is olyan ideológiák születnek, amelyek alattomos módon próbálnak érvényre jutni, és megpróbálják elszakítani az embereket a leggazdagabb kulturális és vallási örökségüktől.
Távozik a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles, a politikus ezt vasárnap közölte.
A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is - mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.
"...ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől" - hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál "közbenjárt" azért, hogy így legyen.
Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.
A szentatya, a katolikus egyház feje fontosnak tartja a római és a keleti rítusú katolikusok meglátogatását is, ezért vasárnap a Fehér megyei Balázsfalvára megy, ahol görög katolikus vértanúkat fog boldoggá avatni - mondta Monostori László plébániai kormányzó az M1 aktuális csatornán szombaton.
- A liberálisok olyan közös érdekekért fognak küzdeni az új összetételű Európai Parlamentben, mint a klímaváltozás, a tisztességes adóztatás, a belső piac kiépítése, és a migrációs válság európai megoldása - jelentette ki Guy Verhofstadt, az európai liberális pártcsalád, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) elnöke, a pártcsoport listavezetője Brüsszelben vasárnap.
Bejelentette lemondását pénteken Theresa May brit miniszterelnök, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.
Így várhatóan ő fogadja majd az Egyesült Királyság miniszterelnökeként Donald Trump amerikai elnököt, aki június 3-án érkezik Londonba állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként.
Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.
- A magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek - jelentette ki a német külügyminiszter csütörtökön Berlinben.
- Lakott területeket is veszélyeztetnek Kárpátalján a harmadik napja tartó esőzés következtében megáradt folyók, amelyek csütörtök reggelig a megye hat járásának 25 településén okoztak károkat, elsősorban a Borzsa, Ung és Latorca völgyében.
A románok többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe, és azon ügyködik, hogy "így vagy úgy" ellenőrzése alá vonja Erdélyt - egyebek között ez derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet egy friss felméréséből, amelynek külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekről gyűjtött adatsorát hétfőn tették közzé.
Hétfői brit sajtóértesülés szerint a londoni miniszterelnöki hivatal stábfőnöke attól tart, hogy ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, az Észak-Írország elszakadásához és így az Egyesült királyság felbomlásához vezethet.
Letette a hivatali esküt hétfőn a parlamentben Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök. A ceremónián számos külföldi vendég volt jelen, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte.
Az eskütételi szöveg felolvasása után átvette az államfőségét igazoló okiratot és az elnöki szimbólumokat, a jelvényt, a pecsétet és a buzogányt, majd megtartotta beszédét, amelynek során bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet.
Zelenszkij beiktatási beszédében felszólította a kormányt, hogy két hónapon belül mentse fel tisztségéből a titkosszolgálat (SZBU) vezetőjét, a főügyészt és a védelmi minisztert. A kormány tagjainak azt üzente, hogy jobban teszik, ha ők is benyújtják felmondásukat.
Az új ukrán államfő kijelentette: elsődleges feladatának azt tekinti, hogy tűzszünetet érjen el a Donyec-medencében. Leszögezte: a békéért kész kockára tenni azt is, hogy elveszti elnöki posztját.
- A Szentszék rövid közleményben jelentette be pénteken, hogy Ferenc pápa elfogadta Vilson Dias de Oliveira püspök, a brazíliai Limeira egyházmegye vezetőjének lemondását.
Brazíliai sajtóforrások szerint Oliveira püspök fedezte az egyházmegyéjében papok elkövette szexuális visszaéléseket, valamint zsarolási ügybe is keveredett.
- A pápai állam tavaly 3,5 millió eurót költött a rászorulók számlái, lakbérei és gyógyszerei kifizetésére a L'Avvenire olasz katolikus napilapban csütörtökön közölt adatok szerint, amelyeket az után hoztak nyilvánosságra, hogy egy vatikáni bíboros újraindította az áramszolgáltatást Róma egyik, hajléktalan családok által elfoglalt lakóházában.