A civil fogyasztóvédők azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy mobiltelefon vásárlásakor alaposan mérlegeljék, mely funkciókat használják, és ez alapján válasszanak készüléket, mert a kihasználatlan többletfunkciót nem érdemes megfizetni - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).
A Loki Szurkolók Egyesülete közleményben tudatta, hogy a jövőben nem kívánja folytatni a DVSC vezetésével való együttműködést.
Ján Slota elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha is olyan közös magyar-szlovák történelem-tankönyv lásson napvilágot, amelyből az iskolák az eddigi szlovák szemlélettől elütő történelmet oktathatnának.
Demokrácia nélküli többpártrendszer van Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor a tv2 Tények este című műsorában kedden. "A demokrácia lényege, hogy azok, akik a hatalmat gyakorolják, kötelesek elszámolni, és kötelesek vállalni a felelősséget mindazért, amit tesznek. Ma Magyarországon a kormány nem számolt és nem számol el azzal, amit tesz, és semmiért nem vállal felelősséget" - mondta a Fidesz elnöke.
Az összes hátrányos helyzetű kisebbségi csoportnak tisztességes és igazságos szerepet szeretne a médiában és a politikában Kóka János, az SZDSZ egyik elnökjelöltje, aki vasárnap tette közzé az interneten programjának erről szóló elemét.
Az előttünk álló március 15-i ünnepség kapcsán a nyilvánosság sajnos nem az ünnepi, hanem a biztonsági előkészületektől hangos. A Magyar Demokrata Fórum kezdeményezi, hogy a parlamenti pártok a nemzeti összetartozás szellemében közösen vegyenek részt az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének 159. évfordulójára tartott megemlékezésen.
Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának, Ifjúsági szakcsoportja levélben fordult a parlamenti pártokhoz, melyben kezdeményezték a kábítószerügyi eseti bizottság felállításával kapcsolatos ötpárti egyeztetést. Az első megbeszélésre január végén került sor, ahol az eseti bizottság felállításának részleteit egyeztették a frakciók képviselői.
A Fidesz szerint gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, mert a jelenlegi irány semmi jót nem eredményez - erről Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke beszélt Budapesten.
Az SZDSZ országos tanácsa szűk körű alapszabály-módosítást javasol a párt március végi tisztújító küldöttgyűlésének - jelentette be Kuncze Gábor, a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón.
Változásokat jósolt az elkövetkező években pártjában Rogán Antal fideszes politikus, aki a Magyar Narancs című hetilap legutóbbi számában megjelent interjújában arról is beszélt, hogy számára a pártpolitikai szerepvállaláshoz még 2014-ben sem lesz késő.
A 2006. évi választási kampány idején Kósa Lajos nyilatkozataiban Debrecen stabil gazdasági pozícióiról, a város költségvetésének egyensúlyáról, a hitelállomány kezelhetőségéről beszélt.
Nyilatkozataimban többször is szembesítettem a tényekkel, felvázolva azokat a folyamatokat, amelyek rövid távon is a város gazdálkodásának ellehetetlenüléséhez vezetnek.