Olvastuk

Eredmények megjelenítése 101-től 120-ig 2627 találatból.

Mélyponton Rishi Sunak brit miniszterelnök népszerűsége a Konzervatív Pártban

Olvastuk - 2023-12-04

Miniszterelnöki és pártvezetői pályafutásának eddigi mélypontjára süllyedt Rishi Sunak brit kormányfő támogatottsága saját pártján, a kormányzó Konzervatív Párton belül a hétfőn ismertetett legújabb felmérés szerint.

Az amerikaiak Kínát növekvő, Oroszországot csökkenő mértékben tartják fenyegetésnek

Olvastuk - 2023-12-01

Az amerikaiak többsége ma Kínát tartja az Egyesült Államokat érintő legnagyobb fenyegetésnek - derül ki a 2023-as Reagan Defense Survey országos felmérésből, amit csütörtökön hoztak nyilvánosságra.

A közvéleménykutatásban megkérdezettek több, mint fele (51 százalék) nyilatkozott úgy, hogy Kína jelenti a legkomolyabb fenyegetést hazájára, szemben az egy évvel korábbi 43 százalékkal. Eközben a 31 százalékról 24 százalékra mérséklődött azok aránya, akik szerint az első számú veszélyforrás Oroszország.

Jövőre 250 milliárd koronás hiánnyal számol a cseh költségvetés

Olvastuk - 2023-11-30

Jövőre 250 milliárd koronás (3893 milliárd forint), az ideinél 41 milliárd koronával alacsonyabb hiánnyal számol a cseh költségvetés, amelyet szerdán késő este hagyott jóvá a cseh képviselőház.

A szenátus a költségvetéssel nem foglalkozik, így a törvény életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása hiányzik.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

Olvastuk - 2023-11-29

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben.

Ez 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Izrael és a Hamász is hajlik a tűzszünetet meghosszabbítására

Olvastuk - 2023-11-27

- Izrael és a Hamász is kész folytatni a tűzszünetet, ha további túszok és fogva tartott palesztinok szabadulthatnak ki és humanitárius segély érkezik az övezetbe - jelentette a helyi média hétfőn.

Dani Alvesre kilenc év börtönt kér a spanyol ügyészség

Olvastuk - 2023-11-24

A spanyol ügyészség kilenc év börtönt kér a szexuális zaklatással vádolt Dani Alvesre, az FC Barcelona volt labdarúgójára, aki január óta előzetes letartóztatásban van.

Egy budapesti orvos pénzért adott hamis igazolást egy külföldinek

Olvastuk - 2023-11-23

A kitoloncolás elhalasztása érdekében pénzért adott hamis igazolást egy külföldinek egy budapesti orvos, aki ellen közfeladati helyzettel visszaélés bűntett miatt folytatnak eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Az MNB 49 millió forintra bírságolta az OTP Bankot

Olvastuk - 2023-11-21

- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt. A hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését - szögezte le a jegybank keddi közleménye.

A felügyelő hatóság szerint az OTP több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentett be haladéktalanul, nem volt megfelelő a belső ellenőrzési és információs rendszere, illetve a monitoring tevékenysége, problémák merültek fel a belső kockázatértékelése, ügyfél-átvilágítási gyakorlata, kockázatcsökkentő intézkedései és a pénzmosás-megelőzési képzések kapcsán is.

Századvég: a magyarok együttéreznek Izraellel és jelentős az iszlám terrorizmus miatti lakossági aggodalom

Olvastuk - 2023-11-20

A magyarok szimpátiát éreznek Izrael iránt és jelentős a lakossági aggodalom az iszlám terrorizmus miatt.

A Századvég Alapítvány hétfőn kutatásának eredményéről azt írta: az Izrael-Hamász konfliktussal kapcsolatos lakossági attitűdöket mérték fel, kiindulópontként megvizsgálták Izrael, Palesztina, illetve a Hamász megítélését a felnőtt magyar lakosság körében.

Az eredményekből megállapítható, hogy Izrael kedveltségi indexe a pozitív tartományban van, Palesztina és a Hamász esetében ez a mutatószám egyértelműen negatív - emelték ki. Hozzátették: ez azt jelenti, hogy a hazai közvélemény Izrael iránt szimpátiát érez, míg a Hamászt jelentős elutasítottság övezi Magyarországon.

Beiktatták miniszterelnöki hivatalába Pedro Sánchezt Madridban

Olvastuk - 2023-11-17

Beiktatták miniszterelnöki hivatalába Pedro Sánchezt pénteken a madridi Zarzuela palotában.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára VI. Fülöp király és a közjogi méltóságok jelenlétében tett esküt az alkotmányra, miután kinevezése megjelent a spanyol állami közlönyben (BOE).

A rövid, néhányperces eseményen mellőzték a vallási jelképeket, a Bibliát és a feszületet, épp úgy, mint Pedro Sánchez legutóbbi két beiktatása alkalmával 2018 júniusában és 2020 januárjában.

LMP: a Fidesz és a Momentum megszavazta az autók környezetvédelmi normájának felpuhítását

Olvastuk - 2023-11-16

A Fidesz és a Momentum "kéz a kézben" szavazta meg az Európai Parlamentben (EP) az autók Euro 7-es környezetvédelmi normájának felpuhítását - mondta Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lengyel kormányalakítás - Négy lengyel parlamenti tömörülés koalíciós szerződést írt alá

Olvastuk - 2023-11-10

Aláírta a koalíciós szerződést pénteken Varsóban az októberi választások nyomán a lengyel parlamentbe bejutott, és ott többséget alkotó négy eddigi ellenzéki tömörülés.

A szejmben tartott eseményen Donald Tusk, az ellenzék kormányfőjelöltje elmondta: a dokumentum iránymutató lesz kormányalakítási megbízatás esetén.

Izrael elfoglalt egy újabb Hamász-erődöt Gázában

Olvastuk - 2023-11-09

Az izraeli hadsereg Nahal egységének katonái tíz órás csata után elfoglalták az Hamász iszlamista terrorszervezet újabb erődítményét Dzsabálija menekülttáborban, az övezet északi részén - jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.

Egész éjjel harcok folytak Dzsabálija nyugati részén, melyek végén az izraeli erők átvették az irányítást a Hamász 17-es számú támaszpontján. "A Nahal Brigád harcosai befejezték a hadműveletet a terrorszervezet katonai fellegvárának számító 17-es erődítmény elfoglalására a Gázai övezet északi részén" - közölte a katonai szóvivő

Vajda Lajos motívumvilágát mutatja be egy új szentendrei tárlat

Olvastuk - 2023-11-07

- Vajda Lajos festőművész (1908-1941) motívumvilágát mutatja be a szentendrei Vajda Múzeum vasárnaptól látható új kiállítása.

Drasztikus hideghullám és hóviharok sújtják Észak-Kínát

Olvastuk - 2023-11-06

- Szokatlanul hideg időjárás és hóviharok sújtották hétfőn Kína északkeleti részét; több száz iskolát zártak be és több száz repülőjáratot kellett átütemezni, miközben az északi tartományok kormányai a fűtés korábbi elindítására készülnek.

Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte 31. marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztivál fődíját

Olvastuk - 2023-11-05

- Magyarországi film, Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját - közölték vasárnap a szervezők.

A 31. alkalommal megrendezett seregszemle versenyszekciójában a romániai és magyarországi filmesekből, esztétákból és oktatókból álló öttagú zsűri dicséretben részesítette a magyarországi Ulrich Gábor Rekonstrukt című filmjét, illetve különdíjban a romániai Vlad Ilicevici és Radu C. Pop Suruaika című alkotását.

Így töri le az Árnyékkormány a rezsiszámlákat: rezsiemelés helyett lakásfelújítási programot indítunk!

Olvastuk - 2023-11-03

Hétfőn mutattuk be Dobrev Klára árnyék-miniszterelnökkel közösen Komlón az Árnyékkormány energiapolitikai programját.

Bemutattuk, hogyan törölnénk el az Orbán-kormány rezsiemelését, terveinknek pedig nem is lehetne nagyobb aktualitása. Hiszen nemrég Gulyás Gergely kancelláriaminiszter vallotta be a Kormányinfón: nem azért fizetjük az EU legnagyobb gázáremelését, mert annyira drágán adná a gázt Oroszország, hanem azért, mert az Orbán-kormány ötszörös áron, négyszáz százalékos extraprofittal adja tovább az orosz gázt a magyaroknak.

A bíróság elrendelte a rokonait és rendőröket robbantással fenyegető szegedi férfi letartóztatását

Olvastuk - 2023-11-02

- A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a szegedi férfit, aki a rokonait és rendőröket robbantással fenyegetett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

A vártnál jobban mérséklődött az infláció októberben az euróövezetben

Olvastuk - 2023-10-31

- Októberben elemzők által vártnál erőteljesebben mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.

Az euróövezetben a szeptemberi 4,3 százalékról októberben 2,9 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabb szintre lassult az éves infláció. Szakértői várakozások átlagában 3,1 százalék szerepelt októberre.

Az energiaárak csökkenése októberben 11,1 százalékra gyorsult a szeptemberi 4,6 százalék esés után.

Duna House: a főváros pesti oldalán 821 ezer forintra nőtt a használt lakások átlagos négyzetméterára

Olvastuk - 2023-10-30

Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos drágulás - közölte saját adatai alapján a Duna House hétfőn.