Az Európai Unió energiapolitikája jelentős mértékben hozzásegítheti Magyarországot a geotermikus energia nagyobb kiaknázásához - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
A BYD gyárának megépítésével Szeged Európa harminc legnagyobb ipari centruma közé kerül - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken Szegeden.
Demokratikus Koalíció: Emelni kell a nevelőszülői juttatásokat, hogy a 300 kórházban hagyott kisbaba kikerülhessen a kórházakból! Az Orbán-kormány szándékos hanyagsága miatt kialakult, országos nevelőszülőhiány miatt 300 kisbaba tölti élete első hónapjait kórtermekben. Az SOS Gyermekfalvak jelentése szerint a kórházban hagyott babák testi és lelki fejlődésére is rossz hatással vannak a kórtermekben töltött hónapok.
Bassár el-Aszad elnök bukása az öröm, de egyben a bizonytalanság pillanata is Szíria és a régió népe számára - jelentette ki a NATO-főtitkár hétfőn, azt követően, hogy iszlamista felkelők vasárnapra virradóra bejelentették Damaszkusz elfoglalását és az elnök uralmának megdöntését
A Demokratikus Koalíció szakpolitikusai és szakértői heteken át dolgoztak azon, hogy megmutassuk, ha mi kormányoznánk, akkor hogyan tudnánk könnyebbé tenni a magyarok mindennapjait a jövő évi költségvetésben. A Fidesz a héten mindkettőt elutasította, Budapesttől 414 milliárd forintot, az országtól 836 milliárd forintot vontak el az ország urai azzal, hogy elutasították a módosító beadványainkat.
A megváltozott gazdasági környezetben új gazdaságpolitikai eszközökre volt szükség a válság előtti 3 százalék feletti növekedési pálya eléréséhez.
A kormány ezért dolgozta ki, a gazdasági semlegességre építve 21 pontos gazdaságpolitikai akciótervét - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) 25. Magyar Vállalkozók Napja nevű rendezvényén pénteken Budapesten.
Az akcióterv része a növekedésen alapuló bérkonvergencia, a megfelelő lakhatás biztosítása mellett a kkv-szektor méretduplázását is célzó Demján Sándor Program - fejtette ki a tárcavezető.
Azt mondta, hogy 2010 és 2019 között hosszú növekedési szakaszt mutatott a magyar gazdaság. A kedvező külső környezet mellett a 2010-ben indított intézkedések is kifejtették pozitív hatásaikat, a jegybank lépései is támogatták a gazdaságpolitikát.
Az új georgiai kormány politikája ellentétben áll az ország népének és a korábbi kormányoknak a georgiai alkotmányban rögzített uniós integrációs törekvésével - hívta fel a figyelmet közös sajtóközleményben Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos vasárnap
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint Európának az Egyesült Államokkal vívott vámháború helyett tárgyalnia kell a következő amerikai kormánnyal, és fontolóra kell vennie több amerikai termék vásárlását is.
Christine Lagarde a Financial Timesnak adott, pénteken megjelent interjúban kifejtette: ha Európa "elkeseredett kereskedelmi háborúskodásba" kezd Donald Trump megválasztott amerikai elnök januárban hivatalba lépő kormányával, az gyorsan eszkalálódna, és a világgazdaság egészének növekedését is lassítaná
A minimálbérek konzultációjával kapcsolatos uniós irányelvnek a magyar gyakorlat már korábban is megfelelt - hangsúlyozta Zöld-Nagy Viktória a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) csütörtöki plenáris ülésén, ahol beszámolt a napokban aláírt hároméves bérmegállapodásról
A kormány párthovatartozástól függetlenül támogatja az önkormányzatokat a feladatok ellátása érdekében - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadási ünnepségén kedden Budapesten.
Reális annak a veszélye a romániai parlamenti választáson, hogy a voksok 40 százalékát olyan politikai erők szerzik meg, amelyek azt állítják, hogy a legionarizmus és a Vasgárda jó volt Romániának, amelyek tagadják a holokausztot, és amelyek szerint Romániának el kell távolodnia az Európai Uniótól és a NATO-tól - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Besztercén.
Fontos, hogy az agráriumban minél többen kihasználják a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket, és az is, hogy a precíziós gazdálkodás minél szélesebb körben elterjedjen - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett Agtech Summitot kísérő NAK TechLab Demo Day megnyitóján.
Donald Trump képes lehet lezárni az ukrajnai háborút, ha az Egyesült Államok rendelkezésére álló minden eszközt felhasznál ennek érdekében - mondta Volodimir Zelenszkij a Fox News hírtelevíziónak adott, kedden sugárzott interjúban.
Az ukrán elnök a háború ezredik napján sugárzott interjúban úgy vélte, Vlagyimir Putyin akarata révén is befejezhető lenne a háború, ugyanakkor annak kimenetele sokkal nagyobb mértékben múlik az Egyesült Államokon, mert "Putyin gyengébb, mint az Amerikai Egyesült Államok".
Az elmúlt bő egy évtizedben minden választás előtt "buherált valamit" a szabályokon a Fidesz, hogy saját magának kedvezzen és megpuccsolja a választási akaratot, mindezt persze társadalmi párbeszéd és az ellenzéki pártok bevonása nélkül - közölte a főpolgármester kedden.
Karácsony Gergely - a Főpolgármesteri Hivatal által eljuttatott közleményben - azt írta, hogy most éppen a budapesti egyéni választókerületek számát szeretnék csökkenteni 18-ról 16-ra, így a nemzet fővárosa a népességbeli arányához képest jóval kisebb súllyal lesz majd képviselve a parlamentben.
Helyes döntésnek nevezte hétfőn Brüsszelben az uniós külügyminiszterek megbeszélései előtt Jan Lipavsky cseh külügyminiszter, hogy az Egyesült Államok lehetővé teszi, hogy Ukrajna Oroszország területét is támadja amerikai fegyverekkel
„Ez biztosan kedvező hír, segíti Ukrajnát, hogy hatékonyabban védekezhessen az Oroszországból érkező ismételt támadások ellen" - szögezte le a cseh miniszter.
Az Európai Unió versenyképességi problémája a tagállamok és az uniós intézmények közös problémája. A jelenleg fennálló gazdasági és szabályozási környezetben számos európai uniós determináció van, a sikeres tagállami gazdaságpolitikához tehát sikeres európai gazdaságpolitikára is szükség van - írta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteki Facebook-bejegyzésében.
Közösségromboló a román ellenzék közigazgatási reformtervezete, ezért a román parlament egyetlen dolgot tehet vele: elutasítja – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Csökkenteni fogják a kórházak vezetőinek fizetését, ha átlépik az Orbán-kormány által meghatározott adósságszintet, jelentette be Takács Péter egészségügyi államtitkár.
Méltatlan támadás alatt áll Horn Gyula korábbi miniszterelnök emléke. Az MSZP szerint hazánk történelmi személyei közül nem lehet szelektálni, így az egykori miniszterelnök cselekedeteit is összefüggéseiben kell értelmezni. A történelmet a kormány sem írhatja át, egy demokratikusan meghozott döntést pedig nem törölhet el!
A brit fegyveres erők vezérkari főnöke szerint októberben minden eddiginél nagyobb veszteségeket szenvedett az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban.
Sir Tony Radakin tengernagy a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta, brit adatok szerint a múlt hónapban naponta átlagosan több mint 1500 orosz katona halt meg vagy szenvedett sérüléseket az ukrajnai hadszíntéren, és ezen az áron mindössze "apró területi nyereségeket" sikerült elérni.